Befejeződött a debreceni Farmer Expo

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 21. 11:10

Négy nap alatt 35-36 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely hétfő este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán – közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a látogatók 80 százaléka 150 kilométeres körzetből érkezett az expóra.
A nyitónapon rendezett fórumon Nagy István agrárminiszter olyan kérdéseket vetetett fel, amelyek gyakorlatilag négy napon át késztették véleményalkotásra a szakembereket az expó különböző rendezvényein, a szakmai konferenciákon és az üzletember-találkozókon – ismertette Vaszkó László.
Ezek közül első helyen említette a tudásfejlesztést, amely a traktorostól a vezető menedzserig mindenkit érint az ágazat versenyképesebbé tétele érdekében.
A másik ilyen kérdés – tette hozzá – az összefogás, amelyre már akad jó példa, de még sok a bizalmatlanság a gazdák között.
Példaértékűnek nevezte az Alföldi Sertés Szövetkezetet, amelyben mintegy egymillió sertés értékesítését integrálják. A szakember szerint ez minta lehet az almatermesztőknek is, akik most a tisztességes felvásárlási árért küzdenek.
Nagy érdeklődés kísérte a 250 négyzetméteres standon bemutatkozó zöldség-gyümölcstermelők kiállítását, illetve az antibiotikummentes sertéstartásról rendezett konferenciát – mondta Vaszkó László, majd annak kapcsán, hogy az agrártárca vezetője az aszályt nevezte a magyar mezőgazdaság előtt álló legnagyobb kihívásnak, megjegyezte: a vásár szakmai látogatói hiányolták az öntözőeszközök, és -rendszerek választékát. Reményét fejezte ki, hogy jövőre a mostaninál lényegesen több gyártó és forgalmazó kínál öntözőberendezéseket.
A vásárigazgató szerint sok üzlet is köttetett az expón: volt olyan cég, amely éves árbevétele 10 százalékát forgalmazta a Farmer Expón, két cég pedig arról adott számot, hogy Debrecenben több árbevétele volt, mint az összes többi hazai vidéki agrárvásáron összesen.
Mindez a térség gazdasági erejét, agrárgazdaságának fejlettségét mutatja – jegyezte meg Vaszkó László.
Elmondta azt is, hogy mintegy 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatkozott be a látogatóknak az egyetemi campuson, és jövőre bővítik a kiállítási területet.
Bács Zoltán, a DE kancellárja az MTI-nek elmondta: komoly infrastruktúrafejlesztésbe kezdtek a területen. A Böszörményi úti campuson egyebek mellett többfunkciós csarnokot építenek, amely jövőre már otthont adhat a Farmer Expo kiállítóinak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink