Rétvári: növekvő források a gyermekétkeztetésben

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 13. 11:11

Jelentősen nőttek a gyermekétkeztetésre rendelkezésre álló források idén, de ha a települési önkormányzatok többlet ellátotti létszámot jeleznek, úgy a többletforrások ehhez is automatikusan rendelkezésre fognak állni – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva.

kozetk

A parlamenti államtitkár a szocialista Bangóné Borbély Ildikónak adott, az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 előtt mindössze 2,4 milliárd forint pályázati forrás szolgálta a nyári gyermekétkeztetés célját. A 2016-os év szünidei gyermekétkeztetésre biztosított 5,3 milliárd forint a 2014-es keret több mint kétszeresének felel meg – közölte.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy idén a költségvetés tervezhető módon biztosítja a támogatást az önkormányzati feladatellátáshoz, így a települési önkormányzatok már a költségvetési rendeletüket is a támogatási összeg ismeretében fogadhatták el.

Hozzátette: a szolidaritás elvét figyelembe véve azon települési önkormányzatok, melyek saját bevétellel szerényebb mértékben rendelkeznek, magasabb támogatásban részesülnek, melyhez nem, vagy kis mértékben kell hozzájárulniuk a feladat színvonalas ellátása érdekében.

A költségvetési törvény által biztosított, eredetileg 4,5 milliárd forint összegű előirányzattal kapcsolatban az előző évben is folyamatosan jelezték, hogy az a települési önkormányzatok igénye alapján módosulhat, hiszen előre az önkormányzatok sem tudhatták, pontosan hány szülő fogja kérni az adott településen a különböző szünidők vonatkozásában a gyermekétkeztetést.

A 2015. novemberi megalapozó felmérés alapján a törvényben kapott felhatalmazással élve a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter csoportosított át forrást annak érdekében, hogy a szünidei étkeztetés finanszírozása megfelelő legyen.

Amennyiben a májusi vagy októberi felméréskor a települési önkormányzatok többlet ellátotti létszámot jeleznek, úgy a többletforrások ehhez is automatikusan rendelkezésre fognak állni – hangsúlyozta Rétvári Bence.

A korábbi nyári gyermekétkeztetéshez képest a kormány az összes szünidőben az önkormányzatok kötelező feladatává tette valamennyi rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek meleg ebéddel való ellátását, amennyiben a szülő azt kéri – jelezte.

Kitért arra is, hogy a tavaszi szünetben szünidei étkeztetés jogcímen ellátásban részesült gyermekek létszámáról egyelőre nincs pontos információ, arról a települési önkormányzatok várhatóan a költségvetési törvény szerinti májusi felmérésben jeleznek pontosabb adatokat.

A támogatásokat megalapozó 2015-ös felmérés alapján 2.245 településen mintegy 142 ezer gyermek szünidei étkeztetésben való részvételének igényét jelezték a települési önkormányzatok, míg a tavalyi nyári szünidei étkeztetés során 1.482 település nyújtott be támogatási kérelmet. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink