AM-államtitkár: 2024-ig százezer hektárral nagyobb lesz az öntözhető terület
Az öntözhető területek nagyságát százezer hektárral kívánja növelni 2024-ig az agrártárca – mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Debrecenben, a Tiszta víz 2020 című japán-magyar regionális agrárkonferencián.
Szinay Attila a január 1-jétől életbe léptetett új öntözési jogszabályokról és a pályázati lehetőségekről elmondta, hogy a klímaváltozás jelentős hatással van a mezőgazdaságra, például az egyenetlen csapadékelosztás miatt a legnagyobb összeget aszálykárra fizetik ki a kárenyhítési alapból.
Az államtitkár elmondta, hogy eddig több mint 14 ezren jelentkeztek be, akik 266 ezer hektárnyi területen fejlesztenék az öntözést.
Az igény tehát megvan – szögezte le.
A 2020. januártól életbe léptetett öntözésfejlesztési törvény szerint a mezőgazdasági termelőknek öntözési közösséget kell alakítaniuk, amely vízjogi engedélyek alanya lehet. Ehhez minimum 100 hektár szántóföldi terület szükséges, zöldség-gyümölcs esetében 10 hektár. Bevezették az öntözési szolgalmat is, amelynek értelmében a törvény erejénél fogva használhatják a más tulajdonát képező területet öntözés céljára.
Az államtitkár elmondta, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 50 milliárd forintra lehet pályázni, amelyre a termelők és fiatal gazdák jogosultak.
Eddig 18 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4,3 milliárd forintot ki is fizettek – ismertette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >