Kapacitást fejleszt a Wincanton

Kapacitást fejleszt a Wincanton

A 2006-os év a növekedés jegyében telik a Wincanton magyarországi vállalatának életében. A cég október 19-i sajtótájékoztatóján Udvarvölgyi Sándor ügyvezető igazgató elmondta: augusztus végére első ütemben több mint 6400 négyzetméternyi...

Tovább olvasom

Nagydíjas Univer Magyar Ízek

Nagydíjat nyertek a 2006. évi Magyar Termék Nagydíj pályázaton az Univer Product Zrt. Univer Magyar Ízek termékei (Piros Arany, Erős Pista, Édes Anna).A cég ezzel párhuzamosan megkapta a Magyar Újságírók...

Tovább olvasom

Hamisított mosópor-márkák

Több mint 33 tonna hamis mosóport állítottak elő egy XI. kerületi raktárban. A bűn­cselekményben két ismert mosópormárka nevét használták fel. A szak­­ér­tők megállapították, hogy a termé­kek nagy szá­zalékban tartalmaznak kony­ha­sót....

Tovább olvasom

November 5-én ünnepelt a szakma

Immár második alkalommal ünnepelte meg november 5-én a szakma az Európai Kereskedelem Napját hazánkban is.Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára köszöntőjében többek között elmondta: – A magyar kereskedelem...

Tovább olvasom

Hipermarketek és diszkontok fő trendjei

Az FMCG kiskereskedelem konszolidációja érzékelhetően erősödik, mivel a forgalomból már több mint egyharmadot fed le a három legnagyobb lánc. A 98 hipermarket a teljes boltszám 0,5 százalékát képviseli, de elviszi...

Tovább olvasom

Diszkontadatok speciális csatornastratégiához

Az élelmiszerek és vegyi áru termékek kiskereskedelmi forgalmából már 15 százalék jut a diszkontokra 2005. július–2006. júniusi időszakban, szemben az előző évben mért 14 százalékkal. Élelmiszerek értékesítéséből 17 százalék a...

Tovább olvasom

Látlelet a fogyasztóról

Szakemberek, közgazdászok, politológusok prognózisok tucatjait ontják a konvergencia-program várható hatásairól. Az ACNielsen – a Lánchíd Klub megbízásából – a „legilletékesebbekhez”, a fogyasztókhoz fordult.Már az idén júniusi, úgynevezett Globális Fogyasztói Bizalmi...

Tovább olvasom

Aki kérdez:

Deák Ferenc elnök, Magyar MárkaszövetségMeg­tisz­te­lő fel­ké­rés­nek te­szek ele­get most, ami­kor a Tra­de ma­ga­zin el­ső szá­má­nak ha­sáb­ja­in egy új ro­va­tot in­dít­ha­tok út­já­ra. Ezen az ol­da­lon a ter­vek sze­rint min­den hó­nap­ban a...

Tovább olvasom

Aki válaszol:

Feiner Ferenc elnök, Országos Kereskedelmi SzövetségA meg­szo­rí­tó in­téz­ke­dé­sek ál­tal a ke­res­ke­dők­re óri­á­si nyo­más ne­he­ze­dik, a vá­sár­lók ré­szé­ről is, s nem ke­vés­bé a be­szál­lí­tók ol­da­lá­ról is, a sa­ját gaz­dál­ko­dá­si le­he­tő­sé­ge­ik­ről nem...

Tovább olvasom

Modern bolttípusokban adják el a szárazáru közel kétharmadát

A húskészítmények 175 milliárd forintot meghaladó piacából mennyiségben 12, míg értékben 23 százalékkal részesedik a száraz- és félszáraz kolbászok szegmense, 2005. július–2006. júniusban. Összehasonlításként érdekes, hogy az értékben mért mutató...

Tovább olvasom

Bő­ség­tál után di­é­ta

Nagy ne­ki­len­dü­lés után ko­moly vis­­sza­esés – ez jel­lem­zi a té­li hús­ké­szít­mény-el­adá­so­kat. Ez az „in­ga-ef­fek­tus” el­té­rő mér­ték­ben érin­ti az egyes ka­te­gó­ri­á­kat, és a té­li ér­té­ke­sí­tés­nek is van­nak sa­já­tos­sá­gai. A meg­szo­kot­tat azon­ban...

Tovább olvasom

Egyedülálló szárazáru-volumen a PICK–Délhús Csoportnál

Az október 25-én átadott új alsómocsoládi üzemegységgel a PICK–Délhús Csoporté lett Közép-Európa legnagyobb szárazáru-kapacitása. Az idén januárban indult 3,5 milliárd forintos beruházás mintegy 70 százalékos teljesítménybővítést jelent az üzemben, amely...

Tovább olvasom

Átrendezik a diszkontok a cukorkapiacot

Meghaladja a 15 milliárd forintot a cukorka kiskereskedelmi forgalma. Értékben 9 százalék a többlet idén 2005. augusztus–2006. júliusban, az előző évi hasonló időszakhoz képest. A piac mennyiségi bővülése 14 százalékos.A...

Tovább olvasom

Kifelé a hullámvölgyből

Az ezredfordulót követően visszaesés következett be a hazai hűtőiparban, de az ágazat a válságból kilábal. Azok a gyárak, amelyek talpon maradtak a piaci szelektálódás időszaka után, most jó esélyekkel tekinthetnek...

Tovább olvasom

Lezárult a konzervágazat átrendeződése

Az idei esztendő a magyar tartósítóiparban hosszú idő után az első kiegyensúlyozott, jó évnek számít. Amint Szórádi Sándor, a Magyar Tartósítóipari Szövetség elnöke elmondta, egyetlen alapanyagból sem volt túltermelés, de...

Tovább olvasom

Csökken a hazai tejgyártók részesedése

Az ország uniós csatlakozása után jelentősen megváltozott az ország tejtermelése. A 2004-es vállalati és vámstatisztikai adatok szerint a Tej Terméktanácshoz tartozó vállalkozások 96,2 milliárd forint értékben 1,506 milliárd liter tejet...

Tovább olvasom

Túltermel a gabonaágazat

Magyarország Európa gabonatermő övezetéhez tartozik. Az éves gabonatermés 9–17 millió tonna között ingadozik. A hazai szükséglet – ami nem haladja meg a 8 millió tonnát – fölötti mennyiséget alapanyagként exportálják,...

Tovább olvasom

Már csak két cég látja el a hazai cukorpiacot

A hazai cukoripar gyáraiban 2004-ben csaknem félmillió tonna fehér cukor készült, tavaly viszont ennél néhány ezer tonnával kevesebb: 492 ezer tonna. Ebből mintegy 184 ezer tonna jutott a külföldi piacokra,...

Tovább olvasom

Az édességgyártás csökken, a fogyasztás nem

Az elmúlt két esztendőben a magyar édességpiac mennyiségben csak másfél százalékkal, értékben viszont az inflációt kissé meghaladó mértékkel gyarapodott, mondja Kanyó Gyuláné, az Édesipari Országos Szövetség titkára. A hazai édességkínálat...

Tovább olvasom

Ásványvíz: a germántól a latin ízlés felé

A mintegy kéttucatnyi természetes ásványvízforrás és -kút vizével dolgozó magyar ásványvíz-palackozó vállalkozások teljesítményét az eladott palackok számából pontosan meg lehet állapítani. 2005-ben mintegy 700 millió liter ásványvizet palackoztak.Amint Fehér Tibor,...

Tovább olvasom

Kevesebb cukor, kevesebb kalória

Az alkoholmentes italok fogyasztása Magyarországon az elmúlt évtizedben folyamatosan növekedett, és napjainkban összességében megegyező az európai középmezőnnyel. Ebbe az árucsoportba az ásványvíz, a szénsavas üdítőitalok és a köznapi nyelven csak...

Tovább olvasom

Kedvező bortrendek – belföldön

Magyarországon az egy főre jutó éves borfogyasztás 32-34 liter, amivel az európai középmezőnyhöz tartozunk. A megfigyelések szerint 2005-ben a magyar háztartások által elfogyasztott bor mennyisége stabilnak tekinthető – idézett Horváth...

Tovább olvasom

Visszatornázta magát a sörös üveg

A magyarországi sörpiac összességében évek óta nem változik jelentősen. A gyengülő vásárlóerőre jellemzően az olcsóbb termékek szegmense bővül, a középkategóriásoké ugyanakkor csökken. Éves szinten a hazai sörforgalom 7,5 millió hektoliter...

Tovább olvasom

A vám eltörlésétől nőtt a fogyasztás

2005-ben Magyarországon az égetett szeszes italok legális piaca, a korábbi évek csökkenő trendjétől némileg eltérően, a becslések szerint mintegy 1-1,5 százalékkal növekedett, és elérte a 47 millió litert. Ennek fő...

Tovább olvasom

Bővülő export, fékeződő import

A magyar agrártermékek kivitele az Európai Unióba történt belépésünk óta bővülő tendenciájú. Ez a folyamat 2006 első félévében is folytatódott. Jóllehet, az év első hónapjaiban gyorsabb kivitelnövekedést regisztrált a statisztika,...

Tovább olvasom

Csillagos Metro-ügyfelek

A kereskedelem jelentős vevőkörét a vendéglátó- és szállodaipari vállalkozások alkotják. A HoReCa szektor tagjainak beszerzési igényei nem csupán mennyiségi, hanem minőségi követelményeket is támasztanak az ágazatot ellátó forgalmazókkal szemben. Számukra...

Tovább olvasom

Instant a volumenhelyeken, pörkölt valódi az éttermekben

A kávé értékesítése a vendéglátásban némileg csökken, az ACNielsen adatai szerint. Egyre többet adnak el a nagy volumenhelynek számító üzletekben, mint például büfék és hasonló vegyes profilú üzletek; részarányuk a...

Tovább olvasom

Nem csak a minőség, az élmény is fontos kávézáskor

A kávé oroszlánrészét a kiskereskedelemben forgalmazzák, ám a HoReCa szektor sem vall szégyent: évente több mint 2 ezer tonna kávét főznek le a vendégek számára, amely 7,4 milliárd forint bevételhez...

Tovább olvasom

Új kereskedelmi igazgató a Sara Leenél

Cserfai József (39) lett a Sara Lee Hungary Zrt. Kávé és Tea Kiskereskedelmi Divíziójának új kereskedelmi igazgatója. A vezető feladata a modern kereskedelmi csatornákkal és a hagyományos értékesítési láncokkal történő...

Tovább olvasom

Jubileumi Hoventa hasznos apróságokkal

Az idei jubileumi Hoventa az érdekességek, finomítások jegyében telt. Noha egy nappal rövidebb volt a megszokottnál, látogatószámban, illetve a szakmai érdekességek, újdonságok, versenyek tekintetében hozta a megszokott színvonalat.Kettős jubileumot ünnepelt...

Tovább olvasom
Oldal