Egyre több csomagolási hulladék keletkezik Németországban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 11. 20. 11:06

Egyre több csomagolási hulladék keletkezik Németországban, a szövetségi környezetvédelmi hivatal (UBA) hétfőn megjelent kimutatása szerint az egy főre jutó mennyiség meghaladja az évi 100 kilogrammot.

Az UBA közleménye szerint a legutóbbi vizsgált évben, 2017-ben országszerte 18,72 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett, ami új történelmi csúcs és 3 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 18,16 millió tonnához képest.
A lakossági fogyasztás részaránya 47 százalékos, ami 3,8 százalékpontos növekedés éves szinten, és 8,84 millió tonna, vagyis fejenként 107 kilogramm kidobott csomagolóanyagot jelent.
A növekedés egyik fő oka a gazdasági fellendülés, ami több terméket, és így több csomagolási hulladékot is jelent. Fontos tényező a fogyasztói szokások változása is. Így nagy szerepe van a csomagküldő rendszeren alapuló internetes vásárlás és a házon kívüli étkezés szokásának. A csomagolóanyagoktól elvárt új tulajdonságok és funkciók, például az újrazárhatóság és a termék adagolásához mellékelt kiegészítők is növelik a hulladék mennyiségét, és az is, hogy a fogyasztói termékek gyártói számos árucikket egyre kisebb adagokba porciózva forgalmaznak.
A németek túl sok csomagolóanyagot fogyasztanak, ami árt a környezetnek – húzta alá Maria Krautzenberg, az UBA vezetője, kiemelve, hogy sokszor indokolatlanul „anyagintenzív” a termékek csomagolása. Így például a fogkrémeknél gyakori, hogy az anyagot tartalmazó tubust, vagyis magát a becsomagolt terméket is még külön becsomagolják.
Azonban az újrahasznosítási arány viszonylag magas, a csomagolási hulladék valamennyi típusát együttvéve csaknem 70 százalékos, de a környezet védelmében még tovább kell emelni – tette hozzá a szakember.
A hivatal adatai szerint a papír és a kartonpapír esetében 87,6 százalék, az üvegnél 84,4 százalék az újrahasznosított anyag aránya, a műanyagnál viszont csupán 49,7 százalék, a csomagolóanyagokhoz felhasznált fa esetében pedig mindössze 25,8 százalék. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink