KSH: márciusban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 08. 11:51

A fogyasztói árak a februári 1 százalékos csökkenés után márciusban kisebb ütemben, de szintén mérséklődtek: átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az előző hónaphoz képest a szezonális élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása miatt átlagosan 0,6 százalékkal emelkedtek az árak.

polc2

2015. első negyedévében a fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év azonos időszakában.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy jelentősebb mértékben a háztartási energia és az üzemanyagok ára csökkent éves összehasonlításban, ugyanakkor egy hónap alatt 5,4 százalékkal drágultak az üzemanyagok, és az élelmiszerek ára is emelkedett februárhoz képest, elsősorban az idényáras élelmiszerek drágulása miatt.

A KSH szakértője hozzáfűzte, hogy az üzemanyagok havi szintű áremelkedése önmagában 0,4 százalékponttal emelte a teljes inflációt. Mináry Borbála kiemelte: a hatósági energiaáraknál májusban kiesik a tavalyi gázárcsökkentés a bázisból; ez megemelheti az inflációt, áprilisban pedig emelkedik a dohányáruk jövedéki adója, aminek hatása az azt követő hónapokban ugyancsak beléphet, felfelé ható tényező lehet.

A maginfláció a szezonálisan kiigazított adatok szerint márciusban az előző hónaphoz képest szinten maradt, tavaly márciushoz képest pedig az előző havival megegyezően 1,0 százalékos volt. A nyugdíjas fogyasztóiár-index 0,5 százalékos havi emelkedést és évi 0,2 százalékos csökkenést jelez.

A tavaly márciusihoz viszonyítva az élelmiszerek ára összességében nem változott. Ezen belül drágult többek között a tojás (7,1 százalék), a házon kívüli étkezés (2,3 százalék) és az étolaj (2,0 százalék). Csökkent a cukor (18,8 százalék), a sajt (3,9 százalék), a liszt (3,2 százalék), valamint a baromfihús (1,8 százalék) ára. A szeszes italok áremelkedését a tömény italok 8,3 százalékos drágulása okozta, a bor és a sör olcsóbb, mint tavaly, a dohányáruk 2,7 százalékkal kerülnek többe.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a közlekedési szolgáltatások ára 1,9 százalékkal nőtt, a postai szolgáltatások díja 3,7 emelkedett, a telefon és az internet viszont 0,6 százalékkal olcsóbb.

A háztartási energia ára átlagosan 5,4 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gáz 6,5, az elektromos energia 5,7, a távfűtés ára 3,4 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest.

Az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) 4,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül az üzemanyagok ára 11,8 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2, a ruházkodási cikkeké átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődött.

2015. februárhoz viszonyítva az élelmiszerekért átlagosan 0,4 százalékkal kellett többet fizetni, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek, a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 3,5 százalékos drágulásának következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára nem változott az előző hónaphoz képest.

A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak, 2,4 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagokért 5,4 százalékkal kellett többet fizetni. Átlag felett, 0,8 százalékkal emelkedett a ruházkodási cikkek ára.

A tartós fogyasztási cikkek 0,4, a szeszes italok, dohányáruk 0,2, a szolgáltatások 0,1 százalékkal drágultak egy hónap alatt. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal csökkent, ezen belül a palackos gázért 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink