Egyéb

Szombattól szigorodnak az élelmiszerjelölés szabályai

Szombattól szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai, mert az átmeneti időszakot követően hatályba lép a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet. A rendelet 2014. december 12-én lép...

Tovább olvasom

KSH: novemberben 0,7 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak

A fogyasztói árak novemberben átlagosan 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg októberhez képest 0,4 százalékkal mérséklődtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest...

Tovább olvasom

Decemberben 15 százalékkal is nőhet a papírfogyasztás

Az év utolsó hónapjában a fejenkénti átlagos havi 7,8 kg-os papírfogyasztásunk az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) adatai szerint 10-15%-kal, akár 9 kilóra is nőhet, köszönhetően a felfokozott ünnepi vásárlási...

Tovább olvasom

Már tizenkét vállalat és intézmény segíti az agrárgazdálkodókat a Contivo programban

Több mint 60 gazdálkodó csatlakozott eddig a Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ szakmai programhoz. Ők már csaknem 40 ezer hektárnyi földterületen kamatoztatják a szerzett ismereteket és szolgáltatásokat, hangzott el a program...

Tovább olvasom

NGM: több időt kapnak a vállalkozások az online árukövetési rendszer megismerésére

A kormány az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (ekáer) Munkacsoport javaslataira figyelemmel, támogatja a bírságmentes időszak január 31-ig tartó meghosszabbítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel. A közleményben...

Tovább olvasom

FAO: rekordot dönt idén a globális gabonatermés

A világ gabonatermelése 2014-ben eléri a 2,532 milliárd tonnát, 0,3 százalékkal haladja meg a 2013-as termést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése szerint. A FAO korábbi előrejelzésében 2,522 milliárd...

Tovább olvasom

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint...

Tovább olvasom

MLSZKSZ: Százmilliárdos nagyságrenddel több adóbevételt generálna az EKAER hatékonyabbá tétele

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kezdeményezésére, a teljes magyar logisztikai szakmát tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium felé az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző...

Tovább olvasom

Újabb elismerésekkel gazdagodott a Detki Keksz Kft.

Az elmúlt egy-két év minden bizonnyal az egyik legjelentősebb állomásként szerepel majd a kekszeket és linzereket gyártó Detki Keksz Kft. történetében. A cég mintegy 1,4 milliárd forint összértékű beruházást valósított...

Tovább olvasom

Kométa: összefogás a lisztérzékenyekért

Szombattól lép életbe az az új európai uniós rendelet, amely előírja a fogyasztók megfelelő tájékoztatását az általuk fogyasztott élelmiszerekről. A kötelező tájékoztatásnak hangsúlyos eleme az adott élelmiszerben lévő allergénekről történő...

Tovább olvasom

Életmentő készüléket kapott a Városligeti Műjégpálya

Életmentő készüléket adományozott az Omega Marine Forte+ étrend-kiegészítő hazai forgalmazója, a Natural Pharmaceuticals Kft. a Városligeti Műjégpálya számára. A közel fél millió forint értékű mobil defibrillátort csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében...

Tovább olvasom

A fenntarthatóság a Nestlé génjeiben van

Michael Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója globális és hazai példákon keresztül mutatja be a fenntarthatóságot mint az üzleti modell részét. A vállalatot Henri Nestlé alapította 1867-ben, és a...

Tovább olvasom

A branding – Best of Superbrands

Magyarországra tíz évvel ezelőtt érkezett el a nemzetközi Superbrands program. Azóta nemcsak a marketing- és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy lett. Az...

Tovább olvasom

A karácsonyi kívánságlistákat még mindig a mobilkészülékek vezetik

A karácsonyi készülődés során tízből csupán egy ember készül tudatosan, és vásárolja meg ajándékait már jóval az ünnepek előtt. A Samsung Facebook oldalának rajongói körében készített felmérés szerint Magyarországon az...

Tovább olvasom

Rondo: hónapokig ad munkát a csomagolóiparnak a karácsony

Több havi rendelésállományt hozott az idei karácsonyi bevásárlási szezon a hazai csomagolóiparnak. Az év végi kereskedelmi akciókhoz kapcsolódó legtöbb megrendelés – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is a szórakoztatóelektronikai...

Tovább olvasom

GS1 koncepció az EKÁER integrálására

A feketegazdaság elleni küzdelem részeként kialakítás alatt álló EKÁER rendszert is, ahogy minden, az áruk nyomon követésére irányuló kezdeményezéseket és szándékokat a GS1 Magyarország – úgy is mint a GS1...

Tovább olvasom

Új üzletet nyit a dm Budaörsön

December 11-én 8 órakor új dm üzlet kezdi meg működését Budaörs központjában. A vásárlókat ez alkalommal is a drogériától megszokott minőség, és különleges nyitási akciók várják. A dm expanziós stratégiájának...

Tovább olvasom

Investors in People minősítést kapott az Unilever

Az emberi erőforrások fejlesztésének legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését azon szervezetek kapják meg, amelyek a jó és fenntartható üzlet érdekében a legjobb szervezeti gyakorlatokat tudják felmutatni. Az Investors in People (IIP) szakértői...

Tovább olvasom

A dm elnyerte a MAF Felelős Támogatói Védjegyet

A 2014-ben a dm is sikeresen szerezte meg a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerést, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján vizsgálja, minősíti...

Tovább olvasom

Az STI Group WorldStar díjat nyert

Kitűnő, trendformáló csomagolási megoldások kapnak WorldStar díjat a Csomagolási Világszervezettől 1970 óta. A korábbi évek sikerei után, az STI Petőfi Nyomda újra meg tudta győzni a zsűrit és megkapja a...

Tovább olvasom

Üzleti Etika Díj a RondoHullámkartongyártó Kft.-nek

Üzleti Etika Díjat nyert a RondoHullámkartongyártó Kft. a multinacionális vállalat kategóriában. A 2000-ben alapított, azóta az üzleti élet rangos elismerésévé vált Üzleti Etikai Díj legfontosabb célja, hogy évről-évre a társadalom...

Tovább olvasom

Limitált kiadású Arany Ászok Ünnepelős az ünnepi alkalmakhoz

Minden nap ünnep – akár ez is lehetne az Arany Ászok új sörének, az Ünnepelősnek a mottója, amely dobozán nem is akármilyen tippeket ad a baráti koccintásokra: az új termék...

Tovább olvasom

Az STI Group által gyártott promóciós csomagolás ObalRoku díjat nyert

A 20. alkalommal megrendezésre kerülő tekintélyes cseh csomagolási versenyen az ObalRoku-n, az STI Group meg tudta győzni a zsűrit és díjat nyert ital kategóriában. Martin Prokop, Key Account Manager a...

Tovább olvasom

Botswanában és a Dél-afrikai Köztársaságban is működik Kereskedőház

Szerdán Gaborone-ban, Botswanában, csütörtökön pedig Pretoriában, a Dél-afrikai Köztársaságban nyitotta meg legújabb képviseleteit a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így összesen már négy afrikai piac nyílt meg a magyar exportőrök előtt. Botswanában...

Tovább olvasom

A magyarok háromnegyede jótékonykodik karácsonykor

A magyarok háromnegyede jótékonykodik a karácsonyi időszakban, a legtöbben gyermekotthonokat támogatnának pénzzel – derült ki egy reprezentatív felmérésből, melynek célja egy nagyszabású adománygyűjtés minél hatékonyabbá tétele volt. A kutatás szerint...

Tovább olvasom

Információk a csomagoláson: megérteni őket és bízni bennük

Előtérbe kerültek az élelmiszerek csomagolásán lévő címkék. Hiszen a fogyasztók bizalma azon is múlik, hogy számukra megfelelő és érthető tájékoztatást kapnak-e, amikor a boltok polcai előtt eldöntik, hogy mit vásároljanak....

Tovább olvasom

Ezúttal az iskolákban lendül akcióba a Chips Brigád

Még több sós snack csomagolása kezdhet új életet a Chio és a TerraCycle közös programjában, amelyhez most oktatási intézmények csatlakozását várják. A két vállalat tavaly március óta működik együtt Magyarországon....

Tovább olvasom

Újraszabályozták a plázák építésének lehetőségét

Elfogadta az Országgyűlés a plázák építésének lehetőségét szabályozó módosítást. Az épített környezet védelméről szóló jogszabályt 116 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A módosítást...

Tovább olvasom

A 18-59 évesek 73 százaléka hetente legalább egyszer fogyaszt csokoládét

A 18-59 éves magyar lakosság közel háromnegyede fogyaszt csokoládét hetente legalább egyszer, 13 százalékuk minden nap – derül ki az NRC piackutató felméréséből. A vizsgált korosztály 98 százaléka fogyaszt valamilyen...

Tovább olvasom

AXIÁL Kft.: jövőre Önökkel ugyanott!

5000 m2, 75 kiállított gép, 22 gépújdonság és 1 korszakalkotó meglepetés, a mAXI-NET. Ezekkel a számokkal jellemezhető az AXIÁL Kft. jelenléte a jövő évi Agrárgépshow-n. Az AXIÁL Kft. újra az...

Tovább olvasom
Oldal