Események

Csökkent a mélyfagyasztott élelmiszerek piaca

A GfK Hungária privát háztartások fogyasztását mérő ConsumerScan adatai szerint a magyar háztartások 67 százaléka vásárolt mélyfagyasztott élelmiszert (pizzát, húskészítményt, burgonyát, zöldséget) legalább egyszer 2008. október és 2009. szeptember között....

Tovább olvasom

Árvesztés a húsiparban

Magyarországon a hazai vágósertésért októberben, átlagosan kilónként, hasított súlyban 363 forintot fizettek a feldolgozók. Ez az ár nyolc százalékkal maradt el az egy hónappal korábbitól, és 9 százalékkal volt kevesebb,...

Tovább olvasom

Olvadásra várnak a fagyasztott termékek

Ötletben, innovációs lehetőségben nincs hiány a fagyasztott félkész és készételek kategóriájában. Azonban a piaci környezet jelenleg kivárásra kárhoztatja a gyártókat, forgalmazókat. Amiben minden megkérdezett egyetért: a válságos idők elmúltával nagymértékű...

Tovább olvasom

Mindent a szemnek és a kéznek a húsvéti figuráknál

A tavalyi megújulás után most a szortiment minél látványosabb, teljesebb felvonultatására törekszik a húsvéti figurák meghatározó gyártója, a Bonbonetti. Arra a vásárlórétegre alapoz, amely a nehéz körülmények ellenére is bízik...

Tovább olvasom

Tovább koncentrálódik a sütőipar

Miközben a tavalyi aratás jól sikerült, az alacsony értékesítési árakkal már elégedetlenek voltak a gazdák. A gabonát feldolgozó cégek közben, finanszírozási gondjaik miatt, éppen csak a folyó termeléshez szükséges alapanyagot...

Tovább olvasom

A többség ingyenes internetet szeretne

A felhasználók 80 százaléka ingyenes hozzáférést szeretne az internetes tartalmakhoz: egyharmaduk ingyenes tartalmakat akar, hirdetések nélkül, nagyobb részük viszont az ingyenes hozzáférés mellett elviselné a reklámokat is. Ezzel szemben a...

Tovább olvasom

CSR – ami a betűk mögött lakozik

Bizonyos kulcsszavak – gondoskodás, adomány, környezetvédelem – egyre több, fogyasztási cikket érintő aktivitás kapcsán hangzanak el. A korábban csak márkáikon keresztül ismert vállalatok felelős fellépésükkel, társadalmi célú tevékenységükkel hívják fel...

Tovább olvasom

Tovább csökkent a húsvéti csokoládéfigurák piaca

Az idei év március–áprilisi időszakában a magyar háztartások 30 százaléka vásárolt valamilyen húsvéti csokoládéfigurát, míg az előző év hasonló időszakában ez az arány 33 százalék körül alakult – derül ki...

Tovább olvasom

Némileg olcsóbb lett a tészta – stabil a forgalma

A tészta az egyik legkedveltebb élelmiszer Magyarországon. A Nielsen által mért 90 élelmiszer-kategória – értékben mért – forgalom szerinti ranglistáján a tizenegyedik helyen áll. Megelőzi többek között a hűtött szeletes...

Tovább olvasom

Folytatódik a kiskereskedelem zsugorodása

Tavaly októberben folytatódott a kiskereskedelmi eladások harmadik éve tartó csökkenése. A KSH gyorsjelentéséből kiderül, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2009 első tíz hónapjában...

Tovább olvasom

Trade marketing eszköztár – Display

Mitől jó egy display? Miért eredményezhet forgalomtöbbszörözést az egyik és marad láthatatlan a vásárlók szemében a másik? Vannak-e aranyszabályok? Mik a trendek ezen a területen? Ezekre a kérdésekre keressük a...

Tovább olvasom

Egyenletesen alakult a sampon átlagára

A Nielsen által mért 60 háztartási vegyi áru és kozmetikum kiskereskedelmi forgalom szerinti rangsorában a sampon kilencedik. Mintegy 11 milliárd forint az éves piac mérete. Ezzel megelőzi többek között a...

Tovább olvasom

Erősödött a 401–2500 négyzetméteres csatorna pozíciója az édességeknél

Az édességek közül legnagyobb mértékben az édes keksz és a táblás csokoládé forgalma nőtt, értéket tekintve 6, illetve 7 százalékkal, 2008. december–2009. novemberben, az előző évhez képest. Ugyanakkor mennyiségben mínusz...

Tovább olvasom

Kevesebb akciós újság, rövidebb ideig tartó akciók

Az akciós újságok, azaz a leafletek piacának 2009 első kilenc hónapját a 2008-as év hasonló időszakával összehasonlítva elmondható, hogy nemcsak az egyes csatornák által kiadott akciós újságok darabszáma csökkent, hanem...

Tovább olvasom

Január 1-től újra változott a termékdíjrendszer

A csomagolóipar jellegzetessége, hogy a nemzetgazdaság szinte valamennyi ágazata számára gyárt terméket. Ennélfogva az egyes szektorokban bekövetkezett folyamatok a beszállító vállalkozások gazdasági folyamataiba természetszerűleg begyűrűztek. Miután az általános visszaesés nem...

Tovább olvasom

Legjobb pozícióban a hajfesték

A különböző hajápoló szerek kiskereskedelmi forgalma eltérően alakult 2008. november–2009. októberben. A drogériák ugyanakkor minden tárgyalt kategóriában növekvő fontossággal bírnak. Ezt tükrözik a Nielsen Kiskereskedelmi Indexének legfrissebb adatai.Értékben is és...

Tovább olvasom

Kevesebbet nassoltunk az idén, mint tavaly

2008. október és 2009. szeptember között kevesebbet nassoltunk, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Mind a csokoládé, mind az édes és sós kekszek, mind a sós rágcsálnivalók és a...

Tovább olvasom

Magyarország az inflációlista élén

Az EU 27 tagországában 2009. novemberben a fogyasztói árak a harmonizált adatok szerint átlagosan egy százalékkal voltak magasabbak, mint 2008. novemberben. Árcsökkenés volt megfigyelhető többek között Írországban (2,8 százalék) és...

Tovább olvasom

Kifizetődő törődni a hajjal

A válság ellenére folyamatosan növekszik a hajfesték- és hajápolás-kategória. A gyártók újdonságok bevezetésével és erős kommunikációval, változatos akciókkal tartják fenn a fogyasztók érdeklődését, és fokozzák a vásárlási kedvet.A kozmetikai piacot...

Tovább olvasom

Látogatói információk

FOODAPEST Nemzetközi élelmiszer-, ital-, élelmiszer-gépipari és vendéglátó-ipari szakkiállításUKBA Nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállítás 2010. február 21–24. Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont • Budapest, X. Albertirsai út 10. • Levélcím: 1441...

Tovább olvasom

Erősítette pozícióját az ásványvíz és az energiaital

Az alkoholmentes szomjoltó italok fontos szerepet játszanak a bolti választékban. A forgalom szerinti top 10 élelmiszer között a szénsavas üdítőital negyedik, az ásványvíz hatodik, a gyümölcslé hetedik a rangsorban, a...

Tovább olvasom

Növekvő lakossági kereslet az olcsó árú termékek iránt

2009 harmadik negyedévében a háztartások 1,3 százalékkal alacsonyabb értékben vásároltak a napi fogyasztási cikkekből, mint egy évvel korábban – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. Amíg azonban az...

Tovább olvasom

Márkaritkaság

Egyre növekvő aggodalommal figyelem a magyar vidék helyzetét. A magyar mezőgazdaság és a hazai tulajdonú élelmiszer-feldolgozó ipar versenyképessége minimum megkérdőjelezhető.A minap egy nem szakmabeli baráti körben feltettem egy kérdést, miszerint...

Tovább olvasom

Fogy a sertés

Az ólakban hatvan éve nem volt ilyen kevés disznó, mint most. A forint erősödésével magyarázzák az áresést, a vágóhidaknak a hazainál olcsóbb az import. A sertésárak már-már tragikus esésének legfőbb...

Tovább olvasom

Csak az ásványvíz-eladások nőttek

Az alkoholmentes italok fogyasztása Magyarországon az elmúlt évtizedben folyamatosan növekedett, de 2009 megtorpanást hozott. A magyarországi alkoholmentes italok sorából egyedül az ásványvízgyártók voltak képesek növelni eladásaikat tavaly. Az évet 5-6...

Tovább olvasom

A mobil lehet a második pénztárca

Magyarországon a 18 év feletti lakosság 23 százaléka használja rendszeresen bankkártyáját fizetésre, miközben a lakosság 81-82 százaléka rendelkezik az elektronikus fizetés lehetőségét is biztosító mobiltelefonnal. A magyar 18 év feletti...

Tovább olvasom

Időutazás karácsonykor

Az elmúlt év vége nem a bőséges ajándékozástól lesz emlékezetes. A családok többsége szolid karácsonnyal ünnepelt. Arany hétvége – karácsonyi ajándéközön: utoljára öt-hat évvel ezelőtt karácsonyoztunk így – ezt adta...

Tovább olvasom

Tíz háztartásból kilenc vásárol sertéshúsból készült terméket

A GfK Hungária privát háztartások fogyasztását mérő ConsumerScan adatai szerint a teljes feldolgozotthús-piac (házi készítésű termékek nélkül) 2008. október és 2009. szeptember közötti időszakban 4 százalékkal csökkent mennyiségben és 2...

Tovább olvasom

Ritkábban vásárolunk alkoholmentes italokat

Az ásványvizet, gyümölcslevet, szénsavas üdítőitalt és jegesteát magában foglaló alkoholmentes ital kategóriájából 2009. január–szeptemberében 7 százalékkal vásároltak kevesebbet a magyar háztartások, mint egy évvel korábban – derül ki a GfK...

Tovább olvasom

Gondolatok a CSR-ről

Az FMCG-szakmában értelmezhető fogyasztó vásárlási döntéseit erősen befolyásolja egy gyártó vagy egy márka iránti bizalom. Tehát az erre fordított idő, energia és pénz semmiképp sem tekinthető kidobottnak, sokkal inkább jó...

Tovább olvasom
Oldal