Statisztikai helyzetjelentés 2023
Az MVI évente közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról. Az alapvetően a KSH által közzétett statisztikai adatokra épülő jelentésből megismerhető az ágazat 2022-es teljesítménye. Az anyag rövid összefoglalójának első része turizmus-vendéglátás nemzetgazdasági súlyával, a vendéglátó-hálózat jellemzőivel, az üzletek számával és forgalmával foglalkozik.
A 2022-es helyzetjelentést – az előző évekhez hasonlóan – Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója állította össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával.
A turizmus a nemzetgazdaság egyik legnagyobb szektora, amelynek a nemzetgazdaság bruttó kibocsátásán belüli részesedése – a 2021-es év előzetes adatai alapján – a közvetlen és közvetett (multiplikátor) hatással együtt 8,2% volt, 1,9 százalékponttal kevesebb, mint 2019-ben.
A turisztikai ágazatok (ideértve a vendéglátást is) GDP-hez való hozzájárulása 5,6%-ra mérséklődött (2019-ben 6,4% volt), és az ágazatokban foglalkoztatottak létszáma pedig 400 ezer fő alá csökkent. A turizmusra jellemző ágazatok közül a legtöbben továbbra is a vendéglátásban dolgoznak, a turisztikai foglalkoztatottak mintegy harmada, megközelítőleg 130-140 ezer ember.
Magyarországon a vendéglátóhelyek száma 2022 végén kevesebb mint 47 ezer volt: ez 2021-hez képest 977, 2019-hez pedig 4382 üzletes csökkenést jelent. A kereskedelmi vendéglátóhelyek száma 2022-ben mintegy 1,5 ezerrel (éttermek és büfék 611, cukrászdák 67, italüzletek és zenés szórakozóhelyek 767) volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Ezzel szemben a munkahelyi, rendezvényi és közétkeztetést végző vendéglátóhelyek száma 468-cal nőtt egy év alatt.
A vendéglátóhelyek területi megoszlása az üzletszámcsökkenés ellenére 2022-ben sem változott érdemben, a korábbi évekhez hasonlóan az ország vendéglátóüzleteinek közel 1/3-a (több mint 14 ezer egység) a Budapestet is magába foglaló közép-magyarországi régióban összpontosult. Minden ötödik vendéglátóüzlet Budapesten található, amelyek 89%-át a kereskedelmi vendéglátóhelyek adják.
A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és az energiaválság hatására országosan a vendéglátóhelyek száma 8,5%-kal csökkent 2019-hez képest, amely legutóbb 1999-ben volt 47 ezernél kevesebb.
A vendéglátóhelyek üzemeltetésében az önálló vállalkozók szerepvállalása tovább csökkent, 2022-ben a vendéglátóüzleteknek már csak kevesebb mint 1/3-át (31%-át) üzemeltették önálló vállalkozók, míg 10 évvel korábban ez az arány közel 40%-os volt.
Forgalmi adatok
2022-ben a vendéglátóhelyek bruttó forgalma (folyó áron) 1913 milliárd forint volt, amely – az árszínvonal jelentős emelkedése mellett – 46%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A 2022-es forgalom 90%-át, 1721 milliárd forintot a kereskedelmi vendéglátás, a fennmaradó 192 milliárd forintot a munkahelyi, rendezvényi és közétkeztetést végző vendéglátás adta.
A kereskedelmi vendéglátóhelyek bruttó forgalma (folyó áron) 47%-kal, a munkahelyi, rendezvényi vendéglátás és közétkeztetés forgalma pedig 34%-kal volt több, mint 2021-ben.
A vendéglátásban a fogyasztói árak 2022-ben a kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatására 19,5%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva, amely 5,0 százalékponttal meghaladta az átlagos fogyasztói árindexet (114,5%). A vendéglátóhelyi forgalom volumene 22%-kal nőtt 2021-hez képest, de 4,0%-kal elmaradt a járvány előtti, 2019. évitől.
A kereskedelmi vendéglátás volumene 4,8%-kal kevesebb, a munkahelyi vendéglátásé viszont 3,9%-kal volt több, mint 2019-ben.
A járványügyi korlátozások feloldásával 2022 első felében a kereskedelmi vendéglátás volumene megközelítette a járvány előtti szintet, de ez a folyamat az energiaválság és a bizonytalan gazdasági környezet hatására lelassult.
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések miatt 2021-ben a kereskedelmi vendéglátóhelyek forgalma a korábbi évekhez képest nagyobb arányban koncentrálódott a nyári időszakra. 2022-ben a forgalom eloszlása kevésbé volt egyenlőtlen, de a kereskedelmi vendéglátóhelyek éves forgalmuk közel 1/3-át a nyári időszakban realizálták.
(Folytatjuk.) //
Related news
Summer moves north: Scandinavian tourism grows by leaps and bounds
Summer heat and climate change are driving more European travelers…
Read more >NGM: SZÉP card holders spent nearly 12 percent more on their cards in the first quarter of 2025 than last year
SZÉP card holders spent nearly 12 percent more on their…
Read more >Tourism had a strong first quarter – sector outlook
Although tourist visitor traffic in March was 6% lower than…
Read more >Related news
Summer moves north: Scandinavian tourism grows by leaps and bounds
Summer heat and climate change are driving more European travelers…
Read more >