Marad a 20 százalékos áfa Szlovákiában

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 09. 10:55

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás kedden az áfa-törvény azon módosítását, amely szerint a kormánynak akkor sem kell a korábbi, 19 százalékos mértékűre csökkentenie az áfa jelenleg 20 százalékos szintjét, ha az államháztartási hiány 3 százalék alá csökken.

A szlovák áfa-törvény módosítása előre látható volt, azt követően vált csaknem bizonyossá, hogy Robert Fico kormányfő június végén bejelentette: a szlovák kormány nem számol azzal, hogy csökkentené a forgalmi adó jelenlegi, 20 százalékos szintjét, mivel az egy százalékpontnyi csökkentés miatt évi mintegy 200 millió euró többletbevételtől esne el a költségvetés. Ez az összeg nem sokkal kevesebb, mint annak a történelmi nagyságrendű, negyedmilliárd eurós hangulatjavító intézkedéscsomagnak az értéke, amelyet alig két hete jelentett be Robert Fico kormánypártja rendkívüli közgyűlésén.

PozsonySzlovákiában a második Dzurinda kabinet idején változtatták egykulcsosra az áfá-t, amelynek szintjét akkor 19 százalékban szabták meg. A forgalmi adót a 2010 és 2012 között kormányon lévő jobb-közép liberális Radicová kormány emelte 20 százalékra, azt ígérve, hogy a költségvetési hiány csökkentését célzó intézkedés átmeneti lesz. Ezt törvénybe is foglalták azzal, hogy a kormánynak vissza kell állítania a 19 százalékos áfát, amint a költségvetési hiány 3 százalék alá csökken. Az áfa-törvénynek ezt a kitételét törölte el a most elfogadott módosítás.

A 19 százalékos áfa kulcs visszaállításának lehetőségét azt követően kezdte pedzegetni a pozsonyi sajtó, hogy tavasszal bebizonyosodott, Szlovákia EU-tagságának kezdete óta a legalacsonyabb, 2,77 százalékos volt a GDP-arányos költségvetési deficit tavaly. A most módosított áfa-törvény értelmében továbbra is 20 százalékos szinten marad ennek az adónak a mértéke Szlovákiában, s azt a kormánynak a költségvetési deficit esetleges további csökkenése esetén sem kell alacsonyabb szintre vinnie. (Starovic Tibor, MTI)

Kapcsolódó cikkeink