Események

FAO: rekordot dönt idén a globális gabonatermés

A világ gabonatermelése 2014-ben eléri a 2,532 milliárd tonnát, 0,3 százalékkal haladja meg a 2013-as termést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése szerint. A FAO korábbi előrejelzésében 2,522 milliárd...

Tovább olvasom

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint...

Tovább olvasom

MLSZKSZ: Százmilliárdos nagyságrenddel több adóbevételt generálna az EKAER hatékonyabbá tétele

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kezdeményezésére, a teljes magyar logisztikai szakmát tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium felé az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző...

Tovább olvasom

A branding – Best of Superbrands

Magyarországra tíz évvel ezelőtt érkezett el a nemzetközi Superbrands program. Azóta nemcsak a marketing- és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy lett. Az...

Tovább olvasom

A karácsonyi kívánságlistákat még mindig a mobilkészülékek vezetik

A karácsonyi készülődés során tízből csupán egy ember készül tudatosan, és vásárolja meg ajándékait már jóval az ünnepek előtt. A Samsung Facebook oldalának rajongói körében készített felmérés szerint Magyarországon az...

Tovább olvasom

Rondo: hónapokig ad munkát a csomagolóiparnak a karácsony

Több havi rendelésállományt hozott az idei karácsonyi bevásárlási szezon a hazai csomagolóiparnak. Az év végi kereskedelmi akciókhoz kapcsolódó legtöbb megrendelés – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is a szórakoztatóelektronikai...

Tovább olvasom

Botswanában és a Dél-afrikai Köztársaságban is működik Kereskedőház

Szerdán Gaborone-ban, Botswanában, csütörtökön pedig Pretoriában, a Dél-afrikai Köztársaságban nyitotta meg legújabb képviseleteit a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így összesen már négy afrikai piac nyílt meg a magyar exportőrök előtt. Botswanában...

Tovább olvasom

A magyarok háromnegyede jótékonykodik karácsonykor

A magyarok háromnegyede jótékonykodik a karácsonyi időszakban, a legtöbben gyermekotthonokat támogatnának pénzzel – derült ki egy reprezentatív felmérésből, melynek célja egy nagyszabású adománygyűjtés minél hatékonyabbá tétele volt. A kutatás szerint...

Tovább olvasom

Információk a csomagoláson: megérteni őket és bízni bennük

Előtérbe kerültek az élelmiszerek csomagolásán lévő címkék. Hiszen a fogyasztók bizalma azon is múlik, hogy számukra megfelelő és érthető tájékoztatást kapnak-e, amikor a boltok polcai előtt eldöntik, hogy mit vásároljanak....

Tovább olvasom

Újraszabályozták a plázák építésének lehetőségét

Elfogadta az Országgyűlés a plázák építésének lehetőségét szabályozó módosítást. Az épített környezet védelméről szóló jogszabályt 116 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A módosítást...

Tovább olvasom

A 18-59 évesek 73 százaléka hetente legalább egyszer fogyaszt csokoládét

A 18-59 éves magyar lakosság közel háromnegyede fogyaszt csokoládét hetente legalább egyszer, 13 százalékuk minden nap – derül ki az NRC piackutató felméréséből. A vizsgált korosztály 98 százaléka fogyaszt valamilyen...

Tovább olvasom

Törvénymódosítást kezdeményez a Fidesz a nagyobb bérpótlékért

A munka törvénykönyvének módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék járjon a munkavállalóknak, és hogy egy hónapban legfeljebb csak két vasárnap lehessen őket dolgoztatni – közölte Rogán...

Tovább olvasom

KSH: árcsökkenés mellett is nőtt a mezőgazdaság teljesítménye

Az első becsült adatok szerint a mezőgazdasági ágazat kibocsátási értéke 2014-ben folyó áron 3,6 százalékkal haladta meg a 2013. évit, 4,9 százalékos árcsökkenés mellett 9,2 százalékkal bővült a kibocsátás volumene...

Tovább olvasom

Októberben 374 millió euró volt a külkereskedelmi többlet

Októberben az export euróértéke 2,1 százalékkal csökkent, az importé 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a kiviteli többlet 322 millió euróval elmaradt az egy évvel korábbitól, 374 millió...

Tovább olvasom

Nem jutott külföldre a rákkeltő anyagot tartalmazó tej Ausztriából

Nem jutott külföldre abból az osztrák tejből, amely a megengedett mértéknél nagyobb arányban tartalmaz hexaklórbenzol vegyületet – jelentette az APA osztrák hírügynökség. Az érintett cég vezetői ezt azután közölték, hogy...

Tovább olvasom

Újabb lengyel-cseh vita a lengyel élelmiszerekről

Újabb nyílt vita robbant ki Varsó és Prága között a Csehországba behozott lengyel élelmiszerekről. Varsó azt állítja, hogy a csehek jóval nagyobb mértékben és tüzetesebben vizsgálják az országba behozott lengyel...

Tovább olvasom

Nemzetközi nívó az idei HUNGAROPACK-on

Az 1967-ben alapított, immár 31-szer megrendezett HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyre, amely tavaly óta a Csomagolási Világszövetség World­Star versenyének nemzeti rendezvénye címet is viselheti, idén 37 vállalattól 54 nevezés érkezett. A...

Tovább olvasom

A géppark fejlesztése ma kulcsfontosságú ebben az ágazatban

A műanyag csomagolóeszközök piaca a kevesebb anyagfelhasználás és a kényelmi tulajdonságok bővítésének irányába mozdult el, az újrafelhasználás mellett pedig már a bio alapanyagok terjedése is növeli az ágazat renoméját. Ám...

Tovább olvasom

Szigorodnak az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos törvényi előírások

2014. december 13-án hatályba lép a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011 számú EU-rendelet. „A szabályozás minden tagállam élelmiszer-vállalkozására és hatóságára közvetlenül, minden további tagállami átültetés nélkül alkalmazandó. Az élelmiszerlánc...

Tovább olvasom

Szankcionálhatók a nem nyereséges szuper- és hipermarketek

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő...

Tovább olvasom

Tartja magát a kedvező trend a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalmában

Továbbra is kedvezően alakulnak idén a kiskereskedelmi trendek háztartási vegyi áruknál és kozmetikumoknál. Forgalmuk idén január-október között – értékben – mintegy 270 milliárd forintot ért el, ami 6 százalékkal nagyobb,...

Tovább olvasom

Osztrák tejet és tejterméket ellenőriz a NÉBIH

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte az Ausztriából származó tej- és tejtermékek fokozott ellenőrzését – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája hétfőn az MTI-t. A közleményben jelezték: a szaktárca sajtóhírek alapján arról...

Tovább olvasom

Bitcoinnal is lehet fizetni a román mobilPay rendszerben

Mostantól Bitcoin virtuális devizával is lehet fizetni a román NETOPIA mobilPay fizetési rendszeréhez csatlakozott mintegy hatezer üzletben – számolt be szombaton a cointelegraph.com hírportál. A mobilPay fizetési rendszer a román...

Tovább olvasom

Mintegy 20 millió korona a becovi italgyűjtemény értéke

Mintegy 20 millió korona (221,4 millió forint) az értéke jelenleg annak az italgyűjteménynek, amelyet még 1985-ben találtak a nyugat-csehországi Becov nad Teplou kastélyban. A 136 üvegből – bor, konyak, pezsgő...

Tovább olvasom

Az idén 3-4 százalékkal növekedhet a haltermelés

Ebben az évben a tavalyi 22 ezer tonnáról 3-4 százalékkal nőhet a haltermelés Magyarországon – mondta Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére. A vezérigazgató közölte: a...

Tovább olvasom

ILO: a fejlett gazdaságokban háromszor magasabbak a bérek, mint a fejlődőkben

A fejlett gazdaságokban még mindig átlagosan háromszor olyan magasak a bérek, mint a feltörekvő és fejlődő országokban, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben a fejlődő országok átlagbérei közeledtek a fejlettekéhez...

Tovább olvasom

Lényeges változásokkal kell számolni az új pályázati ciklusban

A K&H üzleti tippek hazai vállalkozásoknak szóló rendezvénysorozata idén is folytatódott. Ezúttal a kkv-kat jelenleg leginkább foglalkoztató témát, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus támogatási rendszerét, az elérhető uniós forráslehetőségeket, és...

Tovább olvasom

Egészséges talaj: egészséges élet

Egészséges talajokat az egészséges életért  –  Ezzel a jelmondattal indul útjára 2015-ben a talajok nemzetközi éve, amely felhívja a figyelmet a tudatos és fenntartható talajművelés, tápanyag-gazdálkodás, és a nemzetközi összefogás...

Tovább olvasom

Megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve

Az Országkóstoló sorozat keretében megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve, amely a két kategória legjobb hazai tételeit mutatja be részletesen magyar és angol nyelven. A legjobb magyar pezsgőket és tokaji...

Tovább olvasom

Brewie: közösségi kampány az otthoni sörfőzésért

Elstartolt a Brewie, az otthoni sörfőzés pionír startupja az egyik legnagyobb crowdfunding oldalon, az Indiegogón. A 2 hónapon át zajló közösségi kampány célja 100 ezer dollár, melynek az első pár...

Tovább olvasom
Oldal