Piaci Hírek

Nébih: egyre több üzletben helyeznek ki kézfertőtlenítőt a vásárlóknak

Egyre több üzletben biztosítanak kézfertőtlenítési lehetőséget a vásárlóknak – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán. Pleva György elmondta, a hivatal korábbi...

Tovább olvasom

Agrárkamara: kevesebb spárga terem az idén

Mintegy 30 százalékkal kevesebb spárga terem az idén, de még ennek a betakarítása és értékesítése is gondot okoz a termelőknek a munkaerőproblémák és a piac beszűkülése miatt – közölte a...

Tovább olvasom

Agrárminiszter: a virágvásárlással sok munkahely megmenthető

Virágvásárlására biztatta a lakosságot az agrárminiszter kedden a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Nagy István újságíróknak azt mondta: ezzel számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején. Szentkirályi Alexandra...

Tovább olvasom

Szlovákiában kinyithattak a kisebb üzletek

Elkezdődött a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása Szlovákiában, ahol első lépésben a kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatók nyithattak meg szerdán. Az országban az utóbbi napokban némileg lassult a SARS-CoV-2 vírussal...

Tovább olvasom

A vártnál jelentősebben romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben áprilisban – derült ki az Európai Bizottság szerdán közzétett előzetes gyorsbecsléséből. Az eurózónában 11,1 ponttal, mínusz 22,7 pontra gyengült...

Tovább olvasom

Csaknem négymillióan dolgoznak rövidített munkaidőben Németországban

Csaknem négymillióan dolgoznak rövidített munkaidőben Németországban a koronavírus-járvány miatt egy kedden ismertetett felmérés szerint. A szakszervezetek országos szövetségéhez (DGB) közel álló Hans Böckler alapítvány gazdaság-, és társadalomtudományi kutatóintézetének (WSI) kutatásában...

Tovább olvasom

Jóval többet tévéznek a felnőttek és a gyerekek is

A gyerekek körében, illetve a délelőtti órákban nőtt meg leginkább a tévénézésre fordított idő Magyarországon a koronavírus-járvány által meghozott korlátozó intézkedések hatására, ugyanakkor minden korcsoportban és minden idősávban nőtt a...

Tovább olvasom

ÖMKi: alapjaiban kell újragondolni a globális élelmiszer-ellátást

Az idei Föld napja mérföldkő az emberiség történetében: a koronavírus-járvány pofonütésszerűen hívta fel a figyelmet az ökoszisztéma pusztulásának az emberiségre gyakorolt közvetlen következményeire. „A globális kereskedelem kikövezte az utat az...

Tovább olvasom

Márkák dilemmája – karanténcsend vagy aktivitás?

Első pillantásra a gyorsan forgó napi cikkek piaca szenved legkevésbé a koronavírus helyzetben. Bizonyos kategóriákban megnőtt a forgalom. Más kategóriákba teljesen új, sőt eddig elutasító vásárlók is „belekóstóltak”. A legtöbb...

Tovább olvasom

Globális jelentés mutat rá az élelmezési válságokra, míg a COVID-19 új fenyegetést jelent a sérülékeny lakosságnak

Megjelentette új, éves elemzését az élelmezési válságokról egy a súlyos éhínségekkel foglalkozó ENSZ ügynökségekből, kormányzati és civil szervezetekből álló nemzetközi csoport. Az élelmszerválságok elleni globális hálózat a jelentés legfőbb megállapításai...

Tovább olvasom

AM: biztosított az ország élelmiszer-ellátása

Biztosított az ország élelmiszer-ellátása, az Agrárminisztérium folyamatos kapcsolatban van az élelmiszerellátó-lánc szereplőivel – mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi...

Tovább olvasom

NAK: válasszák a magyar élelmiszereket az áruházláncok!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a kiskereskedelmi áruházláncokat, hogy részesítsék előnyben a magyar élelmiszereket, ellenkező esetben a köztestület korlátozást kezdeményez a 15 óra utáni piaci előnyük megszüntetésére. A NAK...

Tovább olvasom

NAK: a hétvégétől már kapható a friss magyar szamóca

Már kapható lesz a hétvégétől a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban, a hazai termés várhatóan június közepéig-végéig kitart majd – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara...

Tovább olvasom

MNB: most az egyetlen megoldás a hitelezés

Az egyetlen racionális megoldás a bankok részéről a jelenlegi járványhelyzetben a hitelezés – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Portfólió online konferenciáján kedden. Az alelnök a...

Tovább olvasom

Meghaladta a 100 milliárd forintot a növényvédő szerek forgalma tavaly

Több mint 26 ezer tonna növényvédő szert értékesítettek tavaly Magyarországon, az abból származó nettó árbevétel 104,5 milliárd forint volt, amely 4,7 százalékkal múlta felül az előző évi bevételt – derült...

Tovább olvasom

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál – közölte Nagy István tárcavezető az MTI-vel.  Az agrárminiszter hozzátette, az intézkedés értelmében nem kell vízkészletjárulékot fizetni az öntözési, halgazdálkodási...

Tovább olvasom

Hamarosan jönnek a mobilos megfigyelő appok

Európa több országa is olyan alkalmazás kifejlesztésén dolgozik, amellyel nyomon lehet követni a koronavírus-járvány terjedését – írja a hvg.hu. Hogy mely ország miként próbálja meg tompítani a koronavírus-járvány terjedését, az...

Tovább olvasom

Történelmi csúcsra nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban tavaly

Történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban tavaly, és a huszonhét tagállam közül tizenhét már elérte a 2020-ra kitűzött nemzeti célját – ez derült ki az uniós statisztikai hivatal...

Tovább olvasom

Európai Bizottság: érvénybe léptek az áruk kölcsönös elismerésére vonatkozó új szabályok

Másik európai uniós tagállamban jogszerűen forgalmazott áruk kölcsönös elismerésére vonatkozó új szabályok léptek érvénybe, amelyek gyorsabbá, egyszerűbbé és könnyebbé teszik a vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok (kkv) számára, hogy...

Tovább olvasom

Mennyire tartják be a központi utasításokat a magyar boltok?

Az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium államtitkára is felszólalt. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány súlyos feladatok elé állította a magyar élelmiszerlánc szereplőit, a vetőmagoktól kezdve a feldolgozókig. Hozzátette,...

Tovább olvasom

Nielsen: a magyarok optimisták Covid-19-ügyben

A magyarok egyharmada arra számít, hogy a COVID-19 koronavírus 4-6 hónapon belül véget ér, 5 százalék szerint viszont 12 hónapnál is tovább tart, derült ki a Nielsen 30 európai piacán...

Tovább olvasom

RetailZoom: Szárnyalnak a magyar láncok – Budapest vs. Vidék

Jelentős különbségek vannak a vásárlók átlagos költései között a Budapesti és Vidéki üzletek adatai alapján. Nézzük meg, hogyan is alakultak ezek a számok a Hazai Láncok üzleteiben. A vásárlók átlagosan...

Tovább olvasom

Ezek voltak a legnépszerűbb márkák 2019-ben

A SentiOne idei évi Social Index 2019 jelentése a legnépszerűbb márkák, termékek rangsorát tartalmazza, a 2019-ben publikált magyar online tartalmak alapján, figyelembe véve az említések mennyiségét és érzelmi töltetét. A legjobbnak értékelt iparág: Szépségápolási márkák...

Tovább olvasom

Hajrá a hitelekért

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára hétfőtől elérhető a növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) konstrukció – írja a 24.hu. Rengetegen tovább törlesztenének azok is, akik több hitellel rendelkeznek A hitelintézeteknél...

Tovább olvasom

Megnőtt a kávé iránti kereslet, a termelők lehetnek a nyertesek

A CNBC friss elemezése szerint a járvány érezhetően átrendezte a globális fogyasztási szokásokat. Létezik azonban egy olyan termék, amely még az ilyen különleges helyzetekben is elengedhetetlen sokak számára: a kávé....

Tovább olvasom

Kivételesen egy hónapnál rövidebb ideig is szünetelhet az egyéni vállalkozás

A 24.hu információi szerint március utolsó napján az egyéni vállalkozók megrohamozták az online ügyintéző felületet, a szokásosnál jóval többen jelentették be, hogy szüneteltetik tevékenységüket. Nem hivatalos becslések szerint több tízezer...

Tovább olvasom

Chikán Attila: Kegyetlen szelekció megy végbe

Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, Chikán Attila a 24-hu-nak beszélt a jelenlegi koronavírus-krízis hosszútávú gazdasági hatásairól. Chikánt a koronavírus társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatásáról kérdezte a hírportál, a 76 éves...

Tovább olvasom

Fidelity: A koronavírus hatása szélesebb körben és hosszabban érzékelhető, de a távolban látszanak a talpra állás jelei

A globális gazdasági leállás jelentős mértékben meg fogja tépázni az idei vállalati nyereségeket – erről tanúskodik a Fidelity International legfrissebb elemzői hangulatfelmérése. A legutóbbi információk arra utalnak, hogy a járvány...

Tovább olvasom

Elindult a NAK piactér

A koronavírus-járvány miatt hirtelen piacvesztést elszenvedő cégeket segíti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új internetes oldala, a NAK Piactér. A vállalkozói (B2B) platform élelmiszer-termelőket, -előállítókat, kistermelőket köt össze felvásárlókkal, kereskedőkkel és...

Tovább olvasom

AM: uniós oltalmat kapott a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt

Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot – elsőként a magyar sajtok közül – a hétfői nappal bejegyezte mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet...

Tovább olvasom
Oldal