A visegrádi négyek közül Magyarországon nőnek a leggyorsabban a bérek
A visegrádi négyek, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország csoportjában Magyarországon nőnek a leggyorsabb, Szlovákiában pedig a leglassabb ütemben a bérek – közölte a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség banki elemzésekre hivatkozva hétfőn.
A szlovákiai pénzintézmények banki elemzőinek megállapításait összevető analízis megállapítja: az elmúlt években a V4-es csoport mindegyik tagja gyorsabb ütemű gazdasági növekedést produkált, mint az európai uniós (EU) átlag, és így a regionális társulás országai az unió leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartoznak.
A V4-ek közül tavaly Lengyelország növelte leggyorsabb ütemben GDP-jét, gazdasága 4,6 százalékos bővülést mutatott. A vizsgált időszakban a második helyen Csehország (4,4 százalék), majd Magyarország (4 százalék), illetve Szlovákia végzett, amely utóbbi az egyedüli volt, ahol a GDP-növekedés négy százalék alatt maradt, mintegy három és fél százalékos volt.
A szlovák hírügynökség elemzése megállapítja: a V4-es csoportból Szlovákia az egyedüli, amely saját valuta helyett a közös európai fizetőeszközt használja, és a csoporton belül éppen ebben az országban volt a legalacsonyabb ütemű a bérek növekedése. A V4 országok közül a leggyorsabb ütemű bérnövekedést Magyarországon mutatták ki, a második helyen Lengyelország, a harmadikon pedig Csehország végzett. A szlovák elemzők szerint az, hogy a szomszédos országok mindegyike jobban teljesített bérnövekedés terén, annak a következménye, hogy munkanélküliségi mutatóik alacsonyabbak a szlovákiainál és ez nagyobb nyomást helyez a bérek növelésére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Pisztácia Magyarországon?
Egyre több jel mutat arra, hogy a pisztáciatermesztés már nem…
Tovább olvasom >Fokozódó feszültségek között lavíroznak a hazai cégek
Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés…
Tovább olvasom >Felvásárolja Valeo Foods az I.D.C. Holding édesipari céget
Megállapodott a Valeo Foods Group a Közép- és Kelet-Európában ostyákat,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >