Egyéb

GKI: Tovább növelte a kereseti szakadékot a Covid járvány első éve

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV adatait felhasználva megvizsgálta a nettó keresetek alakulását a COVID járvány első évében. 2020-ban az egy főre jutó havi nettó átlagkereset hazánkban 210 585 Ft...

Tovább olvasom

Szokolai Júlia: „Megéri befektetni az oltalom alá helyezésbe”

IP Hősök címen indított kampányt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdonjog védelmének ösztönzésére, valamint a magyar vállalkozások és fogyasztók edukálása céljából. A kampány első szakasza az élelmiszeripari oltalmakra...

Tovább olvasom

Dr. Kürti Sándor: „A Microsoft köröm alatti kosz a jelenlegi informatikai szereplőkhöz képest”

Adattárolók javításával kezdte, aztán, ahogy fogalmaz, „belekeveredett” az adatmentésbe és az információbiztonságba.   Dr. Kürti Sándor, a KÜRT Akadémia alapítója szerint a jövőben annak van esélye, aki képes optimalizálni és...

Tovább olvasom

Idén 5,9 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság

Az orosz-ukrán háború bizonytalanságot okoz, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy behozhatók a hátrányok, így a gazdaság idén 5,9 százalékkal növekedhet, ami mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb a korábbi előrejelzéshez képest –...

Tovább olvasom

A legmagasabb áprilisi beszerzésimenedzser-indexet mérte idén az MLBKT

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 58,9 pont volt. A válaszadók az előző hónaphoz képest tizenkettedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A most mért szezonálisan kiigazított index 1995 óta...

Tovább olvasom

KSH: februárban 117 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány

Februárban az export euróban kifejezett értéke 18,7, az importé 30,5 százalékkal nőtt. Januárhoz képest az export kiigazított volumene 2,0, az importé 2,7 százalékkal nőtt – ismertette hétfőn második becslése alapján...

Tovább olvasom

Magyar zene szól a hazai boltokban május 12-én

Mintegy ezer üzletben, hipermarketben és szállodában fog kizárólag magyar zene szólni május 12-én. Az Él a zene! kezdeményezés célja, hogy előtérbe helyezze a magyar szerzőket, előadókat és dalokat.   A...

Tovább olvasom

ITM: elkezdődött a TeSzedd! országos hulladékgyűjtő akció

Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, a TeSzedd! Az akció keretében május 2-tól 8-ig több mint 1000 találkozási ponton gyűjtik az elhagyott hulladékot...

Tovább olvasom

Áprilisban romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben és az Európai Unióban már a második hónapja csökkent a gazdasági hangulatindex, amely több mint 1 éves mélypontra esett áprilisban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG...

Tovább olvasom

Blokkk.com: Feljebb szökött az eladókeresési láz

Már ukrán nyelvű hirdetéssel is keresnek eladót. Egyre nagyobb a munkaerőhiány a boltokban, negyedével több eladót keresnek, mint év elején.  Az drágulás és az árstop mellett ez is nyomja a...

Tovább olvasom

Ki mint vet, úgy arat?

Bizony, háború van. A nagy szomszéd úgy döntött. Jobb, ha hozzászokunk Virág elvtárs örökbecsű figyelmeztetéséhez: „Nem kell mindig zabálni Pelikán!” De miért maradunk mi ettől éhesek?   Sajnos, ebben a...

Tovább olvasom

Apenta+ Elements

A funkcionális italok piacvezető márkája, az Apenta+ új termékkategóriába lép be 2022-ben! A PET szénsavmentes kategóriában már bizonyított a márka, a vadonatúj Apenta+ Elements pedig készen áll felpezsdíteni a szénsavas...

Tovább olvasom

XVI. NN Ultrabalaton: Közel 10 millió forinttal támogatják a beteg gyerekeket 

Véget ért Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvénye! A XVI. NN Ultrabalatonon 17 ezer induló vett részt.  A női és a férfi pályarekord is megdőlt. A férfiaknál Bódis Tamás 16 óra 34...

Tovább olvasom

Beindult a hazai paradicsomszezon

Több mint 12 ezer tonna paradicsom kerül a fogyasztók asztalára idén a többgenerációs dél-alföldi kertész családok alkotta TRIVEGA Kft. üvegházaiból. A cég idén több mint 30-féle paradicsomot, valamint fejes salátát,...

Tovább olvasom

BMI: Mérsékeltebb bővülés áprilisban

 Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 58,9. A korábbi áprilisokkal összevetve az idei érték felülmúlja a hosszú távú áprilisi átlagot (52,1), és az elmúlt három év átlagát (51,5)....

Tovább olvasom

Játszótér

Sokféleképp lehet érteni, és sok mindent lehet beleérteni. Idén ezt a motívumot fogjuk használni a szeptemberi Business Days konferenciára. Minden évben más és más a központi téma, valami olyan, amelyre...

Tovább olvasom

21 millió euróból korszerűsített üzleteket a Lidl Portugal

A Lidl 21 millió eurót fordított öt portugáliai üzletének a modernizálására. A korszerűsítéssel a diszkontlánc célja a fogyasztókhoz közelebb kerülni és megkönnyíteni számukra a termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzájutást. Az...

Tovább olvasom

A Migros az alkoholárusítás tilalmának feloldásáról szavaz

A svájci Migros tagjai júniusban arról szavaznak, hogy az egykor közegészségügyi célokat szolgáló, 1928 óta hatályban lévő tilalmat félretéve lehessen-e a jövőben a lánc üzleteiben alkoholos italokat árusítani. A cég...

Tovább olvasom

Új applikációt indít a horvát Studenac

A horvát kereskedelmi lánc, a Studenac növeli a digitalizációra fordított kiadásait, és új applikációt indított útjára, amellyel célja a vásárlási élmény javítása és a vásárlói hűség növelése. A horvát és...

Tovább olvasom

A Diageo tulajdonába került az ízesített tequiláiról ismert 21Seeds

Az egy IWSR jelentés szerint az ízesített tequila szegmensben leggyorsabban növekvő 21Seeds a Diageo tulajdonába került. A valódi gyümölcslével ízesített ital jelenleg háromféle ízben – valenciai narancs, grapefruit-hibiszkusz és uborka-jalapeno...

Tovább olvasom

Emojik, napsütés és vidámság kíséretében érkezik az új HELL SUMMER COOL!

Emojik, napsütés és vidámság kíséretében érkezik az új HELL SUMMER COOL! A minőségi energiaitalok kedvelői már megszokhatták, hogy a nyár közeledtével a HELL ENERGY limitált szezonális ízekkel jelentkezik. A kirobbanóan...

Tovább olvasom

Szorosabbra fűzi kapcsolatát a helyi termelőkhöz az Auchan Retail Portugáliában

Az Auchan Retail Portugal kis helyi termelőknek nyúlt lehetőséget arra, hogy termékeiket közvetlenül a vásárlóknak értékesítsék az üzletek erre kijelölt területén. Az első projekt már el is indult: az üzletből...

Tovább olvasom

Biztonságos munkahely címet nyert a Henkel két gyára

A Henkel körösladányi és környei gyára elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett „Együttműködés a munkahelyek biztonságáért” program „Biztonságos munkahely” címét. A folyékony mosó- és háztartási tisztítószereket előállító körösladányi...

Tovább olvasom

Brit volt miniszter: tiltsuk be a műanyagokat!

Angliának teljesen be kellene tiltania a műanyag flakonokat, és kizárólag üveget használnia, mondta Sir Desmond Swayne korábbi miniszter a brit alsóházban. A kormány szerint a britek évente nagyjából 14 milliárd...

Tovább olvasom

Rekordméretű ingatlanfejlesztések a Property Marketnél

Rekordméretűre nőtt a fejlesztési portfólió értéke, hazánk harmadik legnagyobb ingatlanfejlesztő cége, a Property Market Kft. aktív projektjeinek értéke tavaly elérte az 500 milliárd forintot, ami több mint 500 ezer négyzetmétert...

Tovább olvasom

Az év mentes kényelmi retailere lett a Co-op

A Co-opot választották a Free From Food Awardson első „Az Év Kényelmi Retailerének”. A kiskereskedő azért kapta az elismerést, mert folyamatosan azon fáradozik, hogy minél szélesebb választékban tudja garantálni vásárlóinak...

Tovább olvasom

Szalon Sör

Megújult termékarculat! Könnyed, aranysárga színű, áttetsző lager sör. Visszafogott malátásság, kiegyensúlyozott keserűség és kellemes komlóaroma jellemzi. A Szalon Sör az eredeti recept szerint, kukorica hozzáadása nélkül készül! 0,5 l doboz...

Tovább olvasom

Trizsi kézműves lekvárok

„Vad – Ász” A Trizsi kézműves lekvárok, az Aggteleki Nemzeti Park szomszédságából származó gyümölcsökből készülnek trizsi üzemünkben, tradicionális gyártási technológiával. Tartósítószert, adalékanyagot nem tartalmaznak, magas gyümölcstartalmú lekvárok az ínyenceknek! Szortiment:...

Tovább olvasom

A britek 93%-át érintik a növekvő árak

Nagyjából a britek 93%-a érzi az egyre növekvő élelmiszerárakat, állapította meg a Toluna kutatása. Az emelkedő árak miatt a háztartások egyre szorosabbra húzzák a nadrágszíjat. A megkérdezett britek 51%-a véli...

Tovább olvasom

Erste Csoport előrejelzés: a kelet-közép-európai gazdaságok eddig válságállónak bizonyultak

Az ukrajnai háború előtt a kelet-közép-európai gazdaságok dinamikusan lábaltak ki a járvány okozta visszaeséséből. A háború azonban – amellett, hogy humanitárius katasztrófát idézett elő – két éven belül a második...

Tovább olvasom
Oldal