Események

Fenntartható gazdaságot akarnak a logisztikusok és a beszerzők

Társadalmi, gazdasági és környezeti felelősségvállalásra ösztönzi a logisztikai és beszerzési szakembereket a márciusban alakuló Felelősség Klub. Chikán Attila egyetemi tanár, volt gazdasági miniszter védnöksége alatt tartják a fenntarthatóság iránt elkötelezett...

Tovább olvasom

EuroCIS: Elismerés az Auchan, Douglas, Metro, Rewe fejlesztéseinek

A kereskedelmi technológia kiemelkedő fejlesztéséért kilenc vállalat kapta meg az EuroCIS szakvásár és az Európai Kereskedelmi Intézet díját. A versenybe szerte Európából huszonnyolc kereskedelmi vagy technológiát szolgáltató vállalat nevezett be...

Tovább olvasom

KSH: 40 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel azelőtt

A foglalkoztatottak száma 2011. november-2012. januárban 3 millió 816 ezer fő volt, 40 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A KSH...

Tovább olvasom

Munkatársunk jelenti a düsseldorfi EuroCIS szakvásárról

Sci-fi helyett fejlesztések gyakorlati példákkal Sok minden a jövő zenéjének tűnik mindabból, amit az EuroCIS látogatói hallanak és látnak Düsseldorfban, a Rajna parti vásárközpontban. – Ki hitte volna öt éve,...

Tovább olvasom

15. alkalommal hirdetik meg a Magyar Termék nagydíj® Pályázatot

Immár 15. alkalommal kerül meghirdetésre a Magyar Termék Nagydíj® pályázat, hazánk legtekintélyesebb önkéntes tanúsítási rendszere. A pályázat célja az, hogy elismerje és díjazza a kiváló minőségű magyar termékeket és szolgáltatásokat,...

Tovább olvasom

GKI: idén is enyhén nő a csődök száma

A magyarországi cégek szerint a tavalyi, csődrekordot hozó év után az idén is enyhén növekszik a tönkremenő vállalkozások száma, különösen erőteljes csődhullámra számítanak a kereskedelemben és a járműkereskedelemben, a mezőgazdaságban...

Tovább olvasom

Nem talált kirivó hibát Zala megyében az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés

A tavalyi, 3500-at meghaladó élelmiszerbiztonsági ellenőrzés során 150 vállalkozásra összesen 21 millió forint bírságot szabott ki Zala megyében az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, de kirívó problémákat nem találtak – tájékoztatta...

Tovább olvasom

A CBA hatodszor rendezi meg az ország legnagyobb házi borversenyét

A CBA az idén hatodik alkalommal tartja meg az ország legnagyobb házi rendezésű borversenyét, a bírálóbizottságok vak kóstolással 767 mintából választják ki a legjobb borokat. A versenyt kedden és csütörtökön...

Tovább olvasom

Magazin: Már a diszkontokban veszik a legtöbb virslit

Tavaly ritkábban vásároltunk virslit, ami a stabil vásárlói kör ellenére enyhe visszaesést eredményezett a piacon. A hazai vásárlók a diszkontok felé fordultak, de ez a jelenség nemcsak e termék piacán,...

Tovább olvasom

Meredeken nő a német fogyasztók bizalma

Az egy éve legmagasabb szintre, 6,0 pontra szökött a német fogyasztói hangulat márciusi mutatója – közölte a GfK piackutató kedden. Elemzők hasonló márciusi indexet vártak a februári 5,9 pont után....

Tovább olvasom

Elektronikus kereskedelmi mintavárosokkal kísérleteznek Kínában

Mintavárosokkal keresik az e-kereskedelem lehetőségeit, kockázatait, alkalmazásának határait az évtized közepére az elektronikus kereskedelmi tranzakciók terén világelsővé váló Kínában. A modern információtechnológia átfogó kísérleti alkalmazására huszonegy települést választottak ki elektronikus...

Tovább olvasom

Magazin: Recesszióban is sminkelnek a hölgyek

Rendkívül összetett, sok cikkelemet felölelő, a divattól vezérelt, összességében értékben és mennyiségben pozícióit megőrizni képes kategória a dekorkozmetika, amelyen belül jelentős átrendeződés folyik. Legnagyobb szegmense a szem kiemelésére alkalmas cikkek...

Tovább olvasom

Megnyílt az EuroCIS, Európa vezető kereskedelmi informatikai szakvására

Megnyílt Európa vezető kereskedelmi informatikai szakvására, az EuroCIS Düsseldorfban, hétfőn. A legfontosabb innovatív termékeket, illetve legérdekesebb megoldásokat szakemberek mutatták be egy délelőtti körsétán. – Önök itt szinte mindent látnak, ami...

Tovább olvasom

Nem biztos, hogy elég felvilágosítást ad az E-jelölés

Sokszor az alkotóelemek kémiai elnevezését tüntetik fel az élelmiszergyártók termékeik csomagolásán, ezért az átlagfogyasztók nem tudják eldönteni, hogy egy-egy termék tartalmaz-e károsnak minősülő anyagokat vagy sem – hívja fel a...

Tovább olvasom

Uniós védelmet kapott a kamillatea alapanyaga

Felvették a védett eredetű európai uniós termékek listájára az Alföldi kamillavirágzatot – jelentette be az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben. A kamillatea alapanyagaként használt szárított növény a gyógyszerkönyvekben is szerepel. Czirbus...

Tovább olvasom

KSH: csökkenő belföldi áruszállítás, stagnáló utasforgalom

A belföldi áruszállítás volumene 11, teljesítménye 6 százalékkal csökkent tavaly, amit ellensúlyozott a nemzetközi áruszállítás volumenének 5, árutonna-kilométerben mért teljesítményének 3 százalékos növekedése; a helyközi személyszállítás utasforgalma stagnált, az utaskilométerben...

Tovább olvasom

A Nyugat-Dunántúlon a válság előtti szinten a cégek üzleti forgalma

A válság előtti szintre emelkedett a Nyugat-Dunántúlon működő cégek üzleti forgalma tavaly az általános forgalmi adó alapján – mondta Varga Lászlóné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón...

Tovább olvasom

A tavaly őszi szintre emelkedett a GKI-Erste konjunktúraindex

Februárban csaknem egy éves csökkenés után a tavaly őszi szintre emelkedett a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI (www.gki.hu) által az EU támogatásával végzett felmérés szerint januárhoz képest...

Tovább olvasom

A Haraszthy200 Fesztivál első állomása: egy kaliforniai bortúra – Vegyen részt rajta Ön is!

Haraszthy Ágostont (1812-1869) az amerikai-magyar történelem az első Amerikában véglegesen letelepedett magyarként, és a kaliforniai borkultúra atyjaként tartja számon. Haraszthy Ágoston születésének 200. évfordulója alkalmából „Haraszthy200 Fesztivál” címmel nagyszabású rendezvénysorozatot...

Tovább olvasom

Stabilizálódott a kiskereskedelmi forgalom

A nehézségek ellenére talpon tudott maradni a kiskereskedelem 2011-ben az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) értékelése szerint, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy véli, éves összesítésben kedvező, hogy 4 év folyamatos csökkenése...

Tovább olvasom

Év végére veszteségbe fordultak a bankok

A végtörlesztés és romló hitelportfólióik miatt 150 milliárdos veszteséggel zárták a bankok az utolsó negyedévet. A tőkehelyzetüket az anyabankok rendezték, hitelt viszont egyre kevésbé adnak a vállalkozásoknak. Tizenhárom év után...

Tovább olvasom

Magazin: Mindegyik alkoholmentes szomjoltó forgalma nőtt

Közel 130 milliárd forint bevétele származott a kiskereskedelemnek 2010. december–2011. szeptemberben a négy alkoholmentes szomjoltó ital eladásából. A szénsavas üdítőital, ásványvíz, gyümölcslé és jegestea együttes forgalma 3 százalékkal emelkedett, az...

Tovább olvasom

Orosz állami fogadások „sztárja” lesz a Kremli díj nevű vodka

Az orosz állami fogadások „sztárja” lesz a Kremli díj (Kremlin Award) nevű prémium kategóriájú vodka, amelyet a moszkvai élelmiszeripari vásáron mutattak be a közelmúltban. A vodka különlegessége nem az ízében...

Tovább olvasom

Az erősödő forint kissé visszafogja a húsdrágulást

Európa húspiacán is érzékelhető nyomot hagyott a februári hideg. Csökkent ugyanis a vágósertések kínálata, miközben a kereslet erős maradt, ami a sertés árának emelkedését eredményezte az Unióban. A magyar árakat...

Tovább olvasom

Magazin: Csak a hajfesték piaca növekedett

Erősen koncentrált a hajápoló szerek bolti eladása. A drogéria és a hipermarket általában elviszi az értékben mért forgalom túlnyomó részét. A kategóriák értékben mért kiskereskedelmi eladása kisebb-nagyobb mértékben csökkent legutóbb...

Tovább olvasom

GfK: Drámai szinten a megtakarítással rendelkezők aránya

A megtakarításokkal rendelkezők aránya 2004 óta a tavalyi évben volt a legalacsonyabb – állítja a GfK Hungária Retail Banking Monitor felmérésének adataira alapozva. A nehezen kiszámítható gazdasági környezetben a legtöbben...

Tovább olvasom

Gazdasági előrejelzés: az EU-ban stagnál, az euróövezetben enyhén csökken idén a GDP

A 27 tagú Európai Unióban idén az előző évivel azonos szinten marad a bruttó hazai termék (GDP) reálértéke, a 17 uniós tagországot átfogó euróövezetben pedig 0,3 százalékos csökkenés várható –...

Tovább olvasom

Nem az iskolai büfé a ludas a tanulók elhízásában

Az amerikai tanintézetekből évek óta igyekeznek a sok cukrot, sót és zsiradékot tartalmazó üdítőitalokat és hamburgerféléket kitiltani, mert úgy vélték, hogy a mind több elhízott gyerek az iskolákban könnyen elérhető,...

Tovább olvasom

NGM: az ECE még nem kérte plázastop alóli felmentését

Az Óbudán több mint 140 ezer négyzetméteres pláza megépítését tervező ECE még nem kérelmezett felmentést a plázastop alól – válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére. Az Urbanista blog a...

Tovább olvasom

Pláza épül Óbudán

A Szentendrei út és a Filatori gát HÉV-megálló közötti részen bevásárlóközpont épülhet, felújítják az utakat és közműveket, növelik a zöldfelületek arányát. Megújulhat Óbuda egyik, túlnyomórészt ipari területe: a Szentendrei út...

Tovább olvasom
Oldal