Tag "statisztika"

Csökkent májusban a német kiskereskedelmi forgalom

A várt növekedés helyett csökkent májusban az egy évvel korábbihoz képest a kiskereskedelmi forgalom Németországban – közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Az előzetes adatok szerint reálértéken...

Tovább olvasom

KSH: áprilisban 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene

Áprilisban a nyers adat szerint 4,1, naptárhatástól megtisztítva 5,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbival összevetve – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a második becslés...

Tovább olvasom

KSH: áprilisban 3,6 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek

Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Márciushoz képest...

Tovább olvasom

Nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban

Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében nőtt a foglalkoztatottság az első negyedévben. Az Eurostat, EU statisztikai hivatala kedden közölte, hogy az év első három hónapjában szezonálisan kiigazított adatok...

Tovább olvasom

KSH: tovább nőtt az internet előfizetések száma

Tovább nőtt az internet előfizetések száma 2015 első negyedévében: elérte a 7,4 milliót, ez 12 százalékkal több az előző év azonos időszakinál – derül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján...

Tovább olvasom

Fél százalékos inflációt mért a KSH, az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva pedig 0,7 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A legnagyobb mértékben...

Tovább olvasom

Az első negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az EU és az euróövezet GDP-je

Az Európai Unió 28 tagállamában és az euróövezet 19 országában szezonális kiigazítással egyaránt 0,4 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben a tavalyi év utolsó negyedéhez...

Tovább olvasom

KSH: hárommilliárd euró felett a négyhavi exporttöbblet

Az év első négy hónapjában a külkereskedelmi többlet 3,020 milliárd euró volt, 552 millióval több, mint a múlt év azonos időszakában. Január-áprilisban a kivitel 8,0, a behozatal 6,6 százalékkal nőtt...

Tovább olvasom

Hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Hat százalékkal nőtt éves összehasonlításban áprilisban a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. A márciusi pontosított növekedési ráta éves szinten 5,9 százalék. Áprilisban jelentősen...

Tovább olvasom

KSH: folytatódott a fogyasztás növekedése áprilisban is

Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal...

Tovább olvasom

KSH: 2,5 milliárd euróhoz közelít a negyedéves külkereskedelmi többlet

Az idei első negyedévben a kivitel 7,7, a behozatal 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a negyedéves exporttöbblet 531 millió euróval 2,487 milliárd euróra nőtt – jelentette hétfőn...

Tovább olvasom

KSH: az első negyedévben 7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Márciusban a nyers adat szerint 6,5, százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbival összevetve. Az első negyedévben 7,0 százalékkal, a kiigazított adat szerint...

Tovább olvasom

Megállt az árcsökkenés az Európai Unióban

Áprilisban megállt a fogyasztói árak csökkenése az Európai Unióban, az inflációs ráta éves szinten nulla százalék volt – közölte kedden az Eurostat. Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint márciusban mind...

Tovább olvasom

Kedvezőek a külkereskedelmi kilátások az elemzők szerint

Kedvezőek a külkereskedelmi kilátások az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői adataira reagálva kiemelték, hogy az export felfutása főként a hazai autóipar teljesítményének növekedésével, valamint...

Tovább olvasom

KSH: márciusban szárnyalt a külkereskedelmi forgalom

Márciusban a kivitel euróban számolt értéke 12,9, a behozatal 9,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összehasonlítva, míg februárban az export 6,0, az import 6,1 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg...

Tovább olvasom

Jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Márciusban 5,9 százalékkal nőtt éves szinten a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. A februári növekedés 6,3 százalékos volt. Az első három hónap növekedési rátája 6 százalék, ami 2008 óta a legnagyobb negyedévi...

Tovább olvasom

KSH: februárban tovább nőtt a külkereskedelmi többlet

Februárban a kivitel euróban számolt értéke 6,0, a behozatal 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összehasonlítva, a külkereskedelmi mérleg többlete 41 millió euróval, 848 millió euróra nőtt az egy...

Tovább olvasom

KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,4 százalékkal nőtt februárban

Az előzetesen közöltnél is árnyalatnyival jobban, 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette a második becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)....

Tovább olvasom

KSH: februárban 3,4 százalékkal nőtt az átlagkereset

Februárban 3,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában – jelentette kedden a Központi Statisztikai...

Tovább olvasom

KSH: februárban 8,1 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Februárban a növényi termékek árának 7,9, az élő állatok és állati termékek felvásárlási árának 8,5 százalékos csökkenése következtében 8,1 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban...

Tovább olvasom

KSH: márciusban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak

A fogyasztói árak a februári 1 százalékos csökkenés után márciusban kisebb ütemben, de szintén mérséklődtek: átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal...

Tovább olvasom

Megugrott a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Februárban éves szinten 6,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, 2008 óta ez a legnagyobb februári növekedés – közölte a cseh statisztikai hivatal. A CSÚ új módszertana szerint januártól a...

Tovább olvasom

KSH: nyolc év után tavaly nőtt először a lakossági fogyasztás

Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban, ezt megelőzően csaknem nyolc évig csökkent, illetve stagnált ez az adat –...

Tovább olvasom

Jól kezdte az évet a román kiskereskedelem

Csaknem 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene Romániában az első két hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet. A nyers adatok szerint...

Tovább olvasom

KSH: 709 millió euró volt a külkereskedelmi többlet januárban

A külkereskedelmi termékforgalom kivitelének és behozatalának volumene 7,4, illetve 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét januárban, az aktívum 202 millió euróval nőtt és 709 millió euró...

Tovább olvasom

A várakozásoknak megfelelően alakult a német kiskereskedelmi forgalom

Az elemzői várakozásokkal összhangban éves összevetésben növekedett, az előző hónaphoz képest csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene Németországban februárban. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden kiadott jelentésében szereplő előzetes adatok szerint...

Tovább olvasom

Az előzetes becslésnél nagyobbat nőtt a januári kiskereskedelmi forgalom

Az előzetesen jelzett 7,7 százalékról 8,2 százalékra javította a kiskereskedelmi forgalom januári – nyers adatok szerinti – növekedési ütemét csütörtökön közölt második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A naptárhatással...

Tovább olvasom

KSH: nőtt a bejegyzett vállalkozások száma tavaly

Tavaly év végén 1 millió 703 ezer bejegyzett vállalkozást tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarországon, ami 15 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A növekedés kizárólag az önálló...

Tovább olvasom

KSH: januárban 8,9 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma

A külföldi vendégek 7,5, a belföldiek 10,5 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el januárban a kereskedelmi szálláshelyeken, amelyek forgalma így 8,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jelentette szerdán a...

Tovább olvasom

KSH: januárban ismét 700 millió euróhoz közelített a kereskedelmi többlet

Januárban 691 millió euróra nőtt az exporttöbblet a decemberi 345 millióról, és 184 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbi 507 millió eurót – derül ki a külkereskedelmi forgalom...

Tovább olvasom
Oldal