Egyéb

Nem voltak madárinfluenzásak az elpusztított kacsák

Madárinfluenza gyanúja merült fel egy Békés megyei, pusztaföldvári kacsaállományban, az állományt vasárnap felszámolták, a későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...

Tovább olvasom

Februárban remekelt a cseh kiskereskedelem

Februárban éves szinten 7,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában. Januárban ez a mutató öt százalék volt. Az idei februárban egy nappal...

Tovább olvasom

Rengeteg francia jelentkezett mezőgazdasági idénymunkásnak

Sikeresnek bizonyult a francia mezőgazdasági miniszter felhívása, amely a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságon lévő és tétlenné vált embereket arra kérte, hogy „menjenek ki a földekre dolgozni”, ezzel segítve az idénymunkások nélkül...

Tovább olvasom

Közösségi médiában erősíti az összefogást a SPAR

Rendhagyó közösségi média kampánnyal erősíti az összefogás és a példamutatás fontosságát a járványügyi helyzetben a SPAR. A koronavírus leginkább az időseket veszélyezteti, ezért a SPAR arra biztatja a fiatalabb generációt,...

Tovább olvasom

100 millió dollárral segíti az EBay a kis cégeket

Gyorsító programot indított az eBay, hogy segítse azokat a kisvállalkozásokat, amelyek eddig csak offline működtek. A kezdeményezés lényege, hogy ezek a cégek ezentúl online is tudják értékesíteni termékeiket. Az e-commerce...

Tovább olvasom

Helyi éttermek ételeit árulja a H-E-B

Az élelmiszerszolgáltatási szektort rendkívül komolyan sújtja a koronavírus. A texasi H-E-B élelmiszercég úgy segít a bajba jutott éttermeken, hogy üzleteiben árulja ételeiket. A pilot program keretében a H-E-B a környéken...

Tovább olvasom

Egységcsomagokat állít össze a Carrefour Italia a legalapvetőbb termékekből

Előre összeállított egységcsomagokat forgalmaz mostantól a Carrefour Italia. A cég ingyen házhoz szállítja a food és non-food termékeket tartalmazó dobozokat. A Gli Essenziali nevű szolgáltatás egész Olaszországban elérhető: a vásárlók...

Tovább olvasom

Pek-Snack: Maradj otthon! Süss otthon

A Pek-Snack számára is különösen fontos a társadalmi felelősségvállalás ebben a nehéz időszakban. Éppen ezért csatlakozott az „Etesd a dokit!” felhíváshoz, amelyben partnereinek közreműködésével az ország számos kórházába juttatja el...

Tovább olvasom

Magazin: Minden korábbinál többen látták idén a Jövő Áruházát

A Trade magazin által szervezett Future Store stand története 10 évvel ezelőtt indult 150 négyzetméteren. Idén, a Sirha Budapest 2020 kiállításon már 650 négyzetméteren várta 25 bemutatkozó partnerével a látogatókat....

Tovább olvasom

RetailZoom: Hogyan befolyásolja a bolti méret a Hazai Láncok vásárlási szokásait?

A járvány kitörése óta, minden hazai kiskereskedelmi lánc értékesítése kiugró mértékben növekedett. A növekedésben elsősorban a 400-1,000 m2 alapterületű boltok járnak az élen, míg az XL formátumok (1,000-2,500 m2), azaz...

Tovább olvasom

Márciusban is remekelhetett a kiskereskedelem az elemzők véleménye szerint

A kiskereskedelmi forgalom februári rekordmértékű növekedését a koronavírus-járvány határozta meg, és ez a mutató azon kevesek egyike, amelyre kedvezően hat. Márciusban még biztosan folytatódik a fogyasztás emelkedése, de az MTI-nek...

Tovább olvasom

Így harcol a MOL a koronavírus ellen

A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését – közölte...

Tovább olvasom

Elérte a szerződött hitelösszeg a 2450 milliárd forintot a Széchenyi Kártya Program keretében

A Széchenyi Kártya Program keretében a 2002-es indulástól idén március végéig 408 ezer hiteligényt fogadtak be, a létrejött hitelügyletek száma már több mint 305 ezer, a szerződött hitelösszeg pedig elérte...

Tovább olvasom

Agrárminiszter: fontos a sertés- és baromfitelepek kórokozómentességének megőrzése

Fontos a sertés- és baromfitelepek kórokozómentességének megőrzése, ezért az Agrárminisztérium kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – mondta Nagy István agrárminiszter az M1...

Tovább olvasom

Díjmentes tranzakciókkal segíti a készpénzforgalom visszaszorítását a Moneytou a Viber felhasználóinak

Május 31-ig a felhasználók számára díjmentessé tette, és a kapcsolódó forgalmi költségeket is átvállalta a Viber üzenetküldő applikáció alatt működő Moneytou fizetési lehetőség szolgáltatója, a NeoPay Kft. Az akció célja...

Tovább olvasom

Kétharmados takarékon teljesít az euróövezet

Megérkeztek az első adatok a lefagyott euróövezeti gazdaságról – olvasható az indexen.  A számok elég aggasztóak, a gyógyszeripar, az internet-szolgáltatás és az élelmiszer-kereskedelem kivételével minden visszaesett. A legjobban a tizedére...

Tovább olvasom

A Maci kávé is a frontvonalnak segít

A Multi-Cikória Kft. Maci kávéval és Maci csokis kávéval segítette az egészségügyi dolgozókat több kórházban, mentőszolgálaton és a Vörös Kereszten keresztül. Közel 3000 terméket adományozott 700 ezer forint feletti értékben....

Tovább olvasom

A Google közzétette az utazási, helyváltoztatási szokások változását

A Google közzétette a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések okozta, az utazási, helyváltoztatási szokásokban a világ 131 országában márciusban bekövetkezett változásokat, hogy segítse a közegészségügyi szerveket a vírus elleni...

Tovább olvasom

Húsvét után kinyitnak a kisebb üzletek szomszédunkban

Húsvét után kinyithatnak a kisebb üzletek Ausztriában – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn, a koronavírus-helyzettel kapcsolatos óvintézkedésekről tartott bécsi sajtótájékoztatón. „Ausztriában gyorsabban és határozottabban reagáltunk, mint más országok, így...

Tovább olvasom

Januárban és februárban 12,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Az idei első két hónapban a nyers adatok szerint 12,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai...

Tovább olvasom

Így buliznak egy madridi áruház dolgozói

A koronavírus-járvány miatt Madrid utcái is elnéptelenedtek, kevesen mozdulnak ki a lakásból. Egy áruház dolgozói viszont gondoltak azokra, akik önkéntesen vagy kötelezően szobafogságban vannak, és egy kis utcai performansszal próbálták...

Tovább olvasom

Már harmadik hete –meddig tart még!?

Munkapszichológiában és karriertanácsadásban jártas szakértőnk, dr. Csík Klára a karantén ideje alatt felgyűlt gondolatait osztotta meg napló formájában lapunkkal. Ez a kérdés motoszkál a fejemben, de, ahogy hallom valamennyien foglalkozunk...

Tovább olvasom

A P&G összefog a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Nemzetközi Szervezetek Szövetségével, hogy támogatást nyújtson a COVID- 19 járvány alatt Európában

A vállalat kezdeti 10 millió amerikai dollár értékben adományoz háztartási termékeket és tisztítószereket Európában, valamint a frontvonalbeli dolgozók és a leginkább érintett családok számára egészségügyi szolgáltatások támogatását segíti elő A...

Tovább olvasom

Robottechnológiával növeli ügyfelei hatékonyságát a Doroti Pack Kft.

Az automata termékberakó robot a Doroti Pack Kft. új, innovatív fejlesztése a DorPack és egyéb mélyhúzó csomagológépekhez, mely nagy teljesítményű, gyors és költséghatékony megoldást biztosít az élelmiszeriparban újonnan felmerülő igényekre....

Tovább olvasom

Szerbia: óriási növekedés a kiskereskedelmi eladásokban

A nagyléptékű retail-láncok 61 %-os növekedést tapasztaltak március harmadik hetében az egy évvel korábbi vásárlási arányhoz képest. Március negyedik hetében 43 százalék volt a növekedés mértéke. A modern kiskereskedelmi láncok...

Tovább olvasom

Jelentősen csökkent a Food-To-Go piaca Angliában

Amióta a brit kormány komoly lépéseket tett, hogy megállítsa a koronavírus terjedését, jelentős visszaesés tapasztalható a food-to-go termékek piacán, adta közre a Greencore. A cég elmondta: változtatásokat tervez, hogy megvédje...

Tovább olvasom

Így változtatja meg a távolságtartás a jövő vásárlási élményét

Az elmúlt néhány hétben rengeteg, az emberek közti távolság megtartását segítő kezdeményezés született a boltokban a plexiüvegtől a padlóra ragasztott matricáig, és a vásárlók számának limitálásáig. Íme, néhány plusz ötlet...

Tovább olvasom

Magazin: Az Innovációs Termékverseny díjazottjai

2020. február 4-én, a Sirha Budapest 2020 kiállítás megnyitóját követően került sor a helyszínen a negyedik Sirha Budapest Innovációs Termékverseny díjátadójára. A Trade magazin mint a kiállítás hivatalos lapja idén...

Tovább olvasom

FIGYELEM, Trade Marketing Klub ONLINE!

A jelenlegi helyzethez alkalmazkodunk és az április 23-i Trade Marketing Klubot online tartjuk meg. Fontosnak tartjuk, hogy a friss piaci információk mindenképpen eljussanak hozzátok, így a piackutató cégeket felkértük, hogy...

Tovább olvasom

POPAI-hírek: Ha áru van, minden van

A POPAI és Shop!* tagszervezetek folyamatosan értesítik egymást a vírus-helyzet következményeiről, különös tekintettel a kereskedelem, az FMCG szektor és az instore iparág alakulására. Moszkvában és Szentpéterváron érezhető leginkább a koronavírus...

Tovább olvasom
Oldal