A Trump-cégbirodalom olcsó szállodaláncot épít
Az amerikai elnök vállalatbirodalma új, ezúttal alacsonyabb kategóriás szállodaláncolat kiépítését kezdi meg.
Az új vállalkozásról Donald Trump idősebbik fia, ifj. Donald Trump számolt be a sajtónak helyi idő szerint hétfőn.
Elmondta: az eddigi luxushotelek helyett ezúttal kifejezetten a szűk pénztárcájúak számára terveznek szállodákat nyitni. Az ötlet a tavalyi választási kampány során született, mert – mint ifjabb Trump kifejtette – azzal szembesültek, hogy túl sok a luxusszálló, de nincs elég szállodai férőhely a kispénzűeknek.
Az új szállodaláncolat az Amerikai Ötlet nevet kapja, hoteljei háromcsillagosak lesznek, és az első három szállodát a déli Mississippi államban nyitják meg. A tervek szerint régi időkre emlékeztető bútorokkal, Coca Cola-automatákkal és a hatvanas évek amerikai életérzését megidézni hivatott berendezésekkel szerelik fel őket. „Patrióta szállodák lesznek” – fogalmazott ifjabb Donald Trump a tervek felvázolásakor.
Megválasztása után Trump a szerteágazó vállalatbirodalmának irányítását két fiára bízta, s ő maga visszalépett az üzleti tevékenységtől. (Járai Judit, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A magyar élelmiszerek egyesült államokbeli exportjáról tárgyalt Washingtonban Nagy István agrárminiszter
A magyar víziszárnyasok amerikai exportjáról és a mangalicasonka szállításának lehetőségeiről…
Tovább olvasom >Vegyes fogadtatásban részesült a Starbucks olívaolajos innovációja
Az újdonság februárban indult Olaszországban, ma már az Egyesült Államokban…
Tovább olvasom >Tésztalevest kínál reggelire a Nissin Foods az USA-ban
A többség bögréjébe reggel kávé kerül, ám ezen változtatna a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nemzetközi borverseny
Budapestre érkezik a 2. Winelovers Wine Awardsra július 7. és 9. között a…
Tovább olvasom >Rekordév lehet a horvát turizmus számára az idei
Az eddigi adatok alapján rekordévet vár a horvát turisztikai szakma…
Tovább olvasom >Lövöldöző sörnyitó – A nap videója
A lövedék meg természetesen a söröskupak. Nem éppen kocsmai játék,…
Tovább olvasom >