Jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Márciusban 5,9 százalékkal nőtt éves szinten a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. A februári növekedés 6,3 százalékos volt. Az első három hónap növekedési rátája 6 százalék, ami 2008 óta a legnagyobb negyedévi éves szintű növekedés – közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) szerdán Prágában.
A CSÚ új módszertana szerint januártól a kiskereskedelmi forgalomba már nem sorolják be a gépkocsieladást, amely a múltban általában jelentősen növelte az adatokat.
„Az összes fontos árucsoportnál nőtt a forgalomból származó bevétel, kivételt a ruha és a lábbeli eladása képezte. Ez utóbbiaknál folytatódott a korábbi hónapok csökkenő tendenciája” – olvasható a CSÚ közleményében.
Az üzemanyag eladás márciusban 8,2 százalékkal, az élelmiszerek eladása 4,5 százalékkal, a nem élelmiszeripari termékeké pedig 6,4 százalékkal növekedett.
A márciusi, illetve az első negyedévi adatok alapján, a piaci elemzők úgy vélik, hogy a cseh gazdasági növekedés motorja az idén a hazai háztartások fogyasztása lehet.
„Ebbe az irányba mutat a bérek növekedése és a munkanélküli segélyek emelkedése is, miközben az infláció rekord alacsony szinten mozog” – jelentette ki Petr Dufek, a CSOB bank gazdasági szakértője.
A gépkocsieladásból és javításból származó bevételek, amelyek január óta nem szerepelnek a kiskereskedelmi forgalom statisztikájában, márciusban 14,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Áprilisban tovább lassult az infláció Csehországban
Áprilisban 12,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a…
Tovább olvasom >Újra nőtt a sörfőzés és a sörfogyasztás is Csehországban
A csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950…
Tovább olvasom >Csehország nem tervezi betiltani az ukrán gabona behozatalát
Csehország egyelőre nem tervezi az ukrán gabona és más ukrán…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >