Védővámot vezettek be a tejre és a tejtermékekre Szerbiában

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 05. 11:13

Védővámot vezetett be a szerb kormány a tejre és a tejtermékekre, a 10-30 dináros (26-78 forint) illetékkel a szerb termelőket védenék – számolt be róla csütörtökön a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

tej_uj

Snezana Bogosavljevic Boskovic mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy a védővám mellett további intézkedésekkel is igyekeznek megvédeni a szerbiai tejtermelőket, akik rosszabb helyzetben vannak, mint a nagyobb támogatási rendszerrel rendelkező uniós termelők.

A lap információi szerint az év első öt hónapjában 3 és félszer több tejterméket importáltak Szerbiába, mint az előző év ugyanezen időszakában. A megnövekedett import miatt a kistermelők nem, vagy csak nehezen tudták értékesíteni a tejet, ezért az utóbbi hónapokban többször is szerveztek tiltakozóakciókat, amelyek keretében az utcára öntötték vagy ingyen osztogatták a tejet.

A védővám egyelőre az év végéig marad érvényben – közölte az újság. A Vecernje Novosti szerint ugyanakkor nem elegendő, hogy a tej, a joghurt és a tejföl importjára vonatkozik majd a védővám, mert a termelőket a tejpor, a sűrített tej és a vaj behozatala is veszélyezteti.

Az agrártárca vezetője a védővám bevezetésével kapcsolatban kifejtette: semmiképpen sem szeretnék veszélyeztetni a külkereskedelmi forgalmat az Európai Unió országaival, amely tavaly 1,9 milliárd eurót tett ki.

Az Európai Unióban március végén eltörölték a tejkvótarendszert, azóta naponta 200 ezer liter tej érkezik Szerbiába az EU-ból.

Fremond Árpád parlamenti képviselő a szabadkai Pannon RTV Közügyek című hírháttérműsorában szerdán kifejtette: a mezőgazdasági miniszter néhány hónapja még ellenezte a védővám bevezetését, azóta azonban bebizonyosodott, hogy más intézkedések nem elegendőek a tejtermelők megóvására.
(Markovics Annamária, MTI)

Kapcsolódó cikkeink