Ez a titka a Kométa 99 látványos tavalyi bevételnövekedésének
Tavaly 7 százalékkal 59,8 milliárd forintra növelte konszolidált nettó árbevételét a kaposvári székhelyű Kométa 99 – közölte az olasz családi tulajdonban lévő húsfeldolgozó a BÉT honlapján közzétett éves jelentésében. A belföldi értékesítés 8, az export 7 százalékkal bővült.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/08/sausage-gace02d421_1920-300x225.jpg)
Az alacsonyabb áron megvásárolt alapanyagok javítottak a cég mérlegén. (Fotó: Pixabay)
Az adózás előtti eredmény 900 millió forintról 1,389 millió forintra emelkedett tavaly 2020-hoz képest. Az eredmény javulását az elmúlt évek hatékonyságjavító intézkedéseivel, valamint a sértés felvásárlási árak csökkenésével magyarázták. 2021 év végén kilogrammonként 374 forint környékén voltak a felvásárlási árak, szemben a két évvel korábbi 500 forint feletti árakkal. Tavaly 10 százalékkal több, 600 ezer sertést dolgoztak fel az évi 800 ezres kapacitású kaposvári gyárban, amely duplája a 2014-es, hét évvel korábbi értéknek. Az értékesítés volumene 77,1 ezer tonnára nőtt, ebből az export aránya 42 százalék volt. Az exportárbevétel 90 százalékát négy ország adja. A legnagyobb piac az olasz, közel 50 százalékos részesedéssel, majd a horvát, szlovén és a német következik. Jövőre kétszámjegyű növekedést vár a menedzsment a főbb külpiacokról és Svédországból.
Több új tulajdonosa lett a cégnek
A vezetői összefoglalóban Giacomo Pedranzini, a Kométa 99′ Zrt. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a megnövekedett energiaköltségek már 2021 utolsó negyedévétől sújtották a vállalatot, és az üzemanyag- és nyersanyagárak emelkedése a háború miatt további terhet jelent. Szeptemberhez képest a gáz csaknem négyszeresére, az áram háromszorosára drágult pár hónap alatt. A város önkormányzata 2013-ban 2 milliárdos tőkeemeléssel szerzett 38 százalékos részesedést az akkor nehéz helyzetbe került húsfeldolgozóban, amelyet később az olasz tulajdonos több körben kivásárolt. 2021 végén a város részesedése 3 százalékra csökkent. 2021 májusában a horvát Zito-csoport és az MFB Invest szállt be a cégbe, 7,7 százalékos illetve 18 százalékos részesedést szerezve.
A cég tavaly tavasszal 1,4 milliárd forintos beruházással húsipari melléktermék feldolgozó üzemet adott át, ahol évi 15 000 tonna hulladékot tudnak feldolgozni. A Kométa 99 a magyar húsipar egyik legnagyobb szereplője, a térség legnagyobb munkáltatója több mint 800 fővel, több száz terméket állít elő, amelyek között egyaránt vannak tőkehúsok és különböző húskészítmények.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Új kereskedelmi vezérigazgató és marketing csapat a KOMETÁ-nál
Fabio Valle tölti be 2024 elejétől a KOMETA kereskedelmi vezérigazgatói pozícióját.…
Tovább olvasom >HonestFood – hatékonyabb, fenntarthatóbb, igazságosabb rendszer
Az HonestFood koncepció a fenntarthatóságot, az egészséges élelmiszer-termelést, valamint az…
Tovább olvasom >7,2%-os árbevétel-növekedést jelentett a Metro AG a második negyedévben
A Metro AG 7,2%-os forgalomnövekedésről számolt be pénzügyi éve második…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >