Egyéb

Felveszi a harcot a Nébih az élelmiszervisszaélésekkel szemben

Csaknem nyolcmilliárd forintos beruházással hoz létre a következő években egységes, központi laborbázist a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – írja az agrarszektor.hu. Emellett több területet is központi ellenőrzés alá vonnak majd,...

Tovább olvasom

Varga: kiemelt feladat a versenyképesség erősítése

A kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy hatékonyan segítse a magyar vállalkozások versenyképességének erősítését – mondta a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. Varga...

Tovább olvasom

A NAV számlázó programmal segíti a július 1-től érvényes szabályok betartását

Ingyenesen használható számlázó programmal segíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a július 1-jétől kötelező számla-adatszolgáltatást – tájékoztatta az adóhivatal kedden az MTI-t. A közlemény szerint a keddtől elérhető online...

Tovább olvasom

Szén-dioxid-hiány sújtja a brit gazdaságot

Egyre nagyobb szén-dioxid-hiány mutatkozik Nagy-Britanniában. Egyes üdítőital-gyártó, söripari és húsfeldolgozó cégeknél már csökkent a termelés. A piaci szereplők kormányzati beavatkozást sürgetnek a helyzet megoldására. A Coca-Cola a szén-dioxid ellátás zavarai...

Tovább olvasom

Uniós védővám drágítja az amerikai termékeket

Az amerikai árukat importáló hazai cégeknek a 25 százalékos uniós védővám ellenére semmiféle pluszbevallást, dokumentumot nem kell benyújtaniuk, a vámkezelés során viszont magasabb összegű vámterhet kell kifizetniük – írja a...

Tovább olvasom

Reklámözönnel árasztja el Kína a focivébét

Ugyan a kínai válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, de a vállalatokat ez nem tántorította el attól, hogy óriási pénzeket fizessenek a reklámokért. Az esemény remek lehetőséget biztosít a nyugat...

Tovább olvasom

Bőröregedést gátló csokoládét fejlesztettek ki brit tudósok

Bőröregedést gátló csokoládét fejlesztett ki egy Cambridge-i Egyetem egykori kutatóiból alakult vállalkozás: a különleges csokiból napi 7,5 gramm elfogyasztása képes az 50 évesek bőrszerkezetét a 30 évesek szintjére „fiatalítani”. A...

Tovább olvasom

Bulgáriában vaddisznók kilövésével védekeznek a sertéspestis ellen

A vaddisznók tömeges kilövését rendelték el az észak-bulgáriai Dobrics megyében miután a vele szomszédos romániai Tulcea megyében az afrikai sertéspestis (ASP) 15 gócpontját azonosították. A news.bg internetes lap írása szerint...

Tovább olvasom

A szociális partnerek a cafeteria több elemének megtartását szeretnék elérni

A szociális partnerek egyetértettek a kormánnyal, hogy átlátható módon kell rendezni a cafeteria rendszerét, a jövő évi adótörvény tervezetének erről szóló fejezetét azonban nem tudják elfogadni, mert szerintük a béren...

Tovább olvasom

FAO: Csomagolással a globális élelmiszer-veszteség és -pazarlás ellen

Az ésszerű adagok, a „fogyasztható” és a „minőségét megőrzi” egyértelmű jelölése és a hosszabb eltarthatóságot garantáló új csomagolási megoldások csak néhány példa, mivel járulhat hozzá a csomagolás az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez...

Tovább olvasom

Hamarosan itt a mesterséges hús

Az Egyesült Államokban és Hollandiában már közel járnak a mesterséges hús megalkotásához, amit az is bizonyít, hogy már az amerikai kongresszus is foglalkozik a kérdéssel – írja az agrarszektor.hu. A...

Tovább olvasom

Magazin: Fő a bizalom!

A babaápolási termékek kategóriája folyamatos innovációkkal és promóciós aktivitásokkal ösztönzi az eladásokat. A márkagyártóknak a márkahű fogyasztók megtartása külön feladata lett, a saját márkák ebben a szegmensben is kihívóként léptek...

Tovább olvasom

GfK: 6 százalékkal nőhet a bolti kiskereskedelmi forgalom az idén

A bolti kiskereskedelmi forgalom 6 százalékkal nőhet az idén Magyarországon, míg az Európai Unió 28 országában (EU-28) 2,1 százalékos lesz az átlagos növekedés a GfK piackutató 32 európai ország kiskereskedelméről...

Tovább olvasom

„Nyár, dinnye, szeletem” – kóstoltató kampánnyal népszerűsítik a hazai dinnyét

Hazánkban harmadik alkalommal indul „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezéssel dinnyekampány az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összefogásával, azzal a céllal, hogy tudatosítsa a hazai...

Tovább olvasom

Stratégiai kérdés a mezőgazdaság GMO-mentessége

Magyarország stratégiai kérdésként kezeli a mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését, és az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Kozárdon, egy szakmai konferencián. Farkas...

Tovább olvasom

Igencsak gyönge kajszitermés várható

– Nem kizárt, hogy az elmúlt tíz-tizenöt év leggyengébb kajszitermését szüretelhetjük idén – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke. A gyümölcs termése évjárattól függően...

Tovább olvasom

Már kapható a magyar dinnye a legtöbb áruházláncnál

Már a legtöbb magyarországi áruházláncnál kapható belföldön termelt dinnye a piaci szereplők tájékoztatása szerint. A Lidl Magyarország az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette, hogy múlt csütörtöktől raktáraiba kizárólag magyar dinnye érkezik,...

Tovább olvasom

Javította GDP-előrejelzését a Takarékbank

A Takarékbank elemzői a negyedévvel korábbi 4,5 százalékról enyhén, 4,6 százalékra növelték a GDP idei emelkedésére vonatkozó előrejelzésüket, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető...

Tovább olvasom

A NAV július 1-je után követi az étel- és italautomaták forgalmát

Július 1-jéig kell beszereltetniük az étel- és italautomatákat üzemeltető vállalkozásoknak az automata felügyeleti egységet a gépeikbe, amelyen keresztül az adóhivatal nyomon követheti az automaták forgalmát, a határidő lejárta után a...

Tovább olvasom

Véget ért a megújult CEBIT 2018

Mesterséges intelligencia, robotika, humaniod robotok, IoT, jövőbeli mobilitás és a blockchain – csak néhány kiemelt példa a megújult CEBIT tematikájából. A 2018-as CEBIT négy szekciója az üzleti sikert és az...

Tovább olvasom

Bővülhet a mezőgazdasági kivitel Kínába

Bővülhet a mezőgazdasági kivitel Kínába, különösen a magas feldolgozottságú termékek exportjára kell törekedni – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Kínai Állami Gabona Hivatal vezetőivel folytatott egyeztetésen. A tárca hétfői...

Tovább olvasom

Magazin: Jó ét-vágyat!

A zsírban gazdag régi magyar konyha már a múlté, de a változatos alapanyagokból sokféle módon felhasznált olajok még a jövő. A kettő között valahol félúton jár a hazai, napraforgó-dominanciájú étolajpiac....

Tovább olvasom

Új történelmi csúcson a GKI konjunktúraindexe

Júniusban ismét csúcsot döntött a GKI konjunktúraindexe. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások megközelítették februári csúcspontjukat, s a fogyasztóiak sem sokkal maradtak el...

Tovább olvasom

Magyarország az EU negyedik legolcsóbb országa

2017-ben Dánia volt a legdrágább ország az Európai Unióban, Bulgária pedig a legolcsóbb. Magyarország a negyedik legolcsóbb ország volt a listán árszínvonalban, Lengyelországot Romániát és Bulgáriát lehagyva – idézi az...

Tovább olvasom

Elemzők: a vártnál egész évben magasabb lehet a növekedés

Az elemzői várakozásokat is enyhén túlszárnyalta a magyar GDP első negyedévi növekedése, ami alapján a Takarékbank és az ING Bank máris felfelé javította az idei egész évre vonatkozó növekedési várakozását....

Tovább olvasom

Egy év alatt több mint negyedével nőtt a tej zsírértéke

Ágazati elemzők már hónapok óta figyelmeztettek erre a trendre, de ekkora változásra talán ők sem számítottak. A tej zsírértéke 27 százalékkal nőtt, míg fehérjeértéke 28 százalékkal csökkent májusban az egy...

Tovább olvasom

Megújította együttműködését a FruitVeb és a Budapesti Nagybani Piac

Az infrastruktúra fejlesztését és az információáramlás fontosságát hangsúlyozta Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója a második Piac Éjszakájának sajtótájékoztatóján. A célok eléréséhez a piac vezetősége megújította együttműködését a FruitVebbel,...

Tovább olvasom

Több mint 300 pálinkából választották ki idén az ország legjobbját

Június 28-án kihirdetik az Országházban, ki készítette 2018 legjobb pálinkáját. Az idei Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyre 48 pálinkaház összesen 307 tételt nevezett, ezeket bírálta 25 szakértő három nap alatt....

Tovább olvasom

Több ezer doboz cigarettával bukott le egy szerb csempész Zalában

Háromezer doboz cigarettát találtak elrejtve Zalában, egy szerb állampolgár autójában – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei igazgatóságának sajtófőreferense az MTI-t. Joó Hilda közölte: a zalai pénzügyőrök...

Tovább olvasom

Magazin: Prémium kényeztetés, szélesedő kategória

A prémiumizáció trendje és a nagyobb rétegszámok erősödése mind a toalettpapíroknál, mind a papír zsebkendőknél látványos mértékűvé vált. A toalettpapírok szegmensében folytatódik a nedves kivitel és a nagyobb tekercsszámú kiszerelések...

Tovább olvasom
Oldal