Pro Turismo díjat kapott a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és az MNGSZ elnöke

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 14. 10:11

Magyarország gazdasági teljesítményéhez a turizmus dinamikus fejlődése is hozzájárult, az ágazat szerepe meghatározó Magyarország gazdaságában, mert a GDP több mint 9 százalékát állítja elő és a munkavállalók 11 százalékát foglalkoztatja – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015-ös Pro Turismo Díjak átadásakor csütörtökön a Parlamentben. Szavai szerint jó esély van arra, hogy a turizmus teljesítménye – ahogyan 2010 óta minden évben – 2015-ben is rekordot döntsön.

A tárcavezető köszönetet mondott az egész turisztikai szakmának az elért eredményekért és a turizmus-szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo elismerő oklevelet adott 12 szakembernek, közöttük a vendéglátás és gasztronómia területén tevékenykedő Kovács Lászlónak, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnökének, Krivács Andrásnak, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökének és Denis Matyasy cukrász- és csokoládémesternek. Mint köztudott, a díjazottak személyéről idén is szakmai zsűri döntött.

Pro Turismo dijat kapott a Magyar Vendeglatok Ipartestulete es az MNGSZ elnoke 1

Pro Turismo dijat kapott a Magyar Vendeglatok Ipartestulete es az MNGSZ elnoke

Kapcsolódó cikkeink