Tag "infláció"

Máris csökkenni kezdtek az élelmiszerárak, ahogy a GVH vizsgálódni kezdett

Nagyobb lett a verseny a kiskereskedelemben, többen csökkentették az élelmiszerárakat – állítja a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba Balázs. Annak reményében, hogy kiderüljön, hogy a rekordmagas, 44 százalékos élelmiszeráremelkedés mögött...

Tovább olvasom

Valóban a magyar vállalkozások féktelen profitéhsége okozza a magas inflációt?

A magyarországi vállalatok alapvetően nem azért emelték az áraikat, hogy még több haszonra tehessenek szert, hanem azért, hogy az egymást követő válságokban talpon tudjanak maradni.  Látni kell azt is, hogy...

Tovább olvasom

VOSZ: nem a magyar vállalkozások profitéhsége okozza a drágulást

A magyarországi vállalatok alapvetően nem azért emelték az áraikat, hogy még több haszonra tehessenek szert, hanem azért, hogy az egymást követő válságokban talpon tudjanak maradni – hangsúlyozta a Vállalkozók és...

Tovább olvasom

Romániában is az élelmiszerárak emelkedtek a leginkább

Januárban 1,3 százalékponttal 15,1 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a tavaly decemberi 16,4 százalékról – közölte kedden a országos statisztikai intézet (INS). Az elmúlt 12 hónapban 14,3 százalékos volt...

Tovább olvasom

Minden ötödik magyar gondolkodik munkahelyváltáson a magasabb fizetés reményében

Egekbe szökő, több számjegyű infláció, megnövekedett üzemanyagárak, energiaválság következtében emelkedő rezsidíjak, csökkenő reálbérek – csak néhány a mindennapjainkat, pénzügyi kilátásainkat és az idei évre vonatkozó várakozásainkat jelentős mértékben befolyásoló gazdasági...

Tovább olvasom

MNB alelnök: szükségszerű, hogy lefelé is elinduljon az élelmiszer-árverseny

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Napi.hu-nak beszélt arról, hogy  jó hír, hogy megállt az élelmiszer-infláció emelkedése. Ugyanakkor szerinte szükségszerű, hogy lefelé is elinduljon az árverseny. „Jó...

Tovább olvasom

KSH: A baromfihús 2,8, a kenyér 2,7 százalékkal kerültek többe az előző év azonos hónapjához képest

Az idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az elmúlt egy évben a háztartási energia...

Tovább olvasom

Nagy Márton: egyszámjegyű lesz az infláció év végére

A várakozások szerint a következő hónaptól csökken az infláció, és az év végére egyszámjegyű lesz – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán pénteken. Nagy Márton kifejtette: az áremelkedés elleni...

Tovább olvasom

3,9%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A várakozásokat alulmúlva a nyers adat szerint 4,8%-kal, naptárhatástól megtisztítva pedig 3,9%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakihoz képest, meredeken lassulva az első hónapokban mért, bőven kétszámjegyű növekedésekhez...

Tovább olvasom

Magyarországon a legnagyobb a pizzainfláció

Az uniós országok közül a pizza és quiche éves inflációja Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben (46%), majd Litvánia (39%) és Bulgária (37%) következik – mutat rá a Forbes friss cikkében...

Tovább olvasom

Így enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók a PwC felmérése szerint

A magyarországi cégvezetők többsége a világ- és a magyar gazdaság növekedésének egyértelmű lassulására számít 2023-ban, azonban a hazai gazdaság helyzetét törékenyebbnek érzik a globálisnál. 85%-uk a GDP-növekedés lassulásával számol itthon...

Tovább olvasom

MNB-alelnök: az első számú „ellenség” az infláció

A jelenlegi turbulens gazdasági helyzetben a jegybankok számára világszerte – és különösen a térségben – az első számú ellenség az infláció – mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke...

Tovább olvasom

Duplájára fog drágulni a cukor, ha vége az árstopnak? Elemzők járják körül a témát

Egyelőre nem tudni, hogyan fognak változni az élelmiszerárak, ha az árstop kivezetésre kerül. Az elemzők véleménye eltérő. „Nem könnyű megjósolni, mekkora lesz a drágulás, ha egyszer vége lesz az árstopoknak....

Tovább olvasom

A német boltokban is olcsóbbak az alapvető élelmiszerek, mint nálunk

Az RTL összesítése szerint Németországban a tej átszámítva 280-350 forintba, a toastkenyérért 581, a tejfölért 269 forintba kerül. A tehéntúró nagyon olcsó, mindössze 292 forint. A 10 darabos tojás sem...

Tovább olvasom

K&H: kilőtt a kakaós csiga és a hamburger ára

Tovább tart az árak erőteljes emelkedése a gyerekek által használt mindennapos termékek esetében – derül ki a K&H gyerekinflációs kosarából. A többek között gyerekcipőt, joghurtot, narancslét és kakaós csigát tartalmazó...

Tovább olvasom

Raskó György: a vágtató élelmiszerinfláció heteken belül megáll

Raskó György agrárközgazdász szerint a vágtató élelmiszerinfláció megáll, ez már csak hetek kérdése. Ennek pedig éppen a drágaság, és az amiatt visszaesett kereslet az oka. „Egyre több jelzés jön, hogy...

Tovább olvasom

MNB-alelnök: a zöld átmenet felé vezető út első lépése az infláció letörése

A fenntartható növekedés, a zöld átmenet felé vezető út első lépése az infláció letörése és gyors csökkentése, mert a magas inflációs környezet „színétől függetlenül” minden beruházást hátráltat – mondta Virág...

Tovább olvasom

Rigó Csaba Balázs: úgy tűnik, a vásárlók nem engedik a nyerészkedést az élemiszereken

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a versenyhivatal vizsgálódásairól azon a téren, hogy a drasztikus áremelkedések indokoltak-e. „A magyar élelmiszeripari áremelkedések kiugróak, de...

Tovább olvasom

Nagy Márton: február-március környékén az élelmiszerárak is tetőzhetnek

Magyarország 1,5 százalékos GDP-bővüléssel elkerülheti idén a recessziót, az infláció pedig az év végére ismét egyszámjegyű lehet; 2024-ben már egyensúlyi pályán „kilőhet a magyar gazdaság”, a növekedés elérheti a 4...

Tovább olvasom

Ezért drágább 82 százalékkal a tészta a magyar boltokban, mint az osztrákoknál

Egy magyar vlogger a TikTokon nemrég azt mutatta be, hogy miközben az egyik szupermarket sajátmárkás tésztája itthon 1 190 forintba kerül, addig Ausztriában ugyanaz a tészta 1 euró 49 centbe, azaz...

Tovább olvasom

Monetáris tanács: Az élelmiszerárak az orosz-ukrán háborút megelőző szintjükre csökkennek

A szigorú monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges, ami biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését – indokolta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi,...

Tovább olvasom

A drasztikus áremelkedést kritizálta a Tesco, markáns válasz érkezett rá

John Allan, a Tesco elnöke ugyanis a BBC vasárnapi politikai-közéleti műsorában kijelentette, hogy keményen fellépnek az általuk túlzónak ítélt áremelésekkel kapcsolatban – számolt be róla a portfolio.hu. Allan elmondta, hogy mostanra...

Tovább olvasom

Tesco-elnök: egyes élelmiszerbeszállítók indokolatlanul emelik az árakat

Egyes élelmiszerbeszállító vállalatok „az infláció ürügyén” a szükségesnél nagyobb mértékben emelik áraikat – mondta vasárnap a Tesco elnöke. John Allan, a BBC brit közszolgálati televízió vasárnaponként jelentkező heti politikai magazinműsorában...

Tovább olvasom

Több alkoholos termék is olcsóbb lett az infláció ellenére

A KSH friss adatai szerint egy sor szeszesital olcsóbb lett, mint volt – mutat rá a Telex. 2022. decemberében az Unicum (0,5 liter) 5220 helyett már csak 4910 Ft, a...

Tovább olvasom

Miklós László közgazdász: nem valószínű, hogy a kormány kivezeti az árstopot

Parragh László, az MKIK elnöke korábban az Egyenes Beszédben azt mondta: egyeztet a kormánnyal az árstop kivezetésének lehetőségiről. Miklós László közgazdász szerint ez nem valószínű, Tóth Levente, a Bank360.hu elemzője pedig arra...

Tovább olvasom

Nagyon lenyomta az élelmiszerárakat az ÁFA-csökkentés déli szomszédunknál

A horvátoknál a kormány 8 százalékkal mérsékelte az alapvető élelmiszerek áfáját, így aztán hiába az árstop, Horvátországban majdnem feleannyiba kerül egy paprikáskrumpli elkészítése, mint nálunk. Az ATV Híradó riportjában egy ...

Tovább olvasom

Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok éves inflációja a múlt hónapban 16,8 százalékra emelkedett Nagy-Britanniában

Valamelyest lassult, de továbbra is 10 százalék felett, négy évtizedes rekordja közelében járt decemberben az éves brit infláció. Elemzői vélemények szerint mindazonáltal már megtörtént a fordulat a brit inflációs dinamikában....

Tovább olvasom

A fenntartható növényvédelem megvalósítása a cél

Az agrárkormányzat egyetért a fenntartható növényvédelem megvalósításával, a környezeti terhelés csökkentésével, a növényvédőszer-használatból fakadó kockázatok mérséklésével, szögezte le Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a XXXII. Keszthelyi...

Tovább olvasom

Van ország, ahol a Lidl és az Aldi emelt a legnagyobbat az árain

A brit Which magazin felmérte, hogyan változtak az árak decemberben az előző évhez képest az országban legnépszerűbb kiskereskedelmi láncokban, és – talán némi meglepetésre – azt találta, hogy messze a...

Tovább olvasom

A GVH is vizsgálja az élelmiszerek áremelkedésének jogszerűségét

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tudatta: a GVH vizsgálatot tervez az élelmiszer-kereskedelem területén, de előtte piaci konzultációba kezdett. Korábban a Pékszövetséggel, idén pedig egy élelmiszeripari érdekképviselettel és...

Tovább olvasom
Oldal