Magazin: Sirha Budapest 2022 – A HoReCa szektor legnagyobb hazai ünnepe

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 02. 28. 06:22

A Sirha Budapest ismét megnyitja a kapuit 2022. március 22. és 24. között a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A Közép-Kelet-Európa régió számára legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása nemcsak hazánkból, de külföldről is várja a szakma képviselőit.

Tihanyi Klára, Hungexpo

Tihanyi Klára
kiállítási igazgató
Sirha Budapest

A HUNGEXPO Zrt. elkötelezett a magas színvonalon lebonyolított élő üzleti rendezvények mellett, hiszen a személyes találkozók minden esetben hatékonyabbak és sikeresebbek, mint a hasonló rendezvények az online térben. Éppen ezért a kiállítási központ kiemelt figyelmet szentel a mindenkori érvényben lévő kormányzati szabályozásra, a higiéniai szabályok betartására, hogy a kiállítók és a látogatók biztonságban vehessenek részt a nemzetközi eseményen – hangsúlyozza Tihanyi Klára, a Sirha Budapest kiállítási igazgatója.

A jelenlegi járványhelyzetre tekintettel idén először, hibrid formában várja az érdeklődőket a Sirha Budapest szakkiállítás. Az élő találkozáson felül az online virtuális kiállítási térben a kiállítók elhelyezhetik ajánlataikat, a látogatók pedig könnyedén felvehetik a kapcsolatot kiállító üzleti partnerükkel.

Örömünkre szolgál, hogy az elmúlt évek viszontagságai ellenére az élelmiszeripar és a HoReCa szektor talpon tudott maradni, és partnereink 2022-ben is bemutatkoznak a Sirha Budapest szakkiállításon. 2014 óta folyamatosan bővül kiállítóink köre és az érdeklődés is egyre inkább élénkül a rendezvény kapcsán. Elmondhatjuk, hogy mára már a szektor ismert és elismert kiállítását szervezhetjük meg itt, a HUNGEXPO-n – folytatta Tihanyi Klára.

A folyamatos fejlődést és növekedést szakmai partnereink együttműködésének is köszönhetjük. Kiemelt szakmai partnerünk a METRO Kereskedelmi Kft., továbbá hagyományosan együtt dolgozunk a Magyar Cukrász Ipartestülettel és a Magyar Pékszövetséggel is. Partnereink számos szakmai konferenciával készülnek a szektor számára. A Csomagolóipari és Anyagmozgatási Országos Szövetség megtartja a hagyománnyá vált CSAOSZ konferenciát, de a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), a Pannon Gasztro Akadémia (PGA) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) vagy a Felelős Gasztrohős is várja az érdeklődőket az előadás-sorozatokon.

Továbbá helyet kap a kiállításon a Sirha Budapest Desszert Verseny, a Közétkeztetési Szakácsverseny, valamint átadásra kerülnek majd a Nemzetközi Innovációs Verseny díjai is, és újdonságokkal is készülünk.

A verseny kiemelt eseménynek számít nemzetközi körökben is

Az idei év nemcsak azért különleges, mert újra szerepet kapnak az élő rendezvények, de 2016 után ismét Budapesten rendezik a Bocuse d’Or Európai Döntőjét. A verseny kiemelt eseménynek számít nemzetközi körökben, így még több külföldi szakembert várunk. A magyar élelmiszeripar, a hazai technológiák most még nagyobb nemzetközi nyilvánosság előtt mutatkozhatnak be, hiszen a határon túli sajtó figyelmét is élvezhetik – tette hozzá a kiállítási igazgató.

A résztvevők magyar alapanyagokkal dolgoznak mind a felkészülés, mind pedig a megmérettetés alatt, a versenyre idelátogató séfek, éttermesek, gasztronómiai szakemberek pedig megismerik a Sirha Budapest kínálatát.

A Bocuse d’Or Európai Döntő a Sirha Budapest utolsó két napján, 2022. március 23-án és 24-én zajlik majd a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A szakmai látogatók díjmentesen regisztrálhatnak honlapunkon, a Bocuse d’Or iránt érdeklődők pedig belépőjegyet válthatnak. Várunk mindenkit szeretettel a HoReCa szektor legnagyobb hazai ünnepén, a Sirha Budapesten! //

 

Hasznos információk

Helyszín:

HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
1101 Budapest, Albertirsai út 10.

Nyitva tartás:

Sirha Budapest
A, G és F pavilon
2022. március 22–24. Mindennap: 10:00–18:00

A Sirha számos szakmai konferenciának ad helyet

Járványügyi szabályozás

A HUNGEXPO Zrt. rendezvényein a mindenkori járványügyi, egészségügyi szabályozások betartása kötelező. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján esemény csak érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható, melyet a kiállítás bejáratánál ellenőriznek. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt rendezvényeken.

Belépés:

A Sirha Budapest kiállításra a szakmai látogatók díjmentesen léphetnek be. A belépés regisztrációhoz között. A regisztráció során a látogatóknak meg kell adniuk a céges adataikat, melyeket a szervezők, a szakmaiság biztosítása érdekében, ellenőriznek és szükség esetén szűrnek.

A Sirha Budapestre belépőjegy is váltható a kiállítás honlapján előzetesen, illetve a helyszínen.

Az érvényes regisztráció, valamint belépőjegy a Bocuse d’Or Európai Döntő látogatására is érvényes, azonban nem biztosít garantált ülőhelyet, a lelátó véges kapacitása miatt.

A kiállításra az I-es kapun keresztül a Főépületen át, továbbá a III-as kapunál az F pavilonon keresztül lehet belépni.

Bővebb információ a kiállítás weboldalán.

 

Megközelítés:

– 2-es metróval az Örs vezér té­rig, onnan a 10-es busszal vagy a díjmentes Sirha különjárattal.

– 37 vagy 37A villamossal a Blaha Lujza tértől, a Népszínház utcából.

– Személygépkocsival a belváros felől a Kerepesi útról.

– Vonattal 5 perc alatt a Keleti pályaudvarból Kőbánya felső állomásig, Budapest-bérlettel is!

– Kerékpárral a Kerepesi út vagy a Fehér út felől az Albertirsai úton. Kerékpártároló a III-as fogadócsarnok előtt.

Parkolás:

Napidíj:
5000 Ft/személygépjármű
10 000 Ft/autóbusz

Látogatói parkoló: P4 parkoló, Albertirsai út

Kiállítói parkoló: P5

GOLD parkolójegy: 10 000 Ft / személygépjármű

Az idei évtől új szolgáltatással bővítjük portfóliónkat látogatóink számára, hogy a kiállítás megközelítése még kényelmesebb és gyorsabb legyen. A megújult Hungexpo területén GOLD parkolójegy vásárlására van lehetőség. A GOLD parkolójegy csak a rendezvényre szóló belépővel vagy érvényes meghívóval vehető igénybe. 

További információ a honlapon: www.sirha-budapest.com//

 

 

 

_______________________________________

 

 

Made in Italy

Kiss Zsuzsann

Kiss Zsuzsanna
piackutató
Olasz
Külkereskedelmi Intézet
Budapesti Iroda

Irodánk, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (Italian Trade Agency) feladata az olasz–magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése és a Made in Italy termékek népszerűsítése, összhangban az olasz Külügyminisztérium irányelveivel. Elsősorban az olasz kis- és középvállalkozásokat támogatjuk a külföldi piacok elérésében. Workshopokat, szemináriumokat, promóciós rendezvényeket és üzletember-találkozókat szervezünk, melyek révén kereskedelmi együttműködések születhetnek.

A világjárvány új kihívások elé állította az olasz gazdaságot. Ugyanakkor a szakmai kiállítások és vásárok kiváló lehetőséget nyújtanak a személyes kapcsolatfelvételre és bemutatkozásra, ezért fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget nyújtsunk az olasz gyártóknak a legjelentősebb nemzetközi eseményeken való megjelenésre.

A Hungexpóval évek óta sikeres az együttműködésünk, és már negyedik alkalommal veszünk részt kiállítóként a Sirha Budapesten. Idén 28 élelmiszergyártó fog bemutatkozni, mintegy 440 négyzetméteres közös kiállítói területen. Ezenkívül külföldi irodahálózatunknak köszönhetően közép-kelet-európai országból hívunk meg beszerzőket a vásárra. Élelmiszer-bemutatókkal, kóstolókkal és szemináriumokkal várjuk a látogatókat az Olasz Szigeten. //

 

 

 

_______________________________________

 

 

Szakmai konferenciák a Sirhán

A szakkiállítás teret ad a horeca szektorban és a közétkeztetésben aktív szakmai szervezetek aktuális kérdéseket tárgyaló konferenciáinak. Lapzártánkig a következő rendezvények időpontjáról és tervezett témáiról kaptunk tájékoztatást.

Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA)

Március 22., kedd, 14–16 óra

1. Minőségi zöldségek, alapanyagok – farm to table:
helyi alapanyagok és fenntarthatóság

2. Borválaszték az éttermekben

3. Belsőségek a topéttermek tányérjain

4. Online marketing

Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV)

Március 23. 11.30. – 13.30. óra (A KÖSZ Közétkeztetési Szakácsverseny délelőtti és délutáni fordulója közötti szünetben)

Mikrobiológiai kockázatok a közétkeztetésben

(Konzultációval egybekötött szakmai előadás)

Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI)

Március 23., szerda, 14.30–16.30 óra

1. NAV-előadás a vendéglátást érintő aktuális szabályozási és adózási kérdésekről

2. NTAK-rendszer a vendéglátásban

3. Tájékoztatás Talent Ágazati Képzőközpontról

4. Kinyitottunk, de… – avagy munkaerő- és alapanyag-ellátási feszültségek a vendéglátóiparban (kerekasztal-beszélgetés) //

 

 

 

 

_______________________________________

 

 

Törzskiállítók és először bemutatkozók Csehországból

Egressy Dóra
irodavezető
CzechTrade Budapest

A CzechTrade Budapesti Irodája az első magyarországi Sirha megrendezésétől kezdve jelen volt kiállítóként, rendre kollektív standokkal, melyeken 6-8 kiállítónak van lehetősége bemutatni termékeit, szolgáltatásait. A Sirha kiemelkedő presztízsének és magas színvonalának köszönhetően az általunk és partnereink által is az egyik legkedveltebb magyarországi vásár. Úgy véljük, egyfelől tökéletes alkalom arra, hogy feltérképezzük egy cseh termék elhelyezési lehetőségeit a magyar piacon, és felkutassuk a lehetséges forgalmazó partnereket. Erre számos példát tudunk mondani az előző évekből: a Bombus Raw Energy energiaszeletek és a Concept konyhai gépek már mind közkedvelt termékek a boltok polcain.

Idén standunkon először mutatkozik be a természetes szörpöket gyártó családi vállalkozás, a Syrupy Bartoník, valamint a Bidfood Hungary Kft., amely a nemzetközi Bidcorp csoport tagja (a világ második legnagyobb élelmiszer-beszállítója a horeca területén). A Bidfood ambíciója, hogy mind a vendéglátás, mind a kiskereskedelmi szektor vezető beszállítójává váljon Magyarországon. A Sirhán egyedülállóan széles termékpalettájukat kívánják bemutatni, amely fontos részét képezik a saját gyártású fagylaltok, sous-vide termékek, készételek és hústermékek.

A Sirha Budapest ezenkívül kiváló lehetőség arra is, hogy megtámogassuk egy-egy már aktív piaci szereplő jelenlétét. Évek óta visszatérő kiállítónk a Bernard sörök forgalmazója, a Liquid Gold Kft. A 2020-as debütálás után ismét találkozhatnak a Beavia, korábbi nevén I love Hummus hummusz és kimchi termékeivel, valamint a MORAM CZ érintőképernyős displayeivel, melyek mind turisztikai, mind vendéglátási célokra kiválóan használhatóak. Az érdeklődők az A pavilon 19-es standján találnak meg minket. //

 

 

 

 

_______________________________________

 

 

Sokszínű vendéglátás

BőszeÁkos_Metro

Bősze Ákos
HoReCa fejlesztési
igazgató
METRO

A változó vendégigények folyamatos kielégítése, a tudatos digitális tervezés és az egyedi alapanyagok használata lesz a kulcsa a jövő vendéglátás fenntartható sikerének. Az idei Sirha kiállításon ismét grandiózus területen mutatjuk be a megváltozott igényekre és a felmerülő kihívásokra a válaszokat.

A munkaerőhiány kiküszöbölésére már évek óta kiemelt hangsúlyt fektetünk. A kiállításon számos, neves séfek által fejlesztett METRO Chef márkájú terméket mutatunk be, melyek megkönnyítik ezt a nem mindennapi kihívást.

Minden étterem és séf életében az ultrafriss termékek játsszák a főszerepet, így kiállításunk közepén egy ultrafriss arénát hozunk létre, ahol zöldségek és gyümölcsök vibráló színességével és formáival találkozhatnak majd látogatóink. Standunkon megtapasztalhatják az óceánok sokszínűségét, valamint a lokális halak választékát. A húsok világában össze tudják hasonlítani a különböző marhahúsaink egyediségeit, valamint a személyre szabott feldolgozási lehetőségeinkről is tájékoztatást adunk. Az itt bemutatásra kerülő exkluzív borválogatásunk kóstolása pedig igazi kulináris utazást biztosít majd vásárlóinknak. //

 

 

 

_______________________________________

 

 

Versenyek, bemutatók, kóstoltatások

Selmeczi László, Cukrász Ipartestület

Selmeczi László
ügyvezető
Cukrász Ipartestület

A Magyar Cukrász Ipartestület 2022-ben is szakmai partnere lesz a Sirha Budapest kiállításnak, ami elsősorban nagy érdeklődésre számot tartó cukrászszakmai programok szervezését jelenti.

Kiemelt programnak a Magyarország Tortája 2022 verseny élő zsűrizését szánjuk a kiállítás második napján. A tortákat közelről is bemutatjuk a szakmai látogatóknak.

A zsűrizési etapok szüneteiben is szakmai bemutatókat tartunk.

A kiállítás első napján tartjuk meg a Pataki János-emlékversenyt, ami egy cukrászati termékverseny felnőtteknek és tanulóknak, tortadíszítés, artisztika és – idén először – cukorvirág-kompozíció kategóriában. A versenyművek a kiállítás mindhárom napján megtekinthetőek lesznek az ipartestület standján.

Ugyancsak az első napon kóstolásra kínáljuk az előző évek Év Fagylaltja versenyeinek díjazott fagylaltjait és a Gelato World Touron részt vett és díjat nyert magyar fagylaltokat is. //

 

 

 

_______________________________________

 

 

Képet adunk vevőközponti szolgáltatásainkról

Onodi Ivett

Onodi Ivett
marketingvezető
IREKS-STAMAG

Az IREKS-STAMAG Kft. sütőüzemeknek, cukrászdáknak, fagylaltozóknak, éttermeknek szállít sütőszereket, kovászokat, malátákat, töltelékeket, gluténmentes alapanyagokat, cukrászati és fagylaltanyagokat. Örülünk, hogy részesei lehetünk a rangos szakácsverseny európai döntőjének újra otthont adó kiállításnak. 100 négyzetméteres standunkon egy látványos és elegáns desszertprogrammal, valamint egészségtudatos választékkal készülünk, és bemutatjuk fagylaltújdonságainkat és gasztrokoncepcióinkat.

Az érdeklődők megismerkedhetnek komáromi vevőközpontunk szolgáltatásaival is – rendezvényeinkkel, képzési csomagjainkkal. A 2019-ben megnyitott létesítményben modern technikai felszereltségű pékműhely, fagylaltlabor, cukrászműhely és értékesítési bemutatóterem kapott helyet. Küldetésünk, hogy magasan képzett szakembergárdánk közreműködésével ágazati szinten olyan tudásbázist és képzési helyszínt hozzunk létre, amely optimális körülményeket biztosít a sütőipar fejlődéséhez. //

 

 

 

_______________________________________

 

 

Egyszerű kommunikációs eszközök a horecában

Hogy hogy áll a horeca biznisz jelenleg, azt legkevésbé a szegmens aktív képviselőinek kell magyarázni. De hogy mit gondolnak a vendégek a mai horeca piacról és azokról a helyekről, amelyeket személyesen látogatnak, azt annál inkább érdemes a vendéglátóipar minden érdekelt szereplőjének megismernie. És mivel lehet tenni az aktuális helyzet javításáért? Nagyobb eléréssel, több vendéggel, jobb forgalommal? Egyszerű példák, jó- és rossz gyakorlatok – erről fog szólni a Magyar Marketing Szövetség (MMSz) HoReCa és Event Tagozatának kétórás találkozója a Sirha Budapest kiállítás harmadik napján, március 24-én, 11–13 óra között az A pavilon emeleti konferenciatermében.

//

 

 

 

_______________________________________

 

 

Látványos koncepcióval

Varga Márk, Hagleitner Hygiene

Varga Márk
ügyvezető igazgató
Hagleitner Hygiene
Magyarország

A COVID-helyzet nem igazán változtat kiállítói terveinken. Évek óta beszélünk a felület- és kézfertőtlenítés fontosságáról, mindig jelen volt velünk a helyes fertőtlenítés témája a kiállításokon, most is így lesz.

56 négyzetméteren állítunk ki, mint a korábbi években. Nagyon látványos koncepcióval készülünk, ahol iparági területekre bontva tudjuk megmutatni partnereinknek az általunk kínált szolgáltatásokat.

Erősen a digitalizáció irányába tart a higiénia területe is, a jövőben csak adatok ismeretében lehet előremutató szolgáltatásokkal megjelenni a piacon. Gondoljunk arra, hogy erős munkaerőhiány sújtja a vendéglátás területét, és azzal számolunk, hogy ez a jövőben sem javul majd. Ha egy vezető – a folyamatosan közvetített adatoknak köszönhetően – teljes rálátással bír a mosdóhelyiség, mosogatás, épülettakarítás állapotáról, akkor ezzel kényelmet és biztonságot teremtünk. Mérhetővé, átláthatóvá tesszük a fogyasztást, ami gazdasági előnyt jelent partnereinknek. Aki ellátogat a standunkra, annak bemutatjuk, mit jelent a digitális mosdóhelyiség. //

 

 

 

_______________________________________

 

 

Sok újdonsággal készülünk

Füri-Berényi Edina, Nestlé

Fűri-Berényi Edina
channel developement
specialist
Nestlé

Az elmúlt évben sem tétlenkedtünk, rengeteg új termékkel, szolgáltatással bővítettük portfóliónkat, amit szeretnénk a nagyközönségnek kóstoltatások és termékbemutatók keretében bemutatni.

A Nestlé Professional üzletág a Sirha szakkiállításon 9×3 méteres standon fog kiállítani. Készülünk egy NESCAFÉ barista pulttal, ahol szemes kávéinkból készült italokat fogyaszthatnak, és egy látványkonyhával, ahol vegán és vegetáriánus ételekkel kínáljuk majd a hozzánk ellátogatóknak. Bemutatásra kerül a Garden Gour­met növényi alapú termékcsaládunk, amellyel elsősorban azokat a fogyasztókat szeretnénk elérni, akik csökkentenék mindennapi húsfogyasztásuk mértékét. Hosszas fejlesztés eredményeképp a receptek megtévesztően utánozzák a hús ízét, illatát, szaftosságát, valamint kiválóan megőrzik állagukat tálalás után is. Kávészolgáltatás területén bevezetésre kerültek a gondosan válogatott kávébabokból készült arabica és robusta szemes kávéink. Már elérhetők a professzionális karos gépek és a kávéöntetek is. //

 

 

 

__________________________________________

 

 

A környezetvédelem fontosabb, mint valaha

Nagy Géza, Essity

Nagy Géza
kereskedelmi igazgató
Essity Hungary
Professional Hygiene
divízió

Az elmúlt két évben nemcsak a higiénia értékelődött fel, hanem a környezetvédelem szempontja is fontosabb lett, mint valaha. Az Essity és a Tork ennek megfelelően a fenntarthatóságot helyezi jelenlétének középpontjába a 2022-es Sirha Budapest kiállításon, kiállított termékei között a körforgásos gazdaság működésének számos gyakorlati példájával találkozhatnak majd a látogatók.

A világ vezető higiéniai vállalataként célunk, hogy minél több döntéshozóhoz jusson el az üzenet: a fenntarthatóság szempontját minden beszerzéskor érdemes figyelembe venni. A látogatók találkozhatnak az Tork jól ismert mosdóhigiéniai és konyhai megoldásaival, de a tavaly ősszel bevezetett alkoholmentes termékeinkkel is megismerkedhetnek. Fontosnak tartjuk, hogy minden érdeklődő találkozhasson üzenetünkkel, ezért az 56 négyzetméteres standunk (C5) mellett online formában is részt veszünk a kiállításon. Sipos Norbert, Tork Horeca nagykövetünk idén is hasznos tanácsokkal szolgál a termékeink felhasználását illetően, emellett folyamatosan finomságokkal látja el az érdeklődőket. //

 

 

 

____________________________________________

 

 

Vizuális eszközökkel

Ábrahám Zsuzsa TC

Ábrahám Zsuzsa
marketingvezető
Thermotechnika-Crown Cool

A Thermotechnika-Crown Cool Kft. professzionális hűtéstechnikai berendezéseket, valamint nagykonyhai felszereléseket forgalmaz és gyárt, amit országos szerviz és logisztikai szolgáltatással egészít ki.

A horeca szektor meghatározó hazai beszállítójaként hagyományosan nagy kiállítók vagyunk a budapesti Sirhán. Jelenleg azonban igyekszünk elkerülni a nagyszámú személyes kontaktust. A kiállításra ezért elsősorban vizuális eszközökkel készülünk. Megújítjuk ugyanakkor budapesti bemutatótermünket, ahol a zsúfoltság elkerülése mellett folyamatosan megtekinthetők termékeink és elérhetőek szakembereink. A beszállítói láncolatok átrendeződése szerencsés pillanatban érte cégünket, mivel az elmúlt két évben jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre hazai gyártelepünkön. Saját gyártású készülékeinken kívül európai és szárazföldön elérhető beszállítóink termékeire helyezzük a hangsúlyt, hogy kiszámítható szállítási határidőkkel dolgozhassunk. //

 

 

 

________________________________________

 

 

Innovatív megközelítéssel

Mikos István - Ceres

Mikos István
vállalati igazgató
Ceres

A Sirha szakkiállítás kiemelt jelentőségű számunkra, hogy bemutassuk kínálatunkat és újdonságainkat, hiszen a Ceres mint a hazai sütőipar egyik legjelentősebb szereplője célul tűzte ki, hogy kiváló minőségű kenyerekkel lássa el a hazai fogyasztókat. Kínálatunkban a toast kenyerek mellett veknik, cipók, kalácsok szerepelnek. Vállalatunk az idei év elején megújította toast szortimentjét. Termékeink, amelyeket a látogatók megtekinthetnek és meg is kóstolhatnak a Sirha kiállításon, puhábbá váltak, a csomagolásuk pedig egyedi, figyelemfelkeltő designt kapott.

Folyamatosan követjük a hazai és nemzetközi fogyasztói trendeket. Ezek alapján fejlesztjük új termékeinket. Az egészségtudatosság egyre jelentősebb szerepet játszik a fogyasztók döntéseiben, ezért a NewLine termékcsaládunk mellett – ami a Sirha 2020-as innovációs versenyen 3. helyezést ért el – folyamatosan bővítjük ezt a szegmenst. Az idei évben is megjelenünk a Trade magazin által létrehozott Future Store-ban, és természetesen pályázunk az Innovációs Díjra is. //

 

 

 

________________________________________

 

 

Cukrász- és séfkezekre tervezve

Németh Fejszés Dorina, FrieslandCampina

Németh-Fejszés
Dorina
OOH-trade marketing
specialista
FrieslandCampina
Hungária

A Debic egy cukrászokra és pékekre szabott, professzionális termékportfólióval lesz jelen a Sirha Budapest szakkiállításon, ahol lehull a lepel az új termék bevezetéséről is, melyet ezúttal a fagylaltkészítőknek fejlesztettünk ki.

A cukrászati G pavilonban 40 m² területen leszünk jelen, itt az érdeklődők kipróbálhatják a nagy kiszerelésű tejszíneket, habokat, a tradicionális és a croissant vajat, valamint a 2022-es év újdonságait. Az A pavilonban 28,5 nm-en a horeca szektor képviselői ismerhetik meg nekik szánt termékeinket, és egy kis meglepetéssel is készülünk számukra. Újdonságaink bemutatásában segítségünkre lesz a Debic cukrászati tanácsadója és márkanagykövete is.

Nemcsak termékeink színvonala minőségi, de kollégáink is profik és elkötelezettek. Teljes képviselői csapatunk jelen lesz a kiállításon. Innovációk megismertetése, termékeink kóstoltatása mellett szakmai inspirációkat, felhasználási ötleteket is szeretnénk nyújtani partnereinknek. //

 

 

 

________________________________________

 

 

Modern stílusú, családias standon

Nacsa Severus

Nacsa Severus
kereskedelmi
és marketingigazgató
Gallfood

A Gallfood Kft. idén is jelen lesz a Sirha szakkiállításon. A stand tervezésekor fontos szempont volt, hogy a hely nagy látogatóérdeklődés mellett is megőrizze a családias hangulatot.

A modern stílusú, kényelmet nyújtó standon a kiállítás ideje alatt egy mesterszakács fogja folyamatosan elkápráztatni a látogatókat, és napi nyereményjáték is lesz a pulykahús szerelmeseinek. A látványkonyhában ellenállhatatlan, friss pulykahús-fogásokkal, főzési-sütési tippekkel készül a vállalat, bemutatva az egyedülálló termékkínálatukat és a legújabb fejlesztéseket.

Egyre többen ismerik az általunk kínált termékek jótékony hatásait: a pulykahús zsírtartalma alacsony, bármilyen fehérjében gazdag diétába beilleszthető. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy minden igényes, családjáról gondoskodni vágyó ember megtalálja a portfóliónkban azt a terméket, amely a saját ízléséhez a legközelebb áll.

2022-ben is nagy hangsúlyt akarunk fektetni a hazai gazdaság támogatására, emiatt örömmel jelentem be: számos termékünk az idei évre megkapta a „Magyar termék” minősítést.

A látogatókat sok meglepetéssel várjuk a H2-es standon. //

 

 

 

________________________________________

 

 

Különleges salátakombinációk

Spielmann Laura, Eisberg

Spielmann Laura
marketingvezető
Eisberg Hungary

Az idei évben is várjuk a friss, minőségi saláták kedvelőit standunkon, ahol egy új termékkört is népszerűsíteni fogunk, a mikrozöldeket. Az elmúlt évek az innovációk köré épültek a mindennapi munkavégzésünk során, így szeretnénk a szektorral és a fogyasztóinkkal is megismertetni azokat a termékelőnyöket, amelyeket ezek a növények hordoznak magukban. Nemcsak a mikrozöldek, hanem a termesztési technológia is újdonságnak számít, hiszen vertikális farmon, hidropóniás rendszerben és kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, napszaktól vagy időjárástól függetlenül teremnek a növények a Tungsram budapesti telephelyén. Habár a teljes farmot fizikailag nem tudjuk megjeleníteni, de egy installáció segítségével élethűen tudjuk prezentálni a farm működését.

Természetesen nem csupán a látványra helyezzük a fókuszt, hiszen ínycsiklandó fogásokkal is kedveskedünk a vendégeknek. A klasszikus salátafogyasztást hátrahagyva különleges kombinációkkal készülünk. //

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink