Tag "UNWTO"

A háború turisztikai kockázatai

Még túl korai lenne felmérni az ukrajnai háború hatásait, de a nemzetközi turizmus számára mindenképpen komoly kockázatot jelent, ami késleltetheti az ágazat amúgy is gyenge és egyenetlen fellendülését – figyelmeztet...

Tovább olvasom

Növekedett az európai turizmus, és a a hazai szállodák emelt szobaárak mellett is hasítanak

Az év első öt hónapjában Európa turistaforgalma 350 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) legfrissebb adatai szerint. Sem a gazdasági problémák, sem a...

Tovább olvasom

Koronavírus: harmadára zuhant vissza a globális turizmus

A turisztikai utazások száma 65 százalékkal esett világszerte az első hat hónapban éves szinten, az idegenforgalomból származó bevételek pedig 460 milliárd dollárral csökkentek – idéz a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb...

Tovább olvasom

Világszinten 4 százalékkal nőtt a turizmus 2019-ben

A tavalyi év elején megfogalmazott várakozásoknak megfelelően világszinten 4 százalékkal nőtt a turizmus 2019-ben – közölte a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn Madridban ismertetett éves jelentésében.   Sandra Carvao, a szervezet...

Tovább olvasom

Turizmus világnapja: tárlatvezetések, városnéző túrák és fürdőlátogatások Budapesten

Tárlatvezetések, városnéző túrák, vezetett séták és fürdőlátogatás is várja az érdeklődőket pénteken és szombaton Budapesten a turizmus világnapja alkalmából. AZ ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta...

Tovább olvasom

A nemzetközi idegenforgalmi bevétel 1700 milliárd dollár volt tavaly

Tavaly jelentősen, 4 százalékkal, 1700 milliárd dollárra nőtt az idegenforgalomból származó bevétel globálisan, és ezzel már a hetedik egymást követő évben nőtt nagyobb mértékben, mint az áruforgalmi export (+3 százalék)....

Tovább olvasom

A nemzetközi turizmus már tavaly elérte a 2020-ra várt utazószámot

A nemzetközi turizmus 6 százalékos növekedéssel zárta az elmúlt évet, ami 1,4 milliárdot meghaladó utazót jelent világszinten – közölte a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn Madridban ismertetett éves jelentésében hangsúlyozva, hogy...

Tovább olvasom

Budapest lesz a turizmus világnapi rendezvények házigazdája

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) döntése értelmében idén szeptember 27-én Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek, a nyílt naphoz 46 programmal csatlakoztak a budapesti szolgáltatók – jelentette be Bán Teodóra,...

Tovább olvasom

Hét százalékkal nőtt a nemzetközi turizmus 2017-ben

A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ez felülmúlja a várakozásokat – közölte a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében....

Tovább olvasom

Magyarország lesz a házigazdája jövőre a turizmus világnapjának

Budapest lesz a házigazdája 2018-ban a turizmus világnapjának az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) keddi döntése értelmében – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, aki részt vett a szervezet...

Tovább olvasom

Tovább bővül a világ turizmusa az idén

Világszinten a turizmus 3-4 százalék közötti növekedésére lehet számítani az idei kedvezőbb gazdasági környezetben, Európában 2-3 százalékos bővülés várható, Magyarország pedig a tavalyi adatok alapján a világ legjobbjai között van...

Tovább olvasom

Magyarország megerősítheti térségbeli turisztikai piacvezető szerepét

Magyarország megerősítheti térségbeli turisztikai piacvezető szerepét jövőre, amikor Közép-Kelet-Európa lesz a Global Tourism Economy Forum díszvendége – mondta Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kománybiztos Makaón, az október 15-16-án tartott idei fórumon,...

Tovább olvasom

Az akadálymentes utazást népszerűsíti az idén a turizmus világnapja

Az akadálymentes utazást népszerűsíti az idén az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) felhívása, amelyhez csatlakozva Magyarországon hatodik alkalommal ünneplik meg a turizmus világnapját szeptember 27-én, a Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint...

Tovább olvasom

Az egészségturizmusról tárgyaltak Budapesten

Az egészségturizmus fogalmainak meghatározásáról tárgyalt Budapesten az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) és az Európai Utazási Bizottság (European Travel Comission-ETC) az egészségturizmusban érintett nemzetközi szervezetek részvételével. Az ülésen elfogadott javaslatokról végleges...

Tovább olvasom

Turisztikai világkonferencia Madridban

A jelenlegi geopolitikai feszültségekkel teli helyzetben még hatékonyabb és szorosabb együttműködéssel kell kiaknázni a turizmus mint a „béke iparága” nyújtotta lehetőségeket, amely az európai közösség szociális és gazdasági válságára is...

Tovább olvasom

Turisztikai Világszervezet: idén 3-4 százalék között bővülhet Európában a turizmus

Az idei évben a nemzetközi turistaérkezések számának növekedése világszinten várhatóan 3-4 százalék között lesz, Európában a világátlaghoz hasonló mértékű növekedés várható az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) várakozása szerint – ismerteti...

Tovább olvasom

Bemutatta új marketingstratégiáját a Magyar Turizmus Zrt.

Az Utazás Kiállítás első napján, az UNWTO hivatalos konferenciáján, az Utazás Fórum keretében mutatta be hároméves (2015-2017) turisztikai marketingstratégiáját a Magyar Turizmus Zrt. A társaság elsődleges feladata továbbra is Magyarország...

Tovább olvasom