Olcsóbb lehet a hal, éppúgy, mint a hús

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 05. 11:59

Nemcsak a sertéshús, hanem a tejtermékek és a halak áfáját is csökkenteni kellene az ágazatok szereplői szerint.  A korábban a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa élén álló Lévai Ferenc a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy az alacsonyabb adó miatti állami bevételkiesés akár egy év alatt megtérülhetne. Számításai szerint Magyarországon 15 ezer tonna hal fogy évente. Kilónként ezer forinttal számolva a csökkentés az államnak 2,5 milliárd forintjába kerülne.

halfustoles_eredmeny

Az Aranyponty Zrt. elnöke szerint az egészségügy kisebb költségei és a vállalkozások növekvő bevételei együttesen hoznák vissza ezt az összeget. Mint mondta, a halnak páratlan élettani hatásai vannak, ezért népegészségügyi kérdés a fogyasztásának növelése. Csakhogy nem az importból származó tőkehúsokat, inkább a magyarok által, ellenőrzött körülmények között termelt, kiváló minőségű halat kellene népszerűsíteni. Reményei szerint júniusban a tejtermékek áfájával együtt csökkentik majd a halakét is. Erről évek óta tartanak a tárgyalások az ágazati szereplők és az illetékes minisztériumok között. Lévai szerint a csökkenő fogyasztói árak a termelőket és a vásárlókat egyaránt kedvező helyzetbe hoznák.

A tej áfájának csökkentése szintén hónapok óta napirenden van. Erről szóló javaslatát még novemberben juttatta el a kormánynak a Tejszakmaközi Szervezet és -Terméktanács. Mélykuti Tibor, a szervezet elnöke két nappal ezelőtt a köztévében úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés megkímélése érdekében csak a fogyasztói termékekre, vagyis az ultrahőkezelt és friss tejekre kérték az csökkentést. Az elnök szerint az országba érkező tejeknél mintegy 200 millió literhez köthető áfacsalás, ez nagyságrendileg eléri a 6-7 milliárd forintos kárt.

A kormány azonban egyelőre kivár, és megvizsgálja, milyen hatása van a sertésáfa csökkentésének. Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára tegnap arról beszélt, hogy figyelemmel kísérik az áfacsökkentés következményeit, de néhány hétre, esetleg hónapra is szükség lehet ahhoz, hogy pontos következtetéseket vonjanak le és megfogalmazzák jövőbeni terveiket. – Mivel más ágazatok és számos vásárló részéről is jelentős igény vetődött fel további termékek áfacsökkentése iránt, erről folyamatosan tárgyalunk az érintettekkel – tette hozzá. (mno.hu, Horváth Attila)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink