Események

Vidéki kis boltokat karol fel az Első Magyar Élelmiszer-kereskedelmi Konzorcium

Egységbe tömörült élelmiszer nagykereskedők szeretnék a termelők és a vidéki kis boltok közötti kapcsolatot tökéletesíteni; a múlt héten megalakult Első Magyar Élelmiszer-kereskedelmi Konzorcium (EMÉK) szóvivője a haszon tisztességes elosztásától a...

Tovább olvasom

A középmezőnyben vagyunk a kisker ingatlanbefektetések terén

Míg 2010 második negyedévében a közép-kelet európai kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen 2,04 milliárd euró volt, addig a harmadik negyedévben összesen 1,35 milliárd euró, mely 34 százalékos csökkenést jelent. A legtöbb ország...

Tovább olvasom

Euróövezeti infláció: közel a 2 százalékos határ

Közel két éve, 2008 november óta a legerősebb fogyasztóiár-emelkedési ütemet regisztrálták októberben az euróövezetben: az előző hónaphoz képest 0,4 százalék, éves összevetésben 1,9 százalék lett a harmonizált infláció, az Eurostat...

Tovább olvasom

Közeleg a XI. Magyarországi Bormarketing Konferencia Sopronban

2010. december első csütörtök – péntekjén Sopronban ismét megrendezésre kerül – immár tizenegyedik alkalommal – a Magyarországi Bormarketing Konferencia, melynek a Hotel Sopron ad otthont. A szakmai találkozó hagyományosan –...

Tovább olvasom

A piaci trendek jelentős élelmiszerár-emelkedést vetítenek előre

A termelői érdekvédelmi szövetségek az alapvető élelmiszerek jelentős drágulására számítanak. Az üzletláncok olcsó importtal fékezhetik az áremeléseket. A válságadó is az árnövekedés irányába hat, különösen, ha nem indul be a...

Tovább olvasom

Pozitív meglepetést okozott az USA kiskereskedelmi forgalma

Az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben emelkedett októberben, mely a gazdaság fellendülésére szolgál további bizonyítékként. A teljes kiskereskedelmi forgalom 1,2%-kal erősödött, ami március óta a legmagasabb...

Tovább olvasom

Épp fedezi a belföldi szükségletet az orosz búza

Október 1-jén 41,6 millió tonnán álltak az orosz gabonakészletek, ez 20,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az Orosz Gabonaszövetség hivatalos statisztikát idéző keddi közlése szerint a teljes gabonakészletből 28,5...

Tovább olvasom

Jótékonysági akció indul a legnagyobb gyorsétterem-hálózat jóvoltából

A legnagyobb gyorsétterem-hálózat 2010. november 15. és 21. között hirdeti meg hagyományos jótékonysági adománygyűjtő akcióját. Ezen a héten az étteremlánc minden eladott sültkrumpli árából 40 forintot ajánl fel a budapesti...

Tovább olvasom

Ipsos: a reklámra költött pénz melyik fele pénzkidobás?

A mai globális világban, amikor a marketing büdzsék is soha nem látott megszorítást szenvednek el, kézenfekvőnek tűnik olyan reklámokat fejleszteni, amelyek több országban is felhasználhatóak. Közel sem biztos azonban, hogy...

Tovább olvasom

A vaj titka: tradíciók és sokoldalúság

A vaj népszerűsége több oldalról is magyarázható. Az egyik feltétlen az egészséges imázsa. – A vaj olyan esszenciális zsírsavakat tartalmaz, amelyek az emberi szervezet számára nélkülözhetetlenek – mondja Hidegh Sándor,...

Tovább olvasom

Egy év alatt negyedével drágultak az agrártermékek

Az agrártermékek termelői ára szeptemberben 24,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 40,4, az élő állatok és állati termékeké 4,3 százalékkal emelkedett –...

Tovább olvasom

Szövetségeseket talált a Hangya

Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Hangya Szövetkezeti Együttműködés (Hangya) az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ), az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) MAROS Szervezettel a Hangya...

Tovább olvasom

Direkt kommunikáció az FMCG szektorban

A Direkt Marketing Szövetség kiemelt feladatának tekinti, hogy tájékoztassa azokat a szakterületeket, amelyek a direkt marketing online vagy offline eszközeit is be kívánják emelni, vagy már beemelték kommunikációs eszköztárukba. Így...

Tovább olvasom

Ezer sebből vérzik a közraktározás

Kevés búza termett idén, azon is igen gyorsan túladtak a termelők. A pénzhiánnyal küszködő malmok és a takarmánykeverők hoppon maradtak, mert a külföldi vevők hamarabb csaptak le a terményre. Nem...

Tovább olvasom

Nőtt az euroövezet gazdasága, de az ipari termelés visszaesett

A várt növekedés helyett szeptemberben csökkent az euróövezet ipari termelése – jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A visszaesés 2009 március óta a legnagyobb. Havi összevetésben 0,9 százalékkal...

Tovább olvasom

Világszerte javul a cégvezetők hangulata

Optimistábban ítélik meg a cégvezetők saját vállalatuk és hazájuk kilátásait, mint fél évvel ezelőtt, a világgazdaság helyzetét azonban továbbra is pesszimistán látják – derül ki az Ernst & Young felméréséből....

Tovább olvasom

A nyugdíjjárulék emelése csökkenti a fogyasztást

A Költségvetési Tanács (KT) úgy becsüli, hogy a nyugdíjjárulék fél százalékpontos emelése 0,1 százalékponttal mérsékli a háztartások fogyasztásának növekedési ütemét. Ennek közvetett költségvetési hatása – az áfa-bevételek csökkenése miatt –...

Tovább olvasom

Az angolok egészsége sokba kerülhet a braziloknak

Egy brit tanulmány szerint az egészséges táplálkozás globális irányelvei károsítják a fejlődő országok gazdaságait. A brit szakemberek azt vizsgálták, milyen következményei lennének, ha a britek és a brazilok áttérnének az...

Tovább olvasom

Íz- és kiszerelés-innovációkkal a saját márkák ellen a cereáliák között

Ha a cereáliákon belül vizsgálódunk, akkor is az árérzékenység növekedését láthatjuk. – A piac szerkezetében trendfordulás ment végbe, mivel az eddig csökkenő, olcsóbb, kevésbé feldolgozott müzlikategória ismét előtérbe került, és...

Tovább olvasom

Nyereséges volt tavaly az élelmiszer-feldolgozás

Több meglepetést is tartalmaz a magyar élelmiszertermelés tavalyi évéről szóló jelentés. Kiderül: közel egymillió hektár földhivatali nyilvántartása nincs rendben, illetve, hogy a válság és a piaci visszaesés dacára az élelmiszer-feldolgozás...

Tovább olvasom

Várt felett nőtt a magyar gazdaság a harmadik negyedévben

A hazai gazdaság éves alapon a harmadik negyedben kiigazítás nélkül is, valamint naptárhatástól megtisztítva is 1,6 százalékkal bővült. Az év további részében az exportpartnerek kedvezőtlenebb gazdasági ciklusban lesznek, így az...

Tovább olvasom

Mézfesztivál Zalaegerszegen

A méz kedvelőit idén is kóstolóval, mézkülönlegességekkel, méhészeti eszközök és technológiák bemutatójával csábítják Zalaegerszegre. Az itthoni és határon túli méhészek részvételével zajló Kárpát-medencei Mézfesztiválon a mézritkaságok mellett mézbort, mézes bort,...

Tovább olvasom

Erős kihívója akadt a Vaterának

A 10. születésnapját ünneplő Vatera online kereskedelmi portál vezetői szerint remekül megy az üzlet, sikerült 40 százalék feletti forgalomnövekedést elérni. Eközben a közelmúltban magyar nyelvű változatban is elérhetővé tett nemzetközi...

Tovább olvasom

A magyar borokat népszerűsíti a soros magyar EU-elnökség

Magyarország 2011 első félévében sorra kerülő uniós elnöksége egyik kiemelt célja a magyar borkultúra és gasztronómia bemutatása. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként hazánk mintegy 250 uniós találkozónak és munkaértekezletnek...

Tovább olvasom

Európába indul a székely töltött káposzta

Töltött káposzta-gyártó üzem létesült Gyergyószentmiklóson. A termelés várhatóan november végén, december elején indul. Bajkó László vállalkozó a Krónika című lapnak elmondta, a családi recept alapján készülő székelyföldi ínyencséget Székely termék...

Tovább olvasom

Bizakodnak Amerika fogyasztói

Optimistábbak az amerikai fogyasztók, mint egy hónappal korábban – derül ki a Michigani Egyetem novemberi felméréséből. Az intézet fogyasztói bizalmi indexének értéke 67,7 pontról 69,3 pontra emelkedett novemberben, ami enyhe...

Tovább olvasom

Vesztett lendületéből a német növekedés

A német bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest a hazai kereslet és az export bővülésére – közölte az ország statisztikai...

Tovább olvasom

Mikulás napi és karácsonyi édességekből a kiskereskedelem forgalma meghaladta a 2 milliárd forintot tavaly

A Mikulás napi és karácsonyi édességek bolti eladása meghaladta a 2 milliárd forintot a tavalyi ünnepi időszakban. A szezonális termékek forgalma 11 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Többek...

Tovább olvasom

A különadók fele, harmada maradhat meg

A kormányfő a válságadók kifutása után újragondolná a nagy cégek szerepét a közteherviselésben. A mostani terhek felét, harmadát szedné be a kormány az érintett szektoroktól 2012 után. A közteherviselés új...

Tovább olvasom

Az októberi inflációt az élelmiszerárak fűtötték

Az élelmiszerárak fűtötték az októberi inflációt – vélekedett Keszeg Ádám (Raiffeisen), ám a középtávú előrejelzéseken nem módosít az árindex havi kilengése. Vélhetően még nem a kiskereskedelmi láncokat sújtó válságadó fogyasztókra...

Tovább olvasom
Oldal