Bővíti kapacitását a sárospataki édesipari társaság

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 05. 11:28

Növeli kapacitását a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft., a cég a „Széchenyi 2020 mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázaton több mint 262 millió vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a csaknem 525 millió forintos beruházáshoz – közölte a társaság az MTI-vel.

ICM107B

A tájékoztatás szerint bővül a Zemplén Csokoládégyárat működtető, 73 embert foglalkoztató kft. üzemcsarnoka és fejlesztik eszközparkjukat is.
A zöldmezős beruházásként megépült édesipari társaság évente több száz tonna terméket gyárt és juttat el kereskedelmi hálózatok révén a fogyasztókhoz, a hazai piac mellett Szlovákiába, Csehországba és Romániába is.
A közlemény szerint a fogyasztói igények mára meghaladták a társaság gyártókapacitását, ezért vált elodázhatatlanná a fejlesztés. Ennek köszönhetően megnövelték a gyártócsarnok területét, ezt követően pedig egyebek mellett praliné és bonbon gyártó gépsort állítanak termelésbe.
A beruházás várhatóan augusztus végén fejeződik be.
A nyilvános cégadatok szerint az elmúlt évet nettó 4,457 milliárd forint árbevétellel zárta a cég, a megelőző év 4,883 milliárdos árbevételével szemben. Miközben belföldi értékesítése több mint egy milliárd forinttal 2,85 milliárd forintra emelkedett, az exportja csaknem a felére, 1,6 milliárd forintra mérséklődött. A társaság adózott eredménye 101 millió forintról 38,8 millió forintra esett vissza 2015-re. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink