Hírek és cikkek

Stratégiai együttműködésben a Simple és a Samsung

Innovációs bemutató keretében jelentette be együttműködését a Simple és a Samsung. A közös kezdeményezések között szerepel, hogy a magyar mobilfizetési megoldáson dolgozó csapat a koreai gyártó legújabb készülékére, a Magyarországon...

Tovább olvasom

Barokk bonbonokkal és muzsikával várja közönségét a Budapesti Fesztiválzenekar

Kézműves barokk bonbonokkal, egy csésze teával és a korabeli gasztronómia kulisszatitkaival várja közönségét a Budapesti Fesztiválzenekar a Zeneakadémián adandó barokk hangversenye előtt november 3-án és 4-én. Egy történelmi anekdota szerint...

Tovább olvasom

Tizenhárom gazdaságban mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében

Tizenhárom gazdaságban, összesen 36 jószágnál mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében, a leölt, illetve kényszervágott állatok esetében a gazdáknak minden alkalommal állami kártalanítás jár – tájékoztatta a megyei kormányhivatal...

Tovább olvasom

Kiskertből az asztalra, egészségeset!

A mezőgazdasági mikrobiológiai termékeket forgalmazó AGRO.bio Hungary Kft., az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége és partnereik szeptember 4-én útjára indították Városi Kertészek programjukat, amelyet a nem mezőgazdász, elsősorban fiatal városlakók...

Tovább olvasom

IFS – A teljes élelmiszerlánc biztonságáért

Szakmai konferencia IFS Élelmiszer-biztonsági Konferencia 2014. november 13. Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Időpont: 2014. november 13. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel az idén is megrendezzük az IFS...

Tovább olvasom

Mi lesz a kukoricával?

2012 fekete év volt a kukoricatermesztők életében. Mint ismert, a tavaszi és nyári aszályos időjárás miatt 2007 óta a legalacsonyabb termést takarították be abban az évben Magyarországon. A 2013-as év...

Tovább olvasom

Októberben ismét csúcson volt a GKI-Erste konjunktúra-index

Októberben csaknem elérte idén áprilisi, másfél évtizedes csúcspontját a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások...

Tovább olvasom

Jó adósok a dohányos cégek

A dohányipari szereplőknél az átlagnál alacsonyabb, 250-300 ezer forintot tesz ki a behajtási ügyek átlagértéke. Jellemzően a tartozások 20 százaléka marad rendezetlenül, ezek pedig szinte kivétel nélkül követelésbiztosítás nélküli esetek...

Tovább olvasom

Szegeden nyitott meg a 14. magyarországi Auchan töltőállomás

Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházában évi mintegy 40 millió vásárlót fogad. Az áruházak többsége mellett önkiszolgáló, diszkontbenzinkutakat is üzemeltet a vállalat.A mai napon megnyitott a 14.hazai Auchan töltőállomás, ezúttal...

Tovább olvasom

Kábelkommunikációs szövetség: a módosított internetadó sem elfogadható

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak az internetadó bevezetését, annak módosított tervezetét is elutasítják, és felkérik a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot. A magyarországi kábeles...

Tovább olvasom

Szövetkeznek a magyar közösségi gazdálkodók

Együttműködésről állapodtak meg hazai termelők a közösségi mezőgazdaság további fejlődése, az oktatás, a forrásteremtés, a lobbitevékenység, a tapasztalatcsere és a fiatal illetve kezdő gazdálkodók segítése érdekében – közölte az Ökológiai...

Tovább olvasom

Az összetett rendelések elkészítését optimalizálja az FM Logistic

A raktárban, a rendelés elkészítése az egyik legérzékenyebb lépés. Több tucatnyi telepen végzett tanulmány szerint ez töltötte ki a ledolgozott órák több mint felét – olvasható az FM Logistic sajtóközleményében....

Tovább olvasom

Elárverezik a bezárt Óbudai Sütőipari Zrt. üzemi berendezéseit

Több mint kétszáz tételre osztották az Óbudai Sütőipari Zrt. berendezéseit, amelyeket felszámolás miatt adnak el. Az értékesítésükre nyílt árverést írtak ki, amelyen helyszíni regisztráció után bárki részt vehet. A termékpalettán...

Tovább olvasom

Az iData Kft. az egymást követő 3. évben is a legjobb cégek között

Idén már 15. alkalommal választották ki a közép-európai technológiai cégek közül az ötven legsikeresebb vállalatot. Az 50-es listára kerülés egyik leghangsúlyosabb szempontja az elmúlt öt éves időszak alatt elért árbevétel-növekedés,...

Tovább olvasom

Generációváltás zajlik a magyar mezőgazdaságban

Több mint kétszázan vettek részt a Fiatal Agrárszakemberek Klubja rendezvényein, amelyeket a Syngenta szervezésében Balatonszárszón, Kecskeméten és Hajdúszoboszlón tartottak az elmúlt napokban. Itt a szakmai előadásokon túl a 20–40 év...

Tovább olvasom

Már vásárolják a dohányt Nyíregyházán

Az Universal Leaf Tobacco Magyarország Zrt. szerződéses partnereitől 6000 tonna Virginia és 3000 tonna Burley dohányfajta átvételét tervezi. Az ULT nyíregyházi üzemébe a mostani szezonra 150 munkavállalót vesz fel az...

Tovább olvasom

Az élelmiszerpiacot érintő adójavaslat visszavonását kéri az OKSZ

Az országgyűlés elé terjesztett jövő évi, az élelmiszerpiacot érintő adóváltoztatási javaslat visszavonását kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), mivel a benne lévő, a kereskedelmi szereplőkre terhelt díj meghaladhatja a 20...

Tovább olvasom

Kilépett a blogtérbe a Syngenta

A baseli székhelyű agrárvállalat a jövőbe mutató piaci trendek mellett az innovatív megoldásokra, technológiai újdonságra szeretné felhívni a figyelmet az új blogjában. A posztokat Máté Endre, a Syngenta fejlesztője írja....

Tovább olvasom

Rekordszámú csapat részvételével csütörtöktől vasárnapig tartott a Csabai Kolbászesztivál

Békéscsabán, ha a kerítés nincs is kolbászból, a turizmus biztosan abból van – mondta az idei Csabai Kolbászfesztivál megnyitóján Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtök...

Tovább olvasom

Jót enni jó, jót tenni jó!

Vége felé közeledik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület harmadik Együnk Egymásért Adománygyűjtő akciója: országos szinten több mint 80 helyszín és esemény csatlakozott a programhoz, hogy felhívja a lakosság figyelmét az éhezés...

Tovább olvasom

A kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás

A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás – erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai. A kutatások –...

Tovább olvasom

Kampány a hazai élelmiszerek vásárlásának támogatására Csehországban

A hazai cseh élelmiszerek vásárlásának támogatására indítottak hétfőn kampányt Csehországban. A január 4-ig tartó kampányra, amely elsősorban díjazott vásárlói versenyekből áll, 60 millió koronát különített el a mezőgazdasági minisztérium. A...

Tovább olvasom

Leáldozik az anonim importboroknak

Rendelet készül az importborok egyértelmű azonosíthatósága érdekében. A borász szakma által már régóta esedékes rendeletre azért van szükség, hogy az importborok forgalomba hozatali eljárásának meghosszabbítása 15-ről 90 napra a lédig...

Tovább olvasom

Rendben megkezdődött a magyar cukorkampány

A Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárában, az egyetlen magyarországi cukorfeldolgozóban időben indult a szám szerint 121. kampány. Az idén a tervezettnél és a korábbi éveknél is kisebb területre –...

Tovább olvasom

Magazin: Diszkontokba tevődik át a virslieladás

Idén is az árcéduláké lesz a főszerep a szilveszteri virslidömpingben. Az évközi trendekből, amelyeknek 2014 utolsó hetére is hatásuk lehet, a sertésvirslik előretörése, a diszkontcsatorna erősödése és a kedvezőbb kilogrammárú...

Tovább olvasom

Rekorddöntő második negyedév

AGKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a 3,9 százalékos magyar GDP-növekedést hozó idei II. negyedév nemcsak az elmúlt nyolc év legjobb eredménye, de megismétlődése sem várható a következő években. Ez az...

Tovább olvasom

Nőtt a magyarországi Tesco forgalma az első félévben

Nőtt a magyarországi Tesco első féléves forgalma – tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t. A magyarországi forgalomnövekedés az augusztus végén záródott félévben 1 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest....

Tovább olvasom

Gyermekelhízást megelőző program indul Magyarországon

Magyarországon elsőként Dunaharasztiban indul el a három évre szóló, gyermekkori elhízás megelőzését célul kitűző projekt, a GYERE – Gyermekek Egészsége Program a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakmai vezetésével, a világ...

Tovább olvasom

A beszedhető áfa hatodától esnek el az uniós tagállamok

A 2012-es adatok alapján az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem...

Tovább olvasom

Változások az otthoni pálinkafőzésben

Az Országgyűlésnek kedden benyújtott jövő évi adótörvény-tervezet szerint a jelenlegi 200-ról 50 literre csökkenne a magánfőzés keretében előállítható párlat mennyisége, ezenkívül a magánfőzéshez kapcsolódó kedvezmények csak a gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznának....

Tovább olvasom
Oldal