Vendéglátás az inflációs válság árnyékában
A Business Days konferencia HoReCa napjának délelőttje a piacelemzésről szólt; első előadóként Feitel Balázs, az Ipsos ügyvezető igazgatója tartott előadást. A szakértő egészen friss, szeptemberi kutatási adatokat hozott.
A cikk a Trade magazin 2023/11. lapszámában olvasható.

Feitel Balázs
ügyvezető igazgató
Ipsos
2023 júliusában a turisztikai szálláshelyeken 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,4%-kal csökkent egy év alatt.
Az Ipsos által minden év szeptemberében elvégzett HoReCa-kutatás eredményei szerint hagyományosan a Balaton a legnépszerűbb nyári desztináció a magyarok számára. Ám a KSH adatai szerint idén kedvelt tavunkat sem kímélte a válság: januártól július végéig 347 ezerrel, ebből csak június–júliusban 243 ezerrel kevesebb éjszakát töltöttek a magyarok a Balatonnál, mint tavaly.
A szakember számos érdekes adat közül kiemelte, hogy az inflációt is figyelembe véve a szálláshely-szolgáltatásban az árak júniusban 23,4%-kal, júliusban pedig 22,5%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Idén júniusban 1,25 milliárddal, júliusban pedig 3,65 milliárddal kisebb lett a szálláshelyek pihenőkártyás bevétele 2021-hez képest.
A SZÉP-kártya-használat 8,9%-kal esett vissza, 5,6 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok szálláshely-szolgáltatásra.
A világ lakosságának első számú aggodalma továbbra is az infláció (37% említés, 28 országból 11-ben első helyen). Magyarországon jelenleg a lakosság 44%-a említi meg a pénzromlást, de ez már csak a harmadik számú problémának számít (az oktatás és az egészségügy előzi meg).
A magyar vidék vonzereje változatlan
A magyarok 2023-as nyaralási szokásainak vizsgálatából kiderült, hogy tízből 7 honfitársunknak (71%-uknak) alkalma nyílt legalább három egybefüggő napot nyaralni idén. Tavalyhoz képest 7 százalékponttal csökkent a nyaralók aránya, de ez a szám még a 2021-es adattal összehasonlítva is kisebb 2%-kal.
És hogy hol nyaral a magyar? A tengerparti nyaralások aránya jelentősen emelkedett 2022-höz képest (+5 százalékpont), és a külföldi vendéglátásra adott értékelések átlagai is javultak (+0,3 pont).
A budapesti és balatoni látogatások aránya enyhén csökkent egy év alatt (–2 és –1 százalékpont), a szolgáltatások értékelése nem mozdult el jelentősen.
A nyaralók élményei és fogyasztói tapasztalataik vegyesek. A vendéglátás minőségét tekintve örömteli, hogy a pozitív élményeket jellemzően a kedves és figyelmes személyzet okozta. A legtöbb kritika az emelkedő árakat vagy a magas árakhoz képest alacsony színvonalú szolgáltatásokat érte (40%). Az ételek és szolgáltatások minőségének romlása a korábbi éveknél jóval gyakrabban merült fel a válaszokban (12%).
Hogyan választunk éttermet?
A kutatás során vizsgálták azt is, a megkérdezettek tavaly óta milyen változásokat érzékeltek az éttermi étkezésben. A lakossági beszámolók szerint az energiaárak növekedése és az infláció látható hatással voltak a vendéglátóiparra.
A leglátványosabb változás idén is az árak emelkedése, de ötből kettő vendég a csökkenő adagokra is panaszkodik. Pozitív változásokról a korábbinál kisebb arányban számoltak be a vendégek.
Az étterembe járó magyar fogyasztó választási preferenciái a helyet illetően alig változtak 2021 és 2023 között. A legfontosabb szempont 2023-ban is a jó ár-érték arány – négyből hárman ezt jelölték meg –, minden második honfitársunk az ízvilág, az ételek minőségét figyelve megy be az étterembe, nagyjából negyedük választ az adagok nagysága, illetve a kiszolgálás minősége alapján. A lokáció (közelség) idén először több említést kapott, mint az étterem hangulata.
2023 a nyári szezon legnagyobb változását az ételrendelések és házhozszállítás visszaesése hozta: a 2021-es 49%-ról 41%-ra mérséklődött a szolgáltatást aktívan használók aránya.
Az idei szezon főként a klasszikus éttermeknek és a strandbüféknek kedvezett a látogatók arányát tekintve, a legszélesebb kör által látogatott vendéglátóipari helyek azonban továbbra is a cukrászdák és fagylaltozók.
A vendég értékel
A kutatás során arra kérték a válaszolókat, hasonlítsák össze az éttermi étkezés és az ételrendelés erősségeit és gyengeségeit.
Az éttermi étkezés megítélése valamennyi vizsgált szempont szerint erősödött a 2023-as évben, kivéve a tapasztalt ételminőséget. Az ételrendelés árelőnye a fogyasztói visszajelzések alapján tavalyhoz képest csökkenni látszik.
A fogyasztók érzékelése szerint a vendéglátóipari árak több mint 20%-kal emelkedtek. A drágulást a megkérdezettek kategóriától függetlenül gyorsuló üteműnek látják. Nyomasztó tény, hogy a személyes tapasztalataik között gyakran a legrosszabb kombináció szerepel az áremelkedés észleléséről szóló válaszokban: áremelkedés és minőségromlás.
A fogyasztó átlagos éttermi költései két év alatt nagyot változtak. Míg 2021-ben a lakossági beszámolók nagyjából fele 2500 forint/fő alatti kiadásokról szólt egyes vendéglátóhelyeken, idén már egyetlen étterem kategóriában, így például a strandbüfékben sem jellemző, hogy ennyivel megússzák a vendégek.
Az emelkedő árakra reagálva a megkérdezettek 86%-a változtatott valamilyen módon fogyasztási szokásain. Öt magyar vendégből három (62%) kevesebbet jár étterembe, mint azt korábban tette. A fogyasztók negyede alacsonyabb árfekvésű helyeket látogatott, ötödük választott olcsóbb fogásokat az étlapról. //
Következtetések
Összegzésképpen Feitel Balázs javaslatsort állított össze a hazai vendéglátósoknak, mire ügyeljenek a vendégélmény és ezzel forgalmuk növelése érdekében.
A minőségen kockázatos spórolni
Egy év alatt többszörösére nőtt az ételminőséget kifogásolók aránya, ami annak fényében kimondottan káros, hogy ezzel párhozamosan mégis gyorsuló áremelkedést tapasztaltak a magyar vendégek. Javasolt a kis-/fél-/gyerekadagok felvétele az étlapra, „budget menü” vagy ételek bevezetése, de az áremelkedés nem járhat együtt a korábban megszokott minőség romlásával.
Kedvesség és extra szolgáltatások
A lojalitás növelése, az ügyfélkezelés javítása soha nem volt ennyire fontos, mint jelenleg. A felkészült és motivált személyzet, mentes és alternatív alapanyagokból készült változatos ételek, az állatbarát vendéglátás, az elvitelre készített ételek mindegyike maradandó jó élményt képes okozni, megkülönböztet a versenytársaktól.
A házhozszállítási volumen elérte a maximumát
Megállt a házhozszállítás igénybevételének növekedése. A rendeléses étkezés LÁTHATÓAN tartósan fennmarad, ugyanakkor az éttermi étkezés presztízse kezd helyreállni – amiben a házhozszállítás díjainak jelentős emelkedése (ezzel az árelőny elvesztése) is szerepet játszik. Ezért a vendéglátóhelyeknek érdemes a fejlesztésekre rendelkezésükre álló erőforrásokat a személyes vendégélmények javítására fordítani a házhozszállítás további fejlesztése helyett.
Akciók és kedvezmények
A HoReCa számára is nagy potenciál kínálkozik az akciók, kedvezmények, nyeremények, kuponok, pontgyűjtés bevezetésében. A jól felépített csomagok jelentős mértékben járulhatnak hozzá a lojalitás növeléséhez, a visszatérő vendégek számának növeléséhez. //
Related news
Expectations in the US
In an article published in early November, Nation’s Restaurant News…
Read more >There is a psychological limit to domestic hospitality spending
This is also evident from the representative research commissioned by…
Read more >Most online shoppers are fed up with unpredictable parcel delivery times
According to a recent Ipsos survey commissioned by DODO, it…
Read more >Related news
KSH: retail turnover in December exceeded the same period of the previous year by 0.1 percent, falling 1.2 percent from the previous month
The volume of retail trade turnover exceeded the same period…
Read more >In December, the strong consumption of the Hungarian population was realized more abroad than in the turnover of domestic stores
In December, the strong consumption of the Hungarian population was…
Read more >KSH: industrial production decreased by 5.3 percent in December 2024
The volume of industrial production in December 2024 was 5.3…
Read more >