Csaknem 300 kiállítót várnak a 25. debreceni Farmer Expóra

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 04. 11:20

Csaknem háromszáz kiállító mutatkozik be Magyarország legrégebbi és legnagyobb regionális agrárkiállításán, az augusztus 18-án megnyíló 25. debreceni Farmer Expón – mondta Vaszkó László vásárigazgató szerdán sajtótájékoztatón a városban.

farmerexpo

Felidézte, hogy 1992-ben 43 kiállítója és 1500 látogatója volt az első expónak, az idén 281 kiállítóval és mintegy 30 ezer látogatóval számolnak.
A Farmer Expo sajátossága, hogy a kiállításokhoz, állattenyésztési bemutatókhoz szakmai konferenciák, tudományos tanácskozások is kapcsolódnak. Az elmúlt 25 évben több mint száz ilyen fórumot tartottak, tízezernél több résztvevővel – sorolta Vaszkó László hangsúlyozva, hogy ezek a szakmai találkozók is hozzájárultak a magyar agrárium versenyképességének növeléséhez.
A vásárigazgató elmondta: a Farmer Expo keretében idén is megrendezik – immár tizenegyedik alkalommal – a Hortico zöldség-gyümölcs-kertészeti szakkiállítást, s az expó megnyitóján, A magyar kenyér ünnepe keretében tartják az új kenyér regionális bemutatóját.
Mihók Sándor, a Farmer Expo állattenyésztési kiállításának szakigazgatója kiemelte: rendezvényük évről-évre tükrözi, hogy a hazai állattenyésztők milyen magas minőség előállítására képesek.
Fontosnak nevezte, hogy bemutassák a magyar állattenyésztési kultúra értékeit, s ezáltal is javuljon a magyar állattenyésztés társadalmi támogatottsága.
Mihók Sándor kiemelte: a Farmer Expók negyedszázada alatt felnőtt egy generáció, ami az idei kiállításon láthatóvá is válik. Lesz ugyanis olyan fogathajtó bemutató, ahol a gyeplőket előbb a nagyapa, majd az apa, végül az unoka tartja.
Vaszkó Péter, az expó szakmai vezetője hozzátette: a találkozóra nagy számban érkeznek termelők a határon túlról, a legtöbben Partiumból és Székhelyföldről.
A szakmai fórumok – agrárfórum, sertéstenyésztési fórum – előadói között angol, és belga szakemberek is lesznek, akik az ágazati innováció nemzetközi példáit mutatják be a hallgatóságnak – fűzte hozzá.
Az idei expón sertés-, ló-, szarvasmarha-, kecske- és juh tenyészállat-bírálat mellett gyakorlati szántóföldi bemutatókat, zöldség- és gyümölcsbemutatókat, illetve fogathajtó és mezőgazdaságigép bemutatókat is tartanak – sorolta a szakmai vezető.
A 25. Farmer Expót augusztus 18-21. között rendezik meg a Debreceni Egyetem agrár campusán. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink