Növelte borexportját a bonyhádi Danubiana Kft.

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 15. 11:25

Mintegy 5 százalékkal növelte borkivitelét a bonyhádi székhelyű Danubiana Kft. 2015-ben – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

vorosbor

Schmidt Győző tájékoztatása szerint a német tulajdonú kft. a 2014-es 130 ezer hektoliter után tavaly 138 ezer hektoliter bort értékesített, 10 százalékát a belföldi piacon, 90 százaléka pedig exportra ment, Angliába, a skandináv országokba és Németországba.

A mennyiséggel arányban nőtt a társaság árbevétele is, amely így meghaladja az előző évi 13 millió eurót – tette hozzá.

Schmidt Győző elmondta, a kft. főbb nyugat-európai piacain nem emelkedtek az árak, sőt több partnernél kérdéses volt az árszínvonal megtartása, de végül sikerült megőrizni a korábban kialakult árszintet.

A cég jelentős részben fehér borokat – chardonnay-t, királyleánykát és muskotályfajtákat – exportál. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy a múlt évben világszerte megnőtt a szürkebarát iránti érdeklődés, ami a hasonló olasz fajta, a pino grigio sikeres marketingjének köszönhető.

A cég bonyhádi és gyöngyösi telephelyén feldolgozott szőlő mennyiségét is növelték 2015-ben, a dél-dunántúli, illetve az egri és mátrai borvidékről vásárolt, összesen közel húszezer tonna szőlőből készítettek újbort. A fehér szőlők minőségét nem befolyásolta a csapadékos őszi időjárás, így jó minőségű fehér és rozéborokat vihetnek piacra – mondta az ügyvezető.

Terveik szerint a kft. által értékesített bor mennyisége 2016-ban meghaladja a 140 ezer hektolitert. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink