Csúcsdöntést hozhat a Spar Budapest Maraton

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 10. 11:00

Huszonnyolcadik alkalommal kerül sor vasárnap a Spar Budapest Maraton futófesztiválra, melyen a profik a hagyományoknak megfelelően az országos bajnoki címekért versengenek majd a klasszikus, 42,195 kilométeres távon.

Spar_logo

A tavalyi verseny részvételi rekordot hozott, 19 200-an neveztek a különböző távokra, s elképzelhető, hogy a csúcs idén megdől. A maratonon a tavalyi 3585 után most rekordszámú, 4000 célba érőt várnak. Magyarország legnagyobb szabadidősport rendezvényén az egyéni indulók mellett négyfős váltók is teljesíthetik a maratont, emellett egyéniben lehet 30 kilométeren (Coca-Cola Testébresztő), 7 kilométeren (minimaraton) és 2,7 kilométeren (maratonka) futni, 2,7 kilométeren gyalogolni, a családok számára pedig 600 méteres futást rendeznek.

A maraton férfi és női győztese 200-200 ezer forintot vehet majd át, ezen felül a szervezők az időeredményeket is díjazzák: a férfi és női országos csúcsjavítás (férfi 2:12:10 óra, női: 2:28:50 óra) bruttó 1,2 millió forintot ér, de a férfiaknál a 2:21 órán, a nőknél pedig a 2:50 órán belüli eredményért is jár 120 ezer forint.

A Budapest Maraton azonban nem elsősorban a profik versengéséről szól. Az ország mind a 19 megyéjéből, összesen mintegy 800 településről érkeznek indulók. Külföldről pedig több mint 2200-an neveztek. Nekik külön vonzerőt jelent a fővárosi útvonal, amely a világon egyedülálló módon két világörökségi részen vezet keresztül.

A pályát múlt csütörtökön hitelesítették, s amint az a múlt heti sajtótájékoztatón elhangzott, a futók a tavalyihoz képest kissé eltérő utat tesznek majd meg, elsősorban a budapesti útfelújítások és egyéb munkálatok miatt. A résztvevők így idén például befutnak majd a Margitszigetre is.

A futók megpróbáltatásain idén is több mint 40 zenés ponton igyekeznek majd könnyíteni, az Operettszínház előtt például a teátrum énekkara szórakoztatja a versenyzőket és a nézőket, míg az Operaháznál a tavalyihoz hasonló zenés, énekes produkciókkal várnak mindenkit. A színházak nem csupán szórakoztatnak, hanem több társulat, így például a Nemzeti Színház, az Opera, a Vígszínház, a Thália Színház is futócsapatokkal képviselteti magát.

A maratoni verseny 9.30 órakor indul a Hősök teréről. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink