Csökkent az élelmiszer-alapanyagok ára júliusban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 05. 23:17

Nagyot zuhant júliusban az élelmiszerárak globális mutatója, köszönhetően a fontosabb gabonafélék és a növényi olajok kétszámjegyű árcsökkenésének– jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A növényi olajok és a gabonafélék nyomták le a FAO élelmiszerár-indexet

FAO élelmiszerár-index 8,6%-kal zsugorodott június óta, folytatva a márciusi csúcs után megkezdett lejtmenetet. Ennek ellenére a mutató, amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi, a tavaly júliusi értékét 13,1%-kal szárnyalta túl.

„A nemzetközi élelmiszerárak csökkenése a nagy megugrás után mindenképp üdvözlendő, főleg az élelmiszerek elérhetősége szempontjából, azonban még számos bizonytalanság maradt a rendszerben, köztük a műtrágya magas ára, ami kihatással lehet a termelési kilátásokra és a gazdák jövedelmére, továbbá a sivár gazdasági kilátások, az árfolyamingadozások – ezek mindegyike komoly veszélyt jelent a globális élelmezésbiztonságra”

– mondta a FAO vezető közgazdásza, Maximo Torero.

A növényi olajok árindexe 19,2%-ot zuhant júliusban, 10 havi negatív csúcsot döntve. Minden olajfajta nemzetközi piaci jegyzése visszaesett, ezen belül a pálmaolajé a bőséges indonéziai exportkilátások miatt, a repce a várható kínálatbővülés okán és a szója az elhúzódó alacsony kereslet miatt. A fekete-tengeri logisztikai bizonytalanságok dacára a napraforgóolaj piacán szintén nagy áresés történt köszönhetően a nyomott importkeresletnek. A nyersolaj alacsonyabb ára szintén hozzájárult az árcsökkenéshez.

A FAO gabonaár-index 11,5%-kal zsugorodott a hónapban, ennek ellenére szintje 16,6%-kal haladta meg a 2021 júliusi értékét. Az indexben szereplő összes gabonaféle olcsóbb lett, kiemelten a búza, melynek világpiaci ára 14,5%-ot esett részben az északi félteke szezonális kínálatbősége miatt és azután, hogy a megszületett az ukrán-orosz megállapodás a fekete-tengeri kikötők megnyitására az export előtt. A szemestermények nemzetközi ára 11,2%-kal csökkent, a kukoricáé 10,7%-kal részben szintén a fekete-tengeri egyezmény és a szezonális argentin és brazíliai készletbőség miatt. Idén először a rizs világpiaci ára is csökkent.

A cukor ára 3,8%-kal mérséklődött júniusban a világgazdasági további lassulása generálta esetleges keresletcsökkenés, illetve Brazíliában a reál gyengülése és az alacsony bioetanol árak okozta kibocsátásnövekedés miatti. A nagyobb export- és termelési potenciál Indiában szintén lefelé nyomta a cukor árát, azonban a forró és száraz európai nyár és ennek negatív hatása a cukorrépa hozamára megakadályozott egy nagyobb árzuhanást.

Csupán 2,5%-kal, de szintén csökkent a tejtermékek árindexe a lanyha kereskedelmi aktivitás miatt, ám így is 25,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. A tejpor és vaj ára is esett, a sajté azonban stabil maradt az európai turizmus hajtotta kereslet miatt.

A FAO hús-árindexe 0,5%-kal mérséklődött a szarvasmarha-, juh- és sertéshús zsugorodó importkereslete miatt. Ezzel szemben a baromfihús nemzetközi ára sosem látott magasságba szökött a stabil globális importkereslet és az északi féltekén terjedő madárinfluenza okán beszűkült kínálat kombinációja miatt.

FAO

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink