Hírek és cikkek
KSH: naponta 30 forintot költünk statisztikára
Dátum: 2015-09-18 11:05:47
Naponta nagyjából egy kisebb tojás árát, mintegy 30 forintot költ Magyarországon minden ember statisztikára – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese egy pénteki budapesti beszélgetésen, amelyet a statisztika nemzetközi...
Tovább olvasom
Jövőre megépül Szolnokon a citromsavgyár
Dátum: 2015-09-18 11:05:28
A tervek szerint 2016 decembere előtt megkezdheti működését a Szolnokon létesítendő citromsavgyár – erről a kínai beruházó China BBCA Group Co. elnöke beszélt a projekt megvalósítását célzó, a kiviteli tervek...
Tovább olvasom
NGM: a kormány az uniós joggal összhangban határozta meg a SZÉP-kártya kibocsátási feltételeit
Dátum: 2015-09-18 10:40:34
A kormány a SZÉP-kártya kibocsátási feltételeit az európai uniós joggal összhangban határozta meg, az ezzel kapcsolatos uniós vitában kialakult helyzetet pedig az idén év végére vagy 2016 elejére várt jogerős...
Tovább olvasom
Budapest megkerülhetetlen központja a folyami hajós turizmusnak
Dátum: 2015-09-18 10:35:21
Budapest továbbra is a dunai folyami hajós turizmus megkerülhetetlen központja, a szállodahajók vendégforgalma várhatóan idén is 10 százalék feletti bővülést mutat majd – mondta Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt....
Tovább olvasom
Elindult a 2015-ös Tejkampány
Dátum: 2015-09-18 10:31:16
A magyar tej és tejtermékek fogyasztásának ösztönzésére 2015 júliusában intenzív kampányt indított a magyar Turizmus Zrt. A kampányban a Magyar Turizmus Zrt. Agármarketing Vezérigazgatósága szorosan együttműködik a Tej Szakmaközi Szervezet...
Tovább olvasom
BALATON Kakaó 2.0 Limitált Kiadás szelet
Dátum: 2015-09-18 10:25:43
A BALATON szelet idei újdonsága a limitált kiadású BALATON Kakaó 2.0. Valódi újdonság a kakaó igazi kedvelőinek a szeletes édességek piacán. A BALATON Kakaó 2.0 triplán kakaós: kakaós krémmel töltött...
Tovább olvasom
Füstli Snacki&GO! mini pulykavirsli
Dátum: 2015-09-18 09:28:17
Füstli termékünk közel 15 éve öregbíti cégünk hírnevét, most azonban elérkezettnek láttuk az időt egy újabb sikertermék piaci bevezetésére. A Snacki&GO! mini pulykavirsli új, egyedi, védőgázas, poharas csomagolása figyelemfelkeltő. Piaci...
Tovább olvasom
Feketelista.hu: a magyar GDP több mint ötödét teszi ki a feketegazdaság
Dátum: 2015-09-17 14:16:19
Magyarországon a feketegazdaság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya 22,1 százalék, ami megfelel a közép-európai országok átlagának – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis csütörtökön az MTI-vel a Randstad Holding munkaerő-piaci...
Tovább olvasom
KSH: 7,5 millió tonna kalászos gabona termett az idén
Dátum: 2015-09-17 12:00:21
A tavalyinál 4,6 százalékkal kisebb területen 2,8 százalékkal több, összesen 7,5 millió tonna kalászos gabona termett ebben az évben. A növekedésnek kedvezett a tavaly őszi és az idén májusi csapadékos...
Tovább olvasom
FM: csaknem 4 milliárd forint jut a tejtermelők támogatására
Dátum: 2015-09-17 11:45:13
Csaknem négymilliárd forint támogatást kapnak a tejtermelők az idén, a rendkívüli, 2,9 milliárd forintos európai uniós agrártámogatás mellett a kormány korábbi uniós támogatásból még több mint egymilliárd forintot juttat az...
Tovább olvasom
Gabonatermesztők szövetsége: az idei év kedvezett az őszi kalászosoknak
Dátum: 2015-09-17 11:40:10
Az idei év kedvezett az őszi kalászos gabonák termesztésének – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek. Vancsura József a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett 2015-ös...
Tovább olvasom
Őszi búza világrekord Syngentával
Dátum: 2015-09-17 11:18:56
Hatalmas, csaknem egy tonnás növekedéssel megdöntötte az őszi búza hozamának világrekordját Tim Lamyman. A brit gazdálkodó a Syngenta új fejlesztésű fajtájával, a Reflectionnel érte el a hektáronkénti 16,5 tonnás rekordhozamot....
Tovább olvasom
Új raktárépület nyitását tervezi a GW Magyarország Kft.
Dátum: 2015-09-17 11:17:38
A Gebrüder Weiss (GW) Magyarország Kft. néhány éven belül új raktárépületet nyitását tervezi Dél-Magyarországon – közölte Thomas Schauer, a szállítmányozási és logisztikai vállalat ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Az ügyvezető...
Tovább olvasom
Glutént tartalmazó rizslisztet hívott vissza a Nébih
Dátum: 2015-09-17 11:15:22
Gluténtartalma miatt a Szarvasi Agrár Zrt. által gyártott három rizsliszt tétel kereskedelmi forgalomból történő kivonását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön. Az...
Tovább olvasom
Megkezdődött a Butlersnél a ProBasic rendszer bevezetése
Dátum: 2015-09-17 11:14:25
Sikeres volt az első Butlers üzlet átállítása a ProBasic kereskedelmi rendszerre. Az informatikai fejlesztést a lakberendezési áruház költözésével párhuzamosan, fennakadás nélkül valósították meg, így a vásárlók ebből semmit nem vettek...
Tovább olvasom
Újragondolta törzsvásárlói rendszerét a Praktiker
Dátum: 2015-09-17 11:14:11
A vásárlók kerülhetnek ki győztesen a barkácsáruházak hazai piacának átalakulásából. A Praktiker újragondolta stratégiáját, nagy hangsúlyt fektetve a törzsvásárlói rendszer minőségi átalakítására. A korábbi és az új törzsvásárlói feltételrendszert összevetve,...
Tovább olvasom
A fuvarozók a 18 éves korhatár visszaállítását kérik az Európai Bizottságtól
Dátum: 2015-09-17 11:12:33
Az Európai Bizottsághoz (EB) fordul a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), hogy a gépjárművezető- hiány megszüntetése és a folyamatos utánpótlás érdekében tegyék lehetővé Magyarországon a 18 éves korhatár visszaállítását...
Tovább olvasom
Péntektől Mátrai Szüreti Napok Gyöngyösön
Dátum: 2015-09-17 11:10:23
Koncertek és gasztronómiai bemutatók is színesítik a pénteken kezdődő Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivált Gyöngyösön. A szervező Gyöngyök Mátra Művelődési Központ tájékoztatása szerint a Fő téren zajló, vasárnapig tartó...
Tovább olvasom
Uniós főtanácsnok: több ponton sérti az uniós jogot a magyar cafeteria-szabályozás
Dátum: 2015-09-17 10:40:49
Több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás – foglalt állást csütörtökön a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka. A főtanácsnoki indítvány még nem ítélet, és nem is kötelezi a...
Tovább olvasom
Amikor a rendezvényszervező híres műgyűjtők gyermeke – A nap videója
Dátum: 2015-09-17 10:31:25
A New York-i Brooklyn Museum éves gálavacsorái messze földön híresek, főként, mert az ehető installációi önmagában is kiállítási téma lehetnének. Az utóbbi években a gála megtervezését Jennifer Rubellre bízták, aki...
Tovább olvasom
Újgenerációs rich media hirdetések a TEN portfóliójában
Dátum: 2015-09-17 10:09:56
A hagyományos online bannerhirdetések egyre nehezebben tudják kiszolgálni a növekvő hirdetési igényeket, célokat. Nem elég, ha szép a branding, a legnagyobb kihívás, hogy a felhasználók a lehető legtöbb időt töltsék...
Tovább olvasom
Knorr XXL – családi alapok
Dátum: 2015-09-17 09:45:01
A Knorr Bolognai XXL sikerét követően 2014. július 10–23. között a Knorr új XXL variánsok és ezzel egy teljes range létrehozását tűzte ki célul. Az XXL családi (5 adagos) kiszerelés...
Tovább olvasom
Magazin: Groupama Aréna – stadionélmény extrákkal
Dátum: 2015-09-17 08:52:20
Városi elhelyezkedésével, hipermodern felszereltségével egyedülálló látványosság és élményhelyszín az augusztusban első születésnapját ünneplő budapesti Groupama Aréna. A Ferencvárosi Torna Club és a magyar futballválogatott hazai pályája a lehetőségek tárháza, hiszen...
Tovább olvasom
Nébih: a vizsgált halárusítók csaknem fele megbukott az ellenőrzésen
Dátum: 2015-09-16 11:55:37
A vizsgált 81 halbolt, valamint halárusító vendéglátóhely 43 százalékánál talált szabálytalanságot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 10 fős állami halászati őri szolgálata – tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t. A...
Tovább olvasom
TakarékBank: idén 3,1 százalékos, jövőre 2,5 százalékos GDP-bővülés várható
Dátum: 2015-09-16 11:30:30
A TakarékBank elemzői idén a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százalékos, jövőre 2,5 százalékos bővülésére számítanak – mondta Oszlay András, a bank osztályvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Hozzátette: az idei éves...
Tovább olvasom
Hatalmas sörpiaci felvásárlás készülődik
Dátum: 2015-09-16 11:20:23
Az elmúlt években megszaporodtak a söripari felvásárlások, most pedig újabb hatalmas üzletről szólnak a hírek – írja a portfolio.hu. A már megerősített információk szerint a világ legnagyobb sörgyártója, az AB...
Tovább olvasom
OECD: romlottak a világgazdaság kilátásai
Dátum: 2015-09-16 11:19:47
Romlottak a világgazdaság kilátásai az elmúlt hónapokban, elsősorban Kína és Brazília gazdaságának lassulása miatt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett időközi gazdasági előrejelzése szerint – mondta az...
Tovább olvasom
Magyarország dobogós a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságon
Dátum: 2015-09-16 11:13:18
A METRO kiemelt partnerként támogatta a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság megrendezését, melynek idén először Magyarország adott otthont. Az ifjú szakácstehetségeket felvonultató nemzetközi verseny helyszíne a METRO Gasztroakadémia volt, a fiatal...
Tovább olvasom
Gyökeresen új üzleti modell adhat lökést a hazai startup világnak
Dátum: 2015-09-16 11:12:03
Sikeres tech vállalkozást létrehozni kihívásokkal és buktatókkal teli feladat. Különösen igaz ez az olyan még fejlődésben lévő startup kultúrával rendelkező országokra, mint Magyarország. Hazánkba is betört azonban a külföldön és...
Tovább olvasom
Csepelen hasznosítják újra a Nespresso kapszuláit
Dátum: 2015-09-16 11:06:26
Világszerte 500 millió svájci frank befektetéssel létrejött „The Positive Cup” fenntarthatósági stratégiája részeként a Nespresso immár Magyarországon is jelentős kapszula újrahasznosítási programról számolhat be. Az Andrássy úti és az Allee-beli...
Tovább olvasom
