Összeöntötték a Magyarok Kenyeréhez gyűjtött búzát Kárpátalján

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 05. 11:02

Ünnepélyes keretek közt jelképesen összeöntötték az idei Magyarok Kenyerének sütéséhez Kárpátalja magyarlakta településein gyűjtött búzát az ungvári járási Nagydobronyban.

buza2

Az ünnepséget megnyitó beszédében Őrhidi László, a gyűjtést szervező Pro Agricultura Carpathica Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke elmondta, hogy a Magyarok Kenyere Program keretében Kárpátalján idén harmadik alkalommal folytatott búzagyűjtés eredményeként 44 tonna terményt adtak össze a megye 109 településén. Hangsúlyozta, az összefogás erejét jelzi, hogy idén szinte mindegyik magyarlakta kárpátaljai település gazdálkodói hozzájárultak terményükkel a Magyarok Kenyeréhez. Hozzátette, hogy a Tisza forrásából vették a vizet, amellyel a Magyarok Kenyerét fogják dagasztani.
A gyűjtésből Kárpátalján maradó búzát az egyházi fenntartású intézményeknek – gyermekotthonoknak, líceumoknak – adományozzák.
Őrhidi László köszönetet mondott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek és a kárpátaljai történelmi egyházaknak a búzagyűjtéshez nyújtott támogatásért.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője köszöntőjében különösen fontosnak nevezte a mostani – mint fogalmazott – zavaros időkben az olyan kezdeményezéseket, mint amilyen a Korinek László jogászprofesszor által elindított Magyarok Kenyere Program, amely a kárpát-medencei magyarságot összefogó jelképes eseménnyé vált. Szerinte ezt jól mutatja, hogy a Magyarok Kenyere Program a mindennapok szintjén tudatosult a kárpátaljai magyarság körében, ami nem véletlen, hiszen a kezdeményezés a munkát, annak eredményét és a jótékonykodást helyezi előtérbe. Kiemelte, a program erősíti a kárpátaljai magyarságban a nemzeti összetartozás érzését.
„Az, hogy a kárpátaljai magyarok ilyen nagy erővel álltak a Magyarok Kenyere Program mellé – hiszen a térség szinte mindegyik magyarlakta települése részt vett benne -, jól mutatja a kárpátaljai magyarság életképességét, ősei hagyományaihoz, örökségéhez való ragaszkodását” – fogalmazott.
A politikus rámutatott: az idei búzagyűjtés sikere is jelzi, hogy a kárpátaljai magyarok a jelenlegi nehéz helyzetben is bizakodnak a jövőben, hisznek a megmaradásban. A mostani összefogás eredményessége reményt ad a kárpátaljai magyarságnak a fennmaradásért vívott mindennapi küzdelméhez – emlékeztetett a KMKSZ elnöke. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink