Tag "bérnövekedés"

Két számjegyű bérnövekedés Romániában

A román nettó átlagbér tavaly decemberben 13 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet. Az inflációt figyelembe vevő reálbér 8,6...

Tovább olvasom

Elemzők: a bérkiáramlás húzza a kiskereskedelmi forgalmat

A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó februári növekedését a bérkiáramlás táplálta, márpedig a munkaerőhiány miatt a keresetek idén is emelkednek, így a belső fogyasztás a gazdasági növekedés húzóereje marad – így...

Tovább olvasom

Elemzők: idén sem lassul a béremelkedés üteme

Az elmúlt három évhez hasonló béremelkedés várható az idén is alapvetően a szakemberhiány, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelése következtében – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó...

Tovább olvasom

PM: a cégek bérnövelési szándéka 10 százalék körüli az idén

Visszajelzések alapján az idén a vállalatoknál általában 10 százalék körüli, vagy ezt egy picit meghaladó bérnövelésre törekszenek – mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára...

Tovább olvasom

Elemzők: kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés idén

Lassul ugyan a bérnövekedés üteme, mégis mintegy tíz százalékos vagy azt meghaladó bérnövekedésre számítanak idén éves átlagban az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai...

Tovább olvasom

A visegrádi négyek közül Magyarországon nőnek a leggyorsabban a bérek

A visegrádi négyek, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország csoportjában Magyarországon nőnek a leggyorsabb, Szlovákiában pedig a leglassabb ütemben a bérek – közölte a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség banki elemzésekre hivatkozva...

Tovább olvasom

KSH: 12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2017. január-decemberben a bruttó átlagkereset 297 000 forint, a nettó átlagkereset 197 500 forint...

Tovább olvasom

Az éttermi szolgáltatások áfacsökkentése a bérfejlesztést szolgálja

Az éttermi szolgáltatások idei újabb áfacsökkentésével a kormány célja az, hogy az így megmaradt pénzt az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítsák a tulajdonosok, munkáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)...

Tovább olvasom

Századvég: a bérek növekedése magyarázza a kiskereskedelmi forgalom bővülését

Az októberi kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedést mutat, ezt a bérek növekedése magyarázza – mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató közgazdásza hétfőn az M1 aktuális csatornán.   A közgazdászt arról kérdezték,...

Tovább olvasom

Német kamara: jövőre a magyar bérek további emelkedése várható

A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – hangsúlyozta Sághy András, a...

Tovább olvasom

Tizenhárom százalékkal nőttek a keresetek egy év alatt

Augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés üteme alig különbözött az előző havi 13,1 százalékostól,...

Tovább olvasom

Az elemzők szerint fennmaradhat a bérnövekedés

A következő hónapokban is fennmaradhat a bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik azzal számolnak, hogy az idén átlagosan 13 százalékkal emelkednek a bérek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön...

Tovább olvasom

Elemzők: továbbra is kitart a bérek növekedése

Az idén 13-14 százalékkal nőhetnek a bérek, és ez a növekedési ütem jövőre is kitart az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint júliusban a...

Tovább olvasom

NGM: a bérnövekedésnek köszönhető a kiskereskedelmi forgalom növekedése

A bérnövekedésnek köszönhető a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a bővülés pedig várhatóan a következő hónapokban is fennmaradhat – mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára...

Tovább olvasom

Nőtt az eladók keresete

2016 novemberben a boltokban, áruházakban fizikai munkát végző eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete januárhoz képest 25 ezer forinttal nőtt, túllépve a 179 ezer forintot, miközben a bolti kiskereskedelem növekedési...

Tovább olvasom

NGM: idén is folytatódhat a reálbérek növekedése

Idén is folytatódhat a reálbérek 4 éve tartó emelkedése, a növekedés alapja a gazdaság javuló teljesítménye és a kormányzati gazdaságpolitika – mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes...

Tovább olvasom

Drágulhat jövőre a kenyér

A kenyér 30 százalékos áremelkedésével kell kalkulálniuk a fogyasztóknak januártól, mivel a sütőiparban növelni kell a béreket a munkaerő megtartása érdekében – írja a Magyar Hírlap. A lapnak Septe József,...

Tovább olvasom

Gyorsuló bérnövekedést várnak az elemzők

Gyorsulhat a bérnövekedés üteme a közszférában folyó bérrendezések, illetve a versenyszférában folyamatosan emelkedő munkaerő-kereslet miatt – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait. A KSH gyorsjelentése...

Tovább olvasom

Gyorsulhat a bérnövekedés az elemzők szerint

A bérnövekedés üteme kissé lassult júliusban az előző hónapokhoz képest, de a bérdinamika ősztől újra gyorsulhat a közszférában a tervezett emelések, illetve a versenyszférában a munkaerő iránti kereslet folyamatos bővülése...

Tovább olvasom

A bérek további növekedésére számítanak az elemzők

A bérek további növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik úgy látják, a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint júniusban...

Tovább olvasom

Elemzők: a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés motorja

A háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje – így értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai, a keresetekről kiadott jelentését. A KSH adatai szerint májusban...

Tovább olvasom

KSH: májusban 6 százalékkal nőttek a bruttó keresetek

Májusban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó és a személyi jövedelemadó változások miatt ennél nagyobb mértékben, 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,6,...

Tovább olvasom

Elemzők: idén 4 százalék körül lehet az átlagos bérnövekedés

Idén a 4 százalékhoz közeli átlagos bérnövekedés – a várhatóan stagnáló infláció mellett – a reálbérek ugyanolyan mértékű emelkedését hozza az MTI-nek  nyilatkozó elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

Tovább olvasom

KSH: szeptemberben is 5 százalék felett növekedtek a keresetek

Szeptemberben 5,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,3 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal...

Tovább olvasom

KSH: augusztusban 5,9 százalékkal nőttek a keresetek

Augusztusban 5,4 százalékkal magasabbak voltak a havi átlagkeresetek, mint egy évvel korábban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,9 százalékos volt a növekedés – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A...

Tovább olvasom