Megjelölik a GMO-mentes élelmiszereket
Azok az élelmiszergyártók, amelyek bizonyíthatóan GMO-mentes takarmányt fogyasztó állatok termékeiből készítik árujukat, ezt a mentességet feltüntethetik az általuk gyártott élelmiszereken – olvasható a vg.hu-n..
A szaktárca elkészítette az élelmiszerek, elsősorban az állati termékek GMO-mentes jelöléséről szóló rendelettervezetet, amelynek alapján a jövőben azok az élelmiszergyártók, amelyek bizonyíthatóan GMO-mentes takarmányt fogyasztó állatok termékeiből készítik árujukat, ezt a mentességet feltüntethetik az általuk gyártott élelmiszereken – nyilatkozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak.
Az államtitkár az újság szerdai számában publikált interjúban elmondta: a jogszabálytervezet közigazgatási egyeztetése a napokban várható, és 2016 elején léphet hatályba.
Nagy István a lapnak egyebek mellett arról is beszélt, hogy a földtörvénnyel kapcsolatos brüsszeli vizsgálat nem befolyásolja a jelenlegi termőföld-értékesítési programot, mivel a Bizottság leghamarabb 2017 végén hozhat ítéletet. Hangsúlyozta ugyanakkor, a kormány arra számít, sikerrel tud érvelni Brüsszelben, és a testület is elismeri, a szabályozás összhangban van az uniós joggal.
(MTI Eco, Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
NAK-elnök: kihívásokat tartogat az idei év az agrárium számára
A 2025-ös év sok kihívást tartogat a magyar agrárium számára:…
Tovább olvasom >Minden termelőnek lehetőséget kínálnak az agrártámogatások
A rövid ellátási láncok erősítik a helyi gazdaságot, az élelmiszer-önellátást,…
Tovább olvasom >Elfogadta az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt
Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >Rekordszinten a vállalatvezetők elköteleződése a fenntarthatóság iránt
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása…
Tovább olvasom >