Szó szerint tönkretette a román méztermést a szárazság

Szerző: STA Dátum: 2022. 08. 08. 12:49

Az idei romániai méztermés jóval elmarad a korábbi évek átlagától, nem fogja meghaladni a 12-13 ezer tonnát – idézte Ioan Fetea, a romániai méhtenyésztők egyesületének elnökének szavait a hétfői román média.

A rossz hozam mellett a hamisított mézzel is meg kell küzdeniük a román méhészeknek. (Fotó: Pixabay)

A szakember elmondta, hogy 2015 számított a legjobb évnek, amikor Romániában a termés elérte a 32 ezer tonnát. Az idei várható 12-13 ezer tonna nem haladja meg a többéves átlag 45 százalékát. Becslése szerint a méhészek kiadásai 40 százalékkal nőnek, ami tükröződni fog a méz árában. Arra panaszkodott, hogy az idén Románia kevés mézet exportál, a belföldi piacon pedig nem növelhetik az árat, mert van még készleten az előző évek terméseiből, ráadásul az egyesület elnöke szerint Ukrajnából és Dél-Amerikából ellenőrizetlenül érkezik a hamisított méz.

Ioan Fetea elmondta, hogy a bukaresti kormánynak méhcsaládonként 20 eurónak megfelelő összegű, de minimális támogatást kellene adnia a tenyésztőknek, hogy fedezzék veszteségeiket. Románia átlagban 22 ezer tonna mézet állít elő évente, amivel a negyedik legnagyobb termelő Európában. A statisztikák szerint 40 ezer nyilvántartott méhész van, akik 1,47 millió méhcsaládot tartanak.

MTI

Kapcsolódó cikkeink