A nemzetközi idegenforgalmi bevétel 1700 milliárd dollár volt tavaly
Tavaly jelentősen, 4 százalékkal, 1700 milliárd dollárra nőtt az idegenforgalomból származó bevétel globálisan, és ezzel már a hetedik egymást követő évben nőtt nagyobb mértékben, mint az áruforgalmi export (+3 százalék).
A madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint a globális idegenforgalmi bevétel a globális szolgáltatási export 29 százaléka, illetve a termékek és szolgáltatások exportjának 7 százaléka.
Ennek alapján az idegenforgalom a világ öt vezető gazdasági szektorának az egyike, a harmadik helyet foglalja el a vegyipari és az olajipari ágazat után, valamint az élelmiszer és az autógyártó ipar előtt.
Tavaly a legnagyobb mértékben, 7 százalékkal az ázsiai és csendes-óceáni térség idegenforgalomi bevétele nőtt, amelyet Európa (+5 százalék), a Közel-Kelet (+3 százalék) és Afrika (+1 százalék) követett.
Szűkebb lebontásban a legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedést Közép- és Kelet-Európa, valamint Északkelet-Ázsia érte el.
Tavaly a legtöbbet a kínai turisták költöttek külföldön, 277 milliárd dollárt, ami 5 százalékos növekedés 2017-hez képest. A második helyen az amerikaiak álltak 144 milliárd dollárral (+7 százalék), majd a németek következtek 94 milliárd dollárral (+1 százalék). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: sokan utaznak a Balatonra az augusztus 20-ai hosszú hétvégén
Minden harmadik utazó a Balatonon pihen az augusztus 20-ai négynapos…
Tovább olvasom >A Törökországba látogatók száma 13,9 százalékkal nőtt az első fél évben
Idén az első hat hónapban 13,9 százalékkal, 26,1 millióra nőtt…
Tovább olvasom >Rekordbevétele volt tavaly a turizmusból Csehországnak
Tavaly 174,9 milliárd koronát (2798,4 milliárd forint) költöttek el a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Magyar Konyha Top 150 Termelői Kalauza
Hazai kistermelőket, csúcsminőségű termékeiket – a húsok, gabonák, tejtermékek, szárnyasok…
Tovább olvasom >Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban
Népszerű előadók koncertjeivel, családi és hagyományőrző programokkal, szüreti felvonulással és…
Tovább olvasom >Több mint 100 000 látogató, világhír és néhány ezer ötcsillagos értékelés az elmúlt évtized mérlege
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt…
Tovább olvasom >