Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa között bevezetett termékek mintegy negyede mondható valóban új terméknek.
Az innováció 2007 óta az élelmiszerek és italok területén csökkent a legnagyobb mértékben a többi iparághoz képest – áll a Mintel jelentésében. A piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa között bevezetett új termékek 26%-a volt valóban új termék, szemben a 2007-es 50%-kal.
A piackutató szerint ez az arány a legalacsonyabb, amióta 1996-ban elkezdte az új termékek nyomon követését. A Mintel megállapította, hogy az idén bevezetett termékek közel kétharmada egyfajta „felújítás”, azaz „renováció”, illetőleg termékcsalád-bővítés, összetétel-reformuláció, vagy csomagolásmegújítás, esetleg meglévő termékek újbóli bevezetésének eredménye.
A valóban újszerű innovációk hiánya hosszú távon problémákat okozhat az ágazatban, veszélyeztetheti az iparági szereplők jövőbeli jövedelmezőségét, sőt, potenciálisan a túlélését is.
Az innováció lassulása már most is érezteti hatását. A Mintel megjegyezte, hogy az innováció hiánya – különösen a nagy márkák elmúlt években végrehajtott áremelései mellett – megkönnyíti a fogyasztók számára a saját márkák felé fordulást, illetve a nyitást a gyorsabb, nagyobb kockázati kedvvel bíró, a részvényesek megnyugtatására nem kényszerülő start-upok felé.
Jonny Forsyth, a Mintel F&B igazgatója szerint az elmúlt 20 évben az innováció nagy része az e-kereskedelemben jelent meg. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az élelmiszer-gyártóknak a friss élelmiszerek és italok szállítása során olyan nehézségekkel kell megbirkózniuk, mint a komplex ellátási láncok, az alacsony árrés és a megfelelő hőmérséklet biztosítása. Ez az új vállalkozások számára magasabb belépési korlátokat teremt, mint amivel a szépség- és testápolás vagy a háztartási cikkek területén induló vállalkozások szembesülnek.
Food Dive
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminiszter: Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Czomba Sándor: több mint 1,5 éve folyamatosan nő a fizetések vásárlóereje
Brüsszel hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a…
Tovább olvasom >Új időszámítás az Oreo-nál
Social nyereményjátékkal startolt, a napokban pedig lokális fókuszú kommunikációval erősít…
Tovább olvasom >Tenger, túra, távol-kelet: ezeken a nyomvonalakon mozognak a 2025-ös nyári utazási trendek
A magyar utazók idén nyáron is a bevált desztinációk felé…
Tovább olvasom >