Nem használjuk ki az öntözőkapacitásokat

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 17. 11:25

Az agrárminiszter szerint „az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára”.

Nagy István pénteken a debreceni Farmer Expo megnyitóján tartott agrárfórumon kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés.
A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé – jegyezte meg.
A tárcavezető jelezte: Magyarország folyóiba kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik, így „erkölcsi alapunk van öntözni”. Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna-beruházásról, amely napokon belül megkezdődik, ugyanakkor támogatásáról biztosította a Debrecen és térsége vízgazdálkodási programjának a megvalósítását.
Nagy István előadásában utalt a Debreceni Egyetem (DE) kutatóinak munkájára, akik 110 év napi meteorológiai adatai alapján végeztek elemzést, s kiderítették, 30 évente következik be hazánkban olyan fokú szárazság, aszály, ami nagyon komoly gazdasági károkat okoz.
Intő jelnek nevezte, hogy utoljára 1992-ben volt az utolsó ilyen nagy aszály, s a 30 évet tekintve „nekünk nagyon gyorsan fel kell készülni, hogy olyan vízgazdálkodást és talajművelést folytassunk, amivel minimalizálni tudjuk majd azokat a károkat, ami elé nézünk”.
Az agrárminiszter az MTI érdeklődésére hozzátette: az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium vízügyi szakemberei szorosan együtt dogoznak olyan megoldási javaslatokon, „hogyan tudjuk Magyarország öntözhető területeinek a nagyságát növelni, miként tudjuk megoldani, hogy a vízgazdálkodás sikeres lehessen Magyarországon”. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink