Így trükköztek a boltok az árstop miatt

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 24. 19:43

A Magyar Nemzet számolt be róla, hogy a boltok egy része nem tartja be az árstopot, így az augusztusig elvégzett hatósági ellenőrzések 14 százaléka tárt fel jogsértést. A legtöbb jogsértés az árakkal volt kapcsolatos, számos esetben viszont a kínálat mennyiségével trükköztek a boltok.

Volt, amikor a terméket keresni kellett, úgy eldugták

Bár az élelmiszerárstop meghosszabbításának hírét korábban úgy kommentálták a hazai kereskedők, hogy elfogadhatónak tartják az intézkedést, s más termékek árának emelése helyett a költségeik lefaragásával próbálják meg az alapvető termékek árának maximálásából kieső hasznot kompenzálni, úgy tűnik, mára egyes boltok igyekeznek kibújni a szabályozás alól.

A kormány a liszt, a tej, egyes csirke- és sertéshúsok, valamint a cukor és a napraforgóolaj esetében árstopot vezetett be, vagyis a kereskedőknek előírták, hogy a szóban forgó termékeket február elseje után nem adhatják drágábban, mint 2021. október 15-én.

Az intézkedés szükségességét a következő napok eseményei nagyban alátámasztották, az orosz–ukrán háború kirobbanását követően ugyanis a korábbinál is jelentősebb áremelkedés söpört végig Európa élelmiszer­piacán.

A kabinet legutóbbi döntésének köszönhetően a magyar háztartások még bő egy hónapig, szeptember végéig élvezhetik a maximált árak adta előnyöket. Így például lényegesen olcsóbban jutnak napraforgóolajhoz, cukorhoz vagy épp csirkemellhez, mint a régiós ­versenytársaink fogyasztói vagy épp a nyugat-európai vásárlók.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Kapcsolódó cikkeink