FruitVeb: egymillió tonna is lehet az idei gyümölcstermés

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 09. 12:20

Az egymillió tonnát is elérheti az idei gyümölcstermés Magyarországon – mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek szerdán.

gyumolcs2

Hozzátette: a mennyiség a szokásos 800 ezer tonnát 200-250 ezer tonnával is meghaladhatja. Ennek oka az enyhe téli időjárás, valamint az, hogy a gazdálkodók megfogadták a szakmaközi szervezet tanácsát és időben, megfelelő módon védekeztek a nagyobb számban jelentkező kártevők ellen.

A gyümölcsök közül almából számítanak a szakemberek a legjelentősebb termésre, mintegy 780-800 ezer tonnára. Ez mintegy 150-200 ezer tonnával haladja meg a szokásos mértéket.

Az elnök elmondta, az alma nagyobb mennyisége indokolja, hogy a szakmaközi szervezet a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítson piaci pozícióinak megerősítésére. A FruitVeB és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei egyeztetnek a napokban az intenzív piacépítés érdekében.

Mártonffy Béla úgy véli, itt az ideje az elmúlt években elmaradt exportpiac-építés megkezdésének is. Hozzátette: az orosz piacon is jelentős mennyiségű jó minőségű magyar almát lehetne értékesíteni, amennyiben az eladásokat marketinggel is segítenék. A FruitVeB elnöke szerint az orosz piachoz hasonló jó piaci lehetőségei vannak még a magyar zöldség és gyümölcs értékesítésének Kínában és az arab országokban is.

Ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő feltételeket – hívta fel a figyelmet a FruitVeB elnöke: így a belföldi raktárkapacitás korszerűsítése és növelése, továbbá a belföldi eladások növelésének ösztönzése mellett az exportmarketing kiszélesítését. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink