Megállt az árcsökkenés az Európai Unióban
Áprilisban megállt a fogyasztói árak csökkenése az Európai Unióban, az inflációs ráta éves szinten nulla százalék volt – közölte kedden az Eurostat.
Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint márciusban mind az euróövezetben, mind az EU egészében még 0,1 százalékkal csökkent a harmonizált (HICP) fogyasztói árindex.
Negatív inflációs rátát 12 tagállamból jelentettek. A legnagyobb csökkenést Görögországban (-1,8 százalék) és Cipruson (-1,7 százalék) regisztrálták, míg a legnagyobb mértékben Máltán (1,4 százalék) és Ausztriában (0,9 százalék) emelkedtek a fogyasztói árak.
Az Eurostat statisztikái azt jelzik, hogy Magyarországon áprilisban éves szinten nulla százalék volt az infláció a márciusi 0,5 százalékos árcsökkenés után. Márciushoz képest 0,4 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex.
A KSH adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, a márciusi szinthez képest pedig átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Miért élnek szűkösebben a magyar háztartások, mint bárki más az EU-ban?
Képzeljük el, hogy minden uniós ország lakói egy nagy áruházban…
Tovább olvasom >Olaszországban 1,7 százalékra gyorsult az infláció júniusban
Olaszországban az elemzők által várttal összhangban 1,7 százalékkal nőttek a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >