Nőtt az eladók keresete

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 30. 11:32

2016 novemberben a boltokban, áruházakban fizikai munkát végző eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete januárhoz képest 25 ezer forinttal nőtt, túllépve a 179 ezer forintot, miközben a bolti kiskereskedelem növekedési üteme 5 százalék alatt mozgott – olvasható a penzcentrum.hu-n.

penz15

Három áruterületen – illatszer, bútor, sportszer – 200 ezer forint fölé ugrott a havi bruttó átlagkeresete az eladóknak 2016-ban – írja a Blokkk.com a KSH adataira hivatkozva. A 170 ezer forint kiskereskedelmi átlag felett a vizsgált 20 bolttípus közül csak hatan voltak, a többiben csak kevesebbre futotta.
A legjobban fizető illatszerbolt és a legvékonyabb borítékot adó húsbolt között 100 ezer forint a különbség.

A legnagyobb béremelést az illatszerboltok dolgozói könyvelhették el tavaly, 57 ezer forintot, 30 százalékos növekedést jelent. Jóval vastagabb lett a boríték a bútorboltokban is, a negyvenezer forint egyáltalán nem mondható kevésnek ebben a körben. Az úgynevezett élelmiszer vegyes üzletek hasonló nagyságrendű bérnövekedése mögött a nagy nemzetközi áruházláncok állnak, a diszkontok, hipermarketek, nagy szupermarketek ebbe a körbe tartoznak.
A bérrangsor közepén a különféle iparcikk-árusok tömörülnek, ahol év közben 5-15 ezer forint körül szóródtak a béremelések.

Nem változott az, hogy a bérrangsor alsó fertályában az élelmiszer szakboltok állnak. Ezek többsége jellemzően hazai kisvállalkozás, így ebből is kitűnik, minél kisebb a boltos, annál nehezebben tudott eddig is bért fizetni.

Köztudott, hogy 2016-ban a béremelés motorja a munkaerőhiány volt, ami előreláthatóan marad még egy darabig a boltban is, de máshol is. (blokkk.com, penzcentrum.hu)

Kapcsolódó cikkeink