Kemény idők

Szerző: Szalai László Dátum: 2024. 01. 08. 11:02

A tavalyi áremelkedési hullám különösen rosszul érintette a tejtermékek között amúgy is viszonylag magas árszínvonalú vajat, így aztán a vaj, vajkrém kategória eladásai az idei év első felében komoly volumencsökkenést szenvedtek el. A többi szendvicsre való esetében nem volt ekkora visszaesés, de az olcsóbb árú termékek előretörése mindenhol érzékelhető. És meg kell küzdeni a növényi alapú alternatívákkal is.

A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.

A vajpiacon a helyzet nyárra normalizálódott, a kiskereskedelemben az árszint ismét csökkenésnek indult.

– A piac jelenleg tapasztalható helyreállásának tükrében bizakodóak vagyunk az év végét illetően, ami egyébként is kiemelt időszak a Lurpak számára – mondja Papp-Mile Noémi, a Foodnet Zrt. brand managere. – Folyamatos promóciókkal és marketingkampányokkal támogatjuk az eladásokat év végéig.

A szakember a piacot elemezve kiemeli: mint minden kategóriában itt is kiemelt szerepe van az árakcióknak, a kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek. A gyártói brandek közül a hazai, olcsóbb árfekvésű termékek forgalma növekszik nagyobb mértékben.

– A prémium termékek forgalma stagnál, azonban márkánknál, a Lurpaknál már pozitív változás látható, a mélyáras promócióknak, illetve a kisebb kiszerelésű, Lurpak 100 g sótlan vaj termékünk növekvő népszerűségének köszönhetően – újságolja Papp-Mile Noémi. – A Lurpak a betervezett marketingkampányoknak köszönhetően október közepétől december végéig jelen lesz a tévében és a digitális csatornákon, közösségi médiában, a plázák digitális felületein, valamint a nagyobb hipermarketekben bolti kommunikációval, így a fogyasztók mindenképp találkoznak majd a márkával.

A minőségnek ára van

A MEGGLE mögött 130 év technológiafejlesztés áll, amelynek köszönhetően Németországban gyártott vajtermékeik amellett, hogy kiváló ízűek, hosszú eltarthatósági idővel is rendelkeznek. Ennek azonban – szó szerint – „ára” van: a jelenlegi, infláció sújtotta piacon nem képesek versenyezni árban a piacvezető márkákkal.

Horváth Jaroslav
cégvezető
Meggle Hungary

– Elfogadjuk ezt a helyzetet, és a profitveszteségeket más termékcsoportoknál kompenzáljuk – például a tejszín kategóriá­ban, ahol piacvezetők vagyunk – mondja Horváth Jaroslav, a Meggle Hungary Kft. cégvezetője. – Bár anyavállalatunk Németországban impozáns vajtermék-portfóliót kezel, beleértve az ízesített és az alternatív vajakat is, ezek bevezetésére tett kísérleteink egyelőre kudarcot vallottak.

Az eladáscsökkenés főként a 200 g márkázott vajat és a 20 g-os kiszerelést érinti. A 10 g kiszerelésű termék, amelyet főként a HoReCa szektor és az iskolai étkeztetés számára kínálnak, ellentétes irányban fejlődik: eladásai több év után is növekednek. Ennek oka a termékgyártók korlátozott száma és a piaci szegmens növekvő igényei.

Horváth Jaroslav a gyártási költségek emelkedésének szemléltetésére elmondja, hogy 1 kilogramm vaj előállítási ára egy év alatt 4 euróról 7 euróra emelkedett idén nyárra, ami éves szinten 80%-os növekedést jelent. Ugyanakkor a magyar piac egyik jellegzetessége, hogy mind a hazai, mind a külföldi gyártók széles termékkínálatot vonultatnak fel annak ellenére, hogy a fogyasztás nagyon alacsony (1,5 kg vaj és vajkrém fő/év). Ugyanez az érték Szlovákiá­ban 3,9 kg/fő, Csehországban 5,4 kg/fő, Ausztriában 4,9 kg/fő.

– A különbség főként a növényi zsír alapú termékek jelentősen magasabb fogyasztásával magyarázható, ami tipikus magyar jelenség – jegyzi meg a cégvezető.

A fentiek fényében érthető, hogy a magyar leányvállalat a MEGGLE márkát elsősorban a tejszín kategóriában igyekszik építeni.

– A vaj marketingtámogatása egyre inkább áttolódik a közösségi médiába, ahol jelentősen hatékonyabb tud lenni – állapítja meg Horváth Jaroslav. – A Márkázott Vajunk jelenleg is részt vesz a sütési és főzési termékek kampányában, amellyel ünnepeljük márka 30 évét a magyar piacon. A vásárlók számára korlátozott termékekre különleges árakat kínáltunk.

Új ízekben gondolkodva

A szendvicsre valók közé tartoznak a tömlős sajtok is, amelyek értékesítését szintén negatívan érintette a tejtermékek drágulása.

Lengyel András
ügyvezető
ERU Food

– Ha a vásárlóknak reálértéken kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, akkor vagy olcsóbb termékeket keresnek a szegmensen belül, vagy mennyiségre is kevesebbet tesznek a kosarukba. Ez főleg a jobb minőségű összetevőkből készült termékeket érinti, hiszen ezeknek az előállítási költsége is nagyobb, ami magasabb polci árat von maga után – mondja Lengyel András, az ERU Food Trading Kft. ügyvezetője.

Piacbefolyásoló trend a csak növényi eredetű alapanyagokat tartalmazó élelmiszerek iránti igény növekedése, ami viszont nem csak árak kérdése, jegyzi meg Lengyel András. Hiszen az olyan jó alapanyagból készült termék, mint például a kókuszolaj, nem feltétlenül olcsóbb – gondoljunk csak a magasabb áfatartalomra. Ez inkább az egészségtudatosabb és a fenntarthatóságra érzékenyebb vásárlók körében népszerű, illetve azoknál, akiknek a szervezete valamilyen összetevőre érzékeny. A Camping márka egyébként erre is hamarosan kínál megoldást.

– Új termékek fejlesztésekor igyekszünk meghallani a piaci igényeket, megtalálni a piaci rést. Olyan ízeket bevezetni, amelyek adott kategóriában újdonságnak számítanak, de nem túl extrémek – árulja el Lengyel András. – Ezért hívtuk életre Camping Cheddar ízű tömlős sajtunkat. A Cheddar íz már bizonyított a lapkák esetében. További újdonságokkal is készülünk a jövő év elejére, hogy tényleg mindenki megtalálja a Camping kínálatában a neki való „szendvicsalátétet”.

A Camping termékek vásárlóinak nagy részét továbbra is a márkahű, régi vevők adják. Azonban a modern ízekkel, mentes termékekkel igyekeznek megszólítani a mai trendeket követő fogyasztókat is. A kommunikáció fő csatornáját az online felületek képezik, de tartósan alacsony árakkal, árakciókkal, POS-anyagokkal és print megjelenéssel is támogatják a Camping márkát. //

 

Kevesebb vaj-, sajt-, szendvics-, túrókrémet és körözöttet vettek a magyarok

Vajkrém

Misheel Baigalkhuu Nielsen

Vendégszerző:
Baigalkhuu Misheel
junior analytic insights
associate
NielsenIQ

Az NIQ kiskereskedelmi indexe szerint 2022 októbere és 2023 szeptembere között a hazai fogyasztók 6 és fél milliárd forintért vásároltak 2 ezer tonna vajkrémet, ami forintban mérve 7, volumenben nézve pedig 32%-os visszaesést jelent az előző év azonos periódusához képest.

Nagy teret nyertek a saját márkás termékek: értékbeli részesedésük 54-ről 71%-ra kúszott, ugyanis a gyártók márkáival ellentétben ezek tudtak értékben növekedni, volumenbeli visszaesésük pedig kisebb volt a gyártói márkás termékekéhez képest. A legutóbbi 12 hónapban a kereskedői márkás vajkrémekért kilónként átlagosan 2700 forintot fizettünk, míg ez a gyártók esetében 3800 forint volt.

Sajt- és szendvicskrém

A sajt- és szendvicskrémek értékben 25%-kal növekedtek, ezzel egy időben azonban 6%-kal visszaesett a volumeneladásuk, azaz 15 és fél milliárd forint értékben 5 és fél ezer tonna termék került a vásárlók kosarába. A 33%-os árszínvonal-emelkedés után átlagosan 2900 forintot fizettünk a sajt- és szendvicskrémek kilójáért.

A kategóriában a gyártói márkák értékben mért részesedése 43%-ról 48%-ra, 5 százalékponttal növekedett. Értékben 40, mennyiségben pedig 13%-kal bővültek. Ezzel szemben a saját márkás termékek értékben 13%-os növekedést, mennyiségben pedig 16%-os csökkenést értek el.

A kiszerelések szempontjából a 125 gramm alatti termékek adják a kategória több mint felét, viszont a vizsgált időszakban a 250 gramm feletti termékeknél szignifikáns növekedést regisztrált az NIQ kiskereskedelmi indexe. Az előző periódushoz képest értékben 52, volumenben pedig 35%-kal gyarapodtak, így már a kategória 18%-át adják.

Körözött

A vizsgált időszakban több mint 1 milliárd forintot költöttünk körözöttre, ami 4%-os növekedés eredménye. Volumenben mérve azonban a vajkrémekhez hasonlóan itt is két számjegyű, 27%-os visszaesés következett be.

Szintén párhuzamban az első kategóriával, a saját márkák terjeszkedtek: 5 százalékpontos növekedés után a forgalom 41%-át hasították ki, illetve a gyártók márkáival ellentétben értékben is növekedtek. A volumenbeli visszaesés viszont mindkét szegmenst utolérte. Előbbiek kilójáért átlagosan 2700  forintot kellett fizetnünk, míg ez a gyártói márkák esetében 4500 forint volt.

Kiszerelések közül a 150 grammnál kisebb termékek forintban mért részesedése 5-ről 22%-ra nőtt a dinamikus növekedésük után. Az ennél nagyobb termékek eladásai megcsappantak.

Túrókrémek (cottage cheese)

A túrókrémek (azaz „cottage cheese”-ek) közel másfélmilliárdos piacát 11%-os értékbeli növekedés és 21%-os volumencsökkenés jellemezte a legutóbbi 12 hónapban. A kilónként átlagosan 4100 forintba kerülő gyártói márkás termékek értékben és mennyiségben mért eladása is visszaesett (4 és 38%-kal), így 3 százalékpontot vesztve a forgalom 21%-át adták. Emiatt a 2300 forint kilónkénti átlagárú saját márkák teret nyertek, melyek csak mennyiségben mérve estek vissza, a forinteladásuk pedig 16%-kal gyarapodott.

A kiszerelések közül a 151–200 grammos termékek piaci részaránya 71-ről 78%-ra kúszott, ugyanis csak ezen termékek tudtak értékbeli növekedést produkálni (21%-ot). Volumenben viszont 12%-kal megcsappantak. Az összes többi kiszerelés forintban és mennyiségben nézve is redukálódott. //

Kapcsolódó cikkeink