Egyéb

A Mastercard felkészül a nyílt bankolás indulására

A nyílt bankolást támogató szolgáltatáscsomagot fejleszt a Mastercard – derül ki a vállalat bejelentéséből. A szolgáltatások a bizalmat és a biztonságot, vagyis a nyílt bankolás alappilléreit erősítik, miközben megkönnyítik a bankok,...

Tovább olvasom

Már fagyasztott termékeket is kínál a Niklós

A Niklós Tejtermék Depó Kft. életében 2017-ben két alapvető változás következett be. 2017 tavaszán tulajdonosváltás történt, az új ügyvezető és tulajdonos dr. Beréti Zsolt lett. Ennél is fontosabb lépés, hogy a cég az eddigi cikói telephelyét...

Tovább olvasom

Túl az idillen

A magyar vásárlók 2017-ben mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, melynek 70%-át külső logisztikai cég juttatta célba, ráadásul tavaly a kézbesítési díjat nekünk, vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett kifizetnünk. Azonban...

Tovább olvasom

Összefognak a gyógynövényágazat szereplői

Újjáalakult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyógynövényalosztálya, amely a Gyógynövény Szövetség és Terméktanáccsal (GYSZT) is szorosabbra fűzte kapcsolatát. Cél a termesztett és a gyűjtött gyógynövények arányának megfordítása az előbbi javára, továbbá...

Tovább olvasom

Országos roadshow keretében népszerűsíti a zöldség- és gyümölcsfogyasztást a NAK

Több száz gyermeket és családját buzdította zöldség- és gyümölcsfogyasztásra a zöldség- és gyümölcsünnepen Frutti és Veggi. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Interfel szervezésében megvalósuló zöldség- és gyümölcsfogyasztásra ösztönző kampány –...

Tovább olvasom

MIRBEST: országos lefedettség, partnerre szabott szolgáltatások

A MIRBEST csoport 2003-ban azzal a céllal jött létre, hogy a kiélezett piaci helyzetben tagjai szervezetten és biztonságosan jussanak hozzá a szükséges árualapokhoz. A csoport ma már 11 tagvállalatból áll. Országos lefedettséggel,...

Tovább olvasom

Új key account manager a Szamos Marcipánnál

Új taggal erősíti meg kereskedelmi csapatát a Szamos Marcipán Kft. Nyitrai Viktor személyében, aki a nemzetközi hálózatok key account manageri pozícióját fogja betölteni. Nyitrai Viktor több mint tíz évre visszanyúló édesipari...

Tovább olvasom

Kedvelt hazai pincészetek a nyár ALDI-borai között

Már kaphatók az ALDI üzleteiben az idei nyár legfrissebb borai. Az új szortimentben számos izgalmas, kiváló ár-érték arányú hazai tétel is található, köztük olyanok is, amelyeket kimondottan az áruházlánc számára készítettek. Ezek...

Tovább olvasom

Folyamatosan fejleszti szolgáltatásait a METRO

A METRO-nál azt vallják, hogy a minőségi és szakszerű szolgáltatás kulcsa a folyamatos fejlődés. Tavaly a cég nagy ívű logisztikai fejlesztéseket hajtott végre kiszállítási szolgáltatásuk támogatására. 2017 júliusában avatták fel a...

Tovább olvasom

Több áru, kedvezőbb árak a Húsháznál

A Húsház Hungary Kft. 2017-es év végén egy nagy beruházást indított el, amelynek keretében eddig egy hűtőház épült fel. Ezzel a lépéssel összes kapacitásukat több mint duplájára emelték. Egyéb téren is sokat segít...

Tovább olvasom

Ötéves a XIXO

A hazai jegesteapiacon szerzett vezető pozíciót az idén 5. születésnapját ünneplő, fiatal magyar brand, a XIXO. A HELL ENERGY Magyarország többszörös Magyar Brands és Superbrands díjas italmárkája a jeles alkalmat a legnagyobb...

Tovább olvasom

Her-Trade: friss baromfi saját üzemből

A Her-Trade Kft. 1993 óta működő, kizárólagos magyar tulajdonban lévő, többgenerációs családi vállalkozás. Élelmiszer-, elsősorban tej-, tejtermék-, hús- és húskészítmény-nagykereskedelemmel foglalkozik. Saját üzletkötői hálózattal, az uniós előírásoknak megfelelő, korszerű raktárakkal és szállítójárművekkel rendelkezik. A...

Tovább olvasom

Energiaital a pin-up jegyében

Júniustól új, trendi energiaital-családdal találkozhatnak a vásárlók a hipermarketekben és a MOL-benzinkutakon Skybaby néven. A feltűnő, pin-up stílusjegyeket hordozó dizájnnal és különleges recep­túrával polcokra kerülő energiaital elsőként három, a Classic, Classic Zero és...

Tovább olvasom

Hároméves fejlesztési terv a Borsodinál

A következő három évben a Borsodi Sörgyár megújítja palackozó részlegét, derült ki a cég június 18-ai sajtóeseményén. A hosszú távú, nagyértékű beruházás első fázisaként a gépsoron 28 éve üzemelő palackfejtőgépet cserélték...

Tovább olvasom

Trade Marketing Tavasz

Először a 2017-es év FMCG-eredményeit tekintették át, majd az online és offline kommunikáció összehangolt, integrált működését tárgyalták a Trade Marketing Klub tavaszi klubülésein. Az FMCG kitartó növekedését a kitartó digitalizáció...

Tovább olvasom

MLSZKSZ: Módosítani szükséges a logisztikai pályázatok feltételein

A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a Kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) annak érdekében, hogy az iparág meg tudja őrizni nemzetközi versenyképességét. A Szövetség jónak tartja a...

Tovább olvasom

Külföldi tőke bevonásával nő a Tranzit

Közös vállalat formájában szakmai együttműködést kötött a debreceni Tranzit Csoport az egyik legnagyobb európai baromfipiaci szereplőnek számító LDC-csoporttal. A hazai víziszárnyas-piacon vezető szerepet betöltő Tranzit Csoport indoklása szerint a közép-kelet-európai terjeszkedéshez...

Tovább olvasom

Magvas kenőmargarin a Vénusztól

Új, a magyar piacon egyedülálló kenőmargarinnal bővült a Vénusz márka, amelynek különlegessége, hogy négyféle pirított magot – napraforgómagot, tápláló tökmagot, szezám- és lenmagot – tartalmaz. A Vénusz Kenőmargarin Magvakkal 50% zsírtartalommal...

Tovább olvasom

Jóváhagyták a PepsiCo magyar leányvállalatának felvásárlását

2018 januárjában jelentette be a Karlovarské minerální vody (KMV), hogy a versenyhivatalok jóváhagyását követően felvásárolja a PepsiCo magyar, cseh és szlovák érdekeltségeit, illetve a PepsiCo üdítők és élelmiszertermékek kizárólagos forgalmazója...

Tovább olvasom

Pozitív bormérleg

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági- és élelmiszeriparitermék-piacainak tendenciáit.  A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adatai­ból...

Tovább olvasom

Az agrárkamara és az élelmiszer-feldolgozók egyeztetést szorgalmaznak a népegészségügyi termékadóról

Szakmai egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) azért, mert tudomásuk szerint folyamatban van a népegészségügyi termékadóra vonatkozó szabályozás módosítása – közölte az agrárkamara...

Tovább olvasom

FruitVeB: évről évre kevesebb málna terem

A magyar málnatermesztés évről évre csökkenő tendenciát mutat, idén kevesebb, mint ezer tonna málnát takaríthatnak be a 200 hektárnyi termőterületről, amelynek csak a fele elfogadható színvonalú ültetvény – közölte a...

Tovább olvasom

Finanszírozási megoldások a feldolgozószektor számára

Az elsődleges feldolgozóipar igényeinek megfelelő finanszírozási megoldást kínál az MKB Bank. Szakértő hozzáértéssel, fejlesztési ötletekkel és finanszírozási megoldással támogatja a szektorban működő vállalkozásokat. Az MKB Bank partnere a feldolgozóiparnak; a...

Tovább olvasom

Nőtt a McDonald’s magyarországi árbevétele és eredménye tavaly

A McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az éttermek felét tulajdonló franchise partnereken kívül tavaly 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert, ami 3,91 milliárd forinttal több az előző évinél, adózott eredménye...

Tovább olvasom

60 éves az Ilcsi

60 évvel ezelőtt, 1958. június 19-én kezdte meg pályafutását és professzionális natúrkozmetikai termékeinek megalkotását Molnár Dánielné kozmetikus, a mindenki által ismert Ilcsi néni. Lépésről-lépésre, kitartó munkával, az utolsó 35 évben...

Tovább olvasom

A jó fizetésért és hobbiból tanulnak új szakmákat a magyarok

Évről – évre nő azoknak a felnőtteknek a száma, akik visszaülnek az iskolapadba, hogy új szakmát tanuljanak. Jelenleg is több ezren vesznek részt ilyen jellegű képzéseken országszerte – áll a...

Tovább olvasom

Orosz sikerekre építhet az Adidas

A spanyol és a brazil válogatott mellett az Adidas is győzelmi reményekkel várhatja a labdarúgó-világbajnokságot, az esemény egyik fő szponzoraként ugyanis állandóan előtérben lesz – olvasahtó a Világgazdaság Online-on. A...

Tovább olvasom

Londoni elemzők: háztartásonként ezer fontba kerülhet, ha megszűnik az EU-kereskedelem vámmentessége

Londoni pénzügyi elemzők szerint minden egyes brit háztartásnak évi ezer fontjába kerülhet, ha a brit EU-tagság megszűnése után vámok jelennek meg az Egyesült Királyság és az Európai Unió jelenleg teljesen...

Tovább olvasom

A diabéteszről tanulhatnak jövőre az általános iskolások

Jövőre diákok, tanárok és a gyerekek szülei is átfogó ismereteket szerezhetnek a cukorbetegségről a Nemzetközi Diabétesz Szövetség által életre hívott KiDS program keretében, amely elsősorban a betegség jobb megismerésére, megelőzésre...

Tovább olvasom

Magazin: Átadták Az év legsikeresebb promóciója pályázat elismeréseit

Immár 10. alkalommal kerültek átadásra Az év legsikeresebb promóciója verseny elismerései. Az egész napos szakmai programmal egybekötött díjátadó 2018. április 19-én, a budapesti Boscolo Hotel Róma termében került megrendezésre, ahol...

Tovább olvasom
Oldal