Egyéb

Fazekas Sándor: másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban

A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán van – mondta Fazekas Sándor a...

Tovább olvasom

A korai húsvét és az olasz kereslet változása miatt csökkenhet a bárányexport

A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem éri el az értékesítéshez szükséges mértéket –...

Tovább olvasom

Több mint 1300 kilogrammnyi terméket vont ki a forgalomból a Nébih

Több mint 1300 kilogrammnyi terméket foglalt le és vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy kállósemjéni és egy nagykállói kereskedelmi egységben végzett ellenőrzése során. A hivatal hétfői...

Tovább olvasom

A világnak szüksége van a tudományra, a tudománynak pedig a Nőkre

Bár az utóbbi pár hónap kétségtelenül úgy marad meg kollektív emlékezetünkben, hogy a nők hangja hallható volt a mozi világa, a politika, a non-profit szektor és még a gazdasági szektor...

Tovább olvasom

Jelentős árbevétel-növekedést ért el tavaly az Aventics Hungary Kft.

Közel 16 százalékkal növelte árbevételét és több mint egytizedével dolgozóinak számát az Aventics Hungary Kft. 2017-ben – közölte az egri üzem ügyvezető igazgatója az MTI-vel. Gödri István tájékoztatása szerint a...

Tovább olvasom

Jelenleg nem fenyeget a kéknyelv betegség

Magyarország teljes területére kihirdette a szezonális vektormentes időszakot a kéknyelv betegség kapcsán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – írja az agrarszektor.hu. A december elejétől életbe lépett intézkedés lehetővé teszi, hogy...

Tovább olvasom

Magazin: Ha sonka, akkor márka

A prémium sonkák iránt évről évre nő a kereslet húsvétkor. A tradicionális termékféleségek dominálnak, így a gyártók elsősorban nem új termékekkel kísérleteznek, hanem erőforrásaikat inkább a márkatermékeik reklámozására, az eladáshelyi...

Tovább olvasom

Márciusban a csúcshoz képest kissé csökkent a GKI konjunktúraindexe

Februári, történelmi csúcsa után márciusban kissé mérséklődött a GKI konjunktúraindexe. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások némileg romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább emelkedtek....

Tovább olvasom

Az MNKSZ-hez igazolt a Reál

A Reál Hungária belépésével jelentősen megváltozott a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség ereje, tagjainak bruttó árbevétele meghaladja immár az évi 1000 milliárd forintot. A Reál Hungária Kft. országosan több mint 2000...

Tovább olvasom

A tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak az édességgyártók húsvétkor

A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít az idén – közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel.   A szövetség a Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva...

Tovább olvasom

A Pénzügykutató Zrt. javította idei növekedési előrejelzését

A Pénzügykutató Zrt. 3,9 százalékra javította idei növekedési előrejelzését a korábban prognosztizált 3,7 százalékról, és a lendület – bár mérséklődő dinamikával – 2019-ben is kitart a kutatóintézet bemutatott legfrissebb előrejelzése...

Tovább olvasom

NGM: 55 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom már 55 hónapja folyamatosan bővül – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal...

Tovább olvasom

Médiatanács: egyre többször ismételik a reklámokat a csatornák

Folytatódik a korábban megfigyelt tendencia, miszerint egyre kevesebb reklámot, egyre többször ismételnek a csatornák – derül ki a médiatanács 2017 második félévében közzétett, új reklámszpotokról szóló vizsgálatából. Az NMHH pénteki...

Tovább olvasom

Stratégiai megállapodást kötött az agrártárca és a méhészek egyesülete

Stratégiai keretmegállapodást kötött az agrártárca és a méhészek egyesülete, az ágazat további fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről szóló dokumentumot pénteken írta alá Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára és Bross...

Tovább olvasom

„Széndobálókat” keres a HEINEKEN Hungária

Fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket ökológiai lábnyomának további csökkentésére a HEINEKEN Hungária. Az ebből a megfontolásból diákversenyt indító vállalat amúgy is élenjárónak számít ezen a téren, hiszen tíz...

Tovább olvasom

Hárommilliárd forintból modern sertésvágó és feldolgozó üzem épül Sárrétudvariban

Kategóriájában Közép-Európa legmodernebb sertésvágó és feldolgozó üzeme épül meg a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvariban – jelentette be az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár az alapkőletételen. Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta, a mezőgazdaság talpra állításának...

Tovább olvasom

Danone: egy életünk van, tegyünk érte közösen!

2018-ban ismét országjáró körútra indul Magyarország átfogó egészségvédelmi programjának speciális szűrőkamionja. A legnagyobb nemzeti szűrőprogramhoz idén a Danone kiemelt stratégiai partnerként csatlakozik. A „Megelőzés éve 2018-2019” elnevezésű kampánysorozat legfőbb célja,...

Tovább olvasom

Szerencsen készül el Magyarország eredetmintázati bortérképe

A szerencsi Diagnosticum Zrt. borászati laboratóriumának munkatársai készítik el az ország eredetmintázati bortérképét, a mintegy 1,7 milliárd forintos laboratóriumi fejlesztéshez és a bortérkép elkészítéséhez 879 millió forint vissza nem térítendő...

Tovább olvasom

Védjegyes termelők a Bükkben

Csaknem ezer élelmiszer, szálloda és vendéglátóhely, kézműves termék büszkélkedhet nemzeti parki védjeggyel az országban – mondta a földművelésügy miniszter a Nemzeti Parki Termék Védjegy körút bükki állomásán, Miskolcon szombaton, ahol...

Tovább olvasom

Idén is egy 2012-es házasítás lett a legjobb vörösbor Szekszárdon

Idén is a 2012-es évjáratból került ki a legjobb vörösbor a szekszárdi borversenyen, ezúttal a Bodri Pince egy házasítása nyert el a díjat. A pénteken zárult, kétnapos megmérettetésen a legjobb...

Tovább olvasom

Csökkenhet a bürokrácia a növénytermesztésben

Megalakult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari országos osztálya, amelynek Petőházi Tamás lett az elnöke, aki a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese is – írja az agrarszektor.hu....

Tovább olvasom

Tejtermékek az Év Termékei között

Az ALDI hét saját márkás terméke, illetve termékcsaládja nyerte el az idei Az Év Terméke Díjat, amelyet a GfK Hungária 2000 fős közvélemény-kutatása alapján ítéltek oda. A nyertes kínálatba a...

Tovább olvasom

KSH: az előzetesen közöltnél is jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön második becslése alapján a...

Tovább olvasom

Hárommilliárdos beruházási program a Sága Foodsnál

Tízmillió eurós beruházási tervet hagyott jóvá a Sága Foodsnál az új tulajdonos. Az idén induló program eredményeként a hazai piac vezető szárnyashús-márkája tovább fejleszti a termelését, és a virsli után...

Tovább olvasom

Fidelity: Növekvő optimizmus Európában

Az európai vállalatok számára véget értek a költségellenőrzés és a konszolidáció évei, és most a globális növekedés szelétől duzzadó vitorlákkal igyekeznek kihasználni az ultraolcsó finanszírozás, a növekvő nyereségesség és a...

Tovább olvasom

Erőteljesen fel kell lépni a kockázatos baromfiimport ellen

Nem jöhet létre az Európai Unió és a dél-amerikai MERCOSUR-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás, amíg az újabb brazil húsbotrányt a hatóságok ki nem vizsgálják – húzta alá Erdős Norbert európai parlamenti...

Tovább olvasom

Ismét a Mizse forgalmazója a legdinamikusabban fejlődő ásványvízcég

2017-ben a Magyarvíz Kft. az ásványvízpiac átlagos növekedésének több mint háromszorosát érte el az eladott palackok számát tekintve. A szénsavmentes ásványvizek térnyerését követve – 2,5 milliárd forint beruházással – újabb...

Tovább olvasom

Önkormányzati húsfeldolgozó üzemet avattak Hajdúböszörményben

Önkormányzati húsfeldolgozó üzemet avattak szerdán Hajdúböszörményben, a 268 millió forintos beruházást 238 millióval támogatta a közfoglalkoztatási program keretében a Belügyminisztérium. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere emlékeztetett...

Tovább olvasom

Gyerekeknek indul program az élelmiszerpazarlás csökkentésére

Óvodásoknak és iskolásoknak indít programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerpazarlás megelőzésére – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón. Zsigó Róbert a programban részt...

Tovább olvasom

Három-ötezer forintot költünk gyermekenként Húsvétkor játékra

A magyar szülők idén jellemzően 3-5 ezer forintot költenek gyermekenként játékra húsvétkor, ilyenkor a hasznosság, az ár és a minőség vezérlik a választást. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is...

Tovább olvasom
Oldal